Színház

Jogos felvetés! – a lakhatás kérdésköréről szóló vitaszínházi előadást mutat be az Utcajogász

2024.09.23. 16:05
Ajánlom
Az Utcajogász tizennegyedik születésnapján, szeptember 27-én különleges vitaszínházi produkcióra invitálja az érdeklődőket: a Szivák-Tóth Viktor és Bornánszky Anna által vezetett előadás során színházi jelenetekkel mutatnak rá napjaink egyik legégetőbb szociális kihívására.

A lakhatási kérdések alapvetően határozzák meg legtöbbünk életét. Kiadásaink legnagyobb hányadát erre a célra fordítjuk, így döntő tényező abban, hogy milyen munkát vállalunk, mennyiért, hány órában, hogy mit vagyunk hajlandóak feláldozni azért, hogy olyan helyen élhessünk, ahol igazán szeretnénk. Nem véletlen, hogy manapság annyi szó esik az otthonteremtésről.

A szó azonban veszélyes fegyver. Ragadd magadhoz, hogy azokat a kérdéseket is feltehesd, amelyek nem kaptak eddig hangot!

– fogalmaz az Utcajogász Egyesület közleményében.

Mint írják, a vitaszínház során színházi jelenetekkel emelnek ki egy-egy fontos témát, hogy aztán alaposan megvitathassuk azt. Szakértőként az Utcajogász Egyesület tagjai is felszólalnak, akiknek a résztvevők közvetlenül is feltehetik a kérdéseiket. A Jogos felvetés! című produkciót Szivák-Tóth Viktor író-rendező, a Szkéné Színház Rakpart3 elnevezésű drámapedagógiai csoportjának szakmai vezetője, valamint Boznánszky Anna, a Káva Színház színész-drámatanára vezeti. Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött.

Jogos felvetés

Helyszín: Gólya Presszó. 1089 Budapest, Orczy út 46–48.
Időpont: szeptember 27. 19:00
Időtartam: várhatóan 70-85 perc

Regisztráció ezen a linken.

Fejléckép: Vitaszínház az Utcajogász Egyesület szervezésében (Fotó/Forrás: Utcajogász Egyesület)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Három nap alatt 11 előadást játszanak Veszprémben

A veszprémi Kabóca Bábszínház miniévadot tart június 2–4. között. A kiemelt eseménysorozat keretében 11 előadás látható majd a bábszínház színpadait és szabadtéri helyszíneit bejárva – a legkisebbektől a felnőtt közönségig, minden korosztálynak kínálva színházi élményt.
Színház hír

Közösségi díjat alapít Király Levente emlékére a Szegedi Nemzeti Színház

A Kossuth-díjas művész nevével fémjelzett elismerés célja, hogy elismerjen egy az adott évadban kimagasló művészi teljesítményt nyújtó, példamutató közösségi hozzáállású színművészt.
Színház hír

Angol krimi és dán komédia – évadot hirdetett a tatabányai színház

Az új szezon szerzői a drámairodalom három évszázadának kiemelkedő alakjai, olyan írók, akik katartikus hatást gyakoroltak nézők és olvasók millióira. Dosztojevszkijt és Agatha Christie-t, Hedda Gablert és Liliomot mutat be a Jászai Mari Színház Tatabányán. Társulati tag lett Erdős Lili.
Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.