Színház

Jeltolmácsolt előadás Dunaújvárosban

2012.04.19. 11:08
Ajánlom
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza is csatlakozott ahhoz az országos kezdeményezéshez, hogy az ország színházaiban az előadások elérhetőek legyenek a siket és nagyothalló nézők számára is.

Hazánk lakosságának körülbelül tíz százaléka él valamilyen mértékű hallásproblémával, közülük körülbelül hatvanezren teljesen siketek, háromszázezren pedig súlyos fokban nagyothallók. Magyarországon új országos projekt indult, amelynek célja, hogy az ország kisebb-nagyobb színházaiban az előadások ne csak egy-egy alkalommal, hanem rendszeresen, évadokon át hozzáférhetőek legyenek a siket és nagyothalló nézők számára. A projekt neve: 90 decibel Projekt (a névválasztás oka, hogy a siketség általában 90 decibelnél kezdődik).

A Bartók Kamaraszínház nagy hangsúlyt fektet az integrációra és a társadalmi felelősségvállalásra: az utolsó nagy felújításnál a mozgáskorlátozottak számára akadálymentesítették az épületet és most a 90 decibel Projektjéhez is csatlakoztak: április 21-én egy nagy sikerű bűnügyi komédiát, Alfonso Paso Mennyből a hulla című darabját fogják jeltolmács segítségével bemutatni. A jelnyelvi tolmács Keglovics Zsuzsanna lesz, aki dunaújvárosi gyökerekkel rendelkezik, s így kiemelten fontos számára az első jelnyelven tolmácsolt előadás sikere. Halló és siket nézők ezen az alkalmon együtt ülnek a nézőtéren, tehát az előadás az integráció jegyében jön létre. A nézők a színpad oldalán láthatják a jelelő szakembert, aki egy kivetítő segítségével (is) látja és jeleli az előadást.

A 90 decibel Projekthez vidéki és budapesti színházak is csatlakoztak: többek között a Centrál Színház, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház két alkalommal, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a debreceni Csokonai Színház. A 2011 januárjában indult kezdeményezés széles műfaji skálán mozgó előadásokat tekinthettek meg ily módon a hallássérültek: a Centrál Színházban egy gyerekeknek szóló produkciót - a rendező, Simon Kornél tapasztalatai itt olvashatók -, a Nemzeti Színházban a Pánikot mutatták be - az előadást rendezte és annak egyik szereplője Rába Roland, aki szintén beszámolt élményeiről -, míg a Pécsi Nemzeti Színházban és a Kecskeméti Katona József Színházban musicalt tűztek műsorra a 90 dB Projekt segítségével.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Zenés színház

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.
Klasszikus

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Vizuál

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.
Klasszikus

A természet, a mozgás és a művészet egysége

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivált július 30. és augusztus 1. között.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Öt nap alatt harminc műsor várta az érdeklődőket az első Déryné Fesztiválon

Július 18-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14-18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.
Színház gyász

Elhunyt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus

Életének 99. évében, július 22-én meghalt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus, Aranytoll-díjas lapszerkesztő és közíró – adta hírül a hvg.hu a család közlése nyomán. A nevéhez fűződik a Magyar Lettre International és az Európai Kulturális Füzetek alapítása is.
Színház hír

Nagy Péter István a legígéretesebb pályakezdő 2021-ben

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján idén Nagy Péter István kapja a legígéretesebb pályakezdő kategória díját, a szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban megrendezésre kerülő díjátadón.
Színház hír

Álló tapssal ünnepelték Mundruczó Kornél rendezését Avignonban

A jubileumi, 75. Avignoni Színházi Fesztiválon volt az első külföldi élő bemutatkozása Wéber Kata Czastki Kobiety című darabjának Mundruczó Kornél rendezésében
Színház ajánló

Erdélyi hét a Gyulai Várszínházban

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 2-8. között Gyulán az Erdélyi Hét című színházi fesztivált.