Színház

Jön a Törőcsik Mari-ösztöndíj

2015.11.28. 14:24
Ajánlom
A fiatal színésznövendékek támogatását szolgáló kezdeményezést Törőcsik Mari a Nemzeti Színházban megtartott születésnapi gáláján ismertették.

A Kossuth-díjas színésznő 80. születésnapjára megrendezett gálán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere bejelentette: megalapították a Törőcsik Mari-ösztöndíjat, amelyet egy fiatal színésznövendéknek adományoznak. Elmondta, hogy a januártól induló ösztöndíjjal két éven keresztül havi 200 ezer forintot kaphat az a nehéz sorsú színinövendék, akit a művésznő által felkért bíráló bizottság – Jordán Tamás, Zsótér Sándor, ifj. Vidnyánszky Attila – erre érdemesnek talál. A miniszter kiemelte: Törőcsik Mari az ösztöndíj célját úgy fogalmazta meg, hogy "újra jöhessenek a Soós Imrék a vidéki Magyarországról és színészek lehessenek".

"Legyenek Soós Imrék és legyen mindig Törőcsik Marink, aki saját életénél, saját sorsánál tovább, messzebbre tekint"

- fogalmazott a miniszter.

A november 23-án megtartott gálán a művésznőt többen is köszöntötték, színpadra lépett mások mellett Tompos Kátya, Törőcsik Franciska, Kern András, Lázár Kati, Hirtling István, Voith Ági, Eszenyi Enikő, Bodrogi Gyula, László Zsolt, Stohl András színművész, Szabadi Vilmos hegedűművész, Érdi Tamás, Vásáry Tamás zongoraművész, Jávori Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Selmeczi György, Darvas Ferenc zeneszerző, zongorista, Zorán, Oláh Ibolya énekes, Román Sándor táncos-koreogreáfus és együttese. Az estet Jordán Tamás, a Nemzeti Színház korábbi igazgatója rendezte.

A 7óra7 cikkéből további részleteket tudhatnak meg Törőcsik Mari életéről, valamint a gálán a művésznő tiszteletére előadott produkciókról.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház premier

2039-ben sem lesz könnyebb az élet

Négy generáció különös sorsát bemutató, kortárs családdráma kerül színpadra a Hatszín Teátrumban, tele bűnökkel, pokollá vált házasságokkal és egy elhallgatott örökséggel. A Majd, ha az eső eláll című előadás premierjét augusztus 10-én tartják.
Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.