Színház

Jön az 5. dunaPart – Platform in Hungary

dunaPart – Platform in Hungary
2019.04.02. 10:20
Ajánlom
Javában tart az 5. dunaPart előadóművészeti platform szervezése, május végéig várják a produkciók jelentkezését a showcase fesztiválra.

A kortárs magyar előadóművészek integrációját segíti elő Európa és a világ kulturális piacára az 5. alkalommal jelentkező dunaPart Platform. Az eseménysorozatot a Trafó Kortárs Művészetek Háza szervezi, megújult arculattal, új honlappal és sok nemzetközi szakemberrel meghívásával készülnek a november 27. és 30. között megrendezendő előadóművészeti platformra.

10 év – 5 rendezvény

2008-ban az alábbi felismeréssel fogalmazódott meg Gáspár Mátéban és Szabó Györgyben egy olyan hiánypótló esemény gondolata, amit először a Krétakör és a Trafó szervezésében rendeztek meg dunaPart – Kortárs Magyar Előadó-művészeti platform címen: „Miközben világszerte bejáratott, több évtizedre visszatekintő hagyománya van a nemzetközi platformoknak, Magyarország lemaradása e téren jelentős. A dialógus hiánya megfosztja a hazai művészeket az európai kulturális piacba történő integrálódás esélyétől, a külföldi megjelenés lehetősége esetleges marad, tudatos export-előkészítő munka hiányában külső források pedig csak elenyésző mértékben járulnak hozzá a hazai előadóművészeti kezdeményezések működtetéséhez, miközben a kortárs magyar kultúra külföldi elismertsége sem tükrözi a benne rejlő értékeket.”

A platform célja azóta és az idei 5. alkalommal is változatlan: a független magyar előadóművészeti szcéna feltörekvő generációinak és háttérintézményeinek bemutatása, nemzetközi piacra lépésük elősegítése, valamint kapcsolatok kiépítése.

A 10 éves kapcsolati hálónak, valamint a széleskörű és személyes promóciós munkának köszönhetően 2017-ben már 39 országból 122 neves programszervezőkből, fesztiváligazgatókból, menedzserekből és kritikusokból álló szakértő gárda érkezett Budapestre, hogy egy négynapos intenzív esemény-sorozaton vegyenek részt.

Ha egy előadás kijut külföldre, annak mindannyiunknak örülni kell, mert az a magyar kortárstánc vagy színház nagykövete lesz, a néző abból általánosít a mi szcénánkat illetően.” (Rácz Anikó főszervező)

A szervezők és a kritikusokból álló kurátorok (idén Bálint Orsolya, Herczog Noémi, Jászay Tamás, Komjáthy Zsuzsa, Králl Csaba és Varga Anikó) minden alkalommal olyan előadásokat hívnak meg a művészeti programba, amelyek a szűk szakmai és hazai környezetükből kiszakítva nemzetközi színtéren is releváns és befogadható formával, továbbá tartalommal és üzenettel bírnak. A korábbi években ez sikeresnek bizonyult, hiszen számos külföldi turné is a dunaPartoknak köszönhetően valósult meg.

Magyar_akac2_web-210422.jpg

Magyar akác (Fotó/Forrás: dunaPart)

A meghívott vendégek érzékeny és aktuális lenyomatát kapják a mai magyar társadalmi és előadóművészeti állapotoknak, és olyan helyi partnerekre lelhetnek, akikkel érdemes és lehetséges együttműködni.

Az egyes alkotócsoportok és az egész terület fejlődése szempontjából is létfontosságú elősegíteni a művészek integrációját az európai- és világpiacra, s ehhez a személyes találkozón keresztül vezet a legrövidebb út. A negyedik dunaParton a szakemberek körében a színházi előadások közül az egyik legnagyobb sikert az azóta számos fesztiválon (Festival Off Europa, BOZAR, a bázeli Theaterfestival, a grazi Steirischer Hebst) megforduló Magyar akác című előadás aratta, amiről a nachtkritik újságírója, Esther Slevogt is beszámolt:

 „Mint egy akácfa: nem csak magyar nemzeti szimbólum, hanem főszereplője a Magyar akácnak, mely a legszellemesebb, legviccesebb, legköltőibb és politikailag legpontosabb előadása a 4. dunaPartnak, annak a budapesti kortárs művészeti szemlének, melyre egész Európából, az USA-ból és Kanadából számos újságíró és kurátor érkezett november 29. és december 2. között. Bizonyos értelemben a magyar (kortárs) független színház is egy különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban.”

szolok_hod_domolky_daniel_web-210447.jpg

Szólok, Hodworks (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel, dunaPart)

A sok évnyi munka meghozta gyümölcsét, hiszen hasonlóan pozitívan fogalmazott többek közt a francia La Gazette és az American Theater is a magyarországi szemléről:

„A maga 30 előadásával és a szakma több mint 200, a világ különböző tájairól érkező képviselőjével a dunaPart mára már Közép-Európa egyik legfontosabb előadó-művészeti eseményének számít. A showcase célja természetesen elsősorban a forgalmazás, ugyanakkor a válogatás sokfélesége és minősége a kortárs magyar alkotók munkáinak legjavába enged betekintést.” Mathias Daval, La Gazette, 2017.

„A dunaPart platform programja az invenciózus társulati előadásoktól a kísérleti szóló táncprodukciókig terjedő széles skálán kínál átfogó képet a magyar színházi és táncélet új tehetségeiről.” Jim O'Quinn, American Theatre, 2017. december 24.

De nem csak a Magyar akác, több más társulat, előadás is komoly meghívásokat kapott a korábbi dunaPartoknak köszönhetően: a Pintér Béla és Társulata háromhetes amerikai turnéra utazott, Fülöp László, Kelemen Kristóf, Rózsavölgyi Zsuzsa és Valencia James is ott volt a németországi Festival Off Europán, Góbi Rita és a Hodworks az olmützi Flora Fesztiválon, Fülöp László a fent említett fesztivál mellett a TanecPrahan és a gdanski tánc fesztiválon is fellépett. Góbi Rita Zdarba, a Hodworks Szófiába is elvitte előadását, Marcio Kerber Canabarro és Molnár Csaba Tropical Escape c. duettje New Yorkba és Prágába, míg Simkó Beatrix és Jenna Jalonen kettőse Brüsszelbe és Avignonba jut el.

Aftermovie a 2017-es dunaPartról

A hosszabb távú, koprodukciós együttműködésre nagyszerű példa a STEREO Akt, ami a 2015-ös dunaPartnak köszönhetően jutott el az új-mexikói Albuquerque-be és Baltimore-ba, ahol rangos díjat is nyert Promenád című előadásuk helyi változata:

Amellett, hogy az ilyen találkozások egy független társulatnak olykor a túlélést jelentik, lehetővé teszik azt is, hogy távlatosan, nagyobb léptékben merjünk gondolkodni. Ezek a reakciók pedig megerősítést jelentenek, hogy jó úton haladunk.” – mondja Boross Martin művészeti vezető.

Az eltelt 10 év után nem csak a rendezvény nevét egyszerűsítették és egyben tágították a szervezők, az arculatot is megújították, a jelenlegi trendeknek megfelelően változtatták. Az előző logó színes körei a társulatok sokszínűségét jellemezte, az új logó három színe a műfajok triumvirátusát, az átmeneti színek pedig a műfajok keveredését, dinamikáját fejezi ki.

„Ha meghallom azt a szót, hogy Duna-part, nekem már sosem a folyó fog eszembe jutni. Hanem a felelősség, a tét. Hogy megugorjuk-e?” mondja Barda Beáta, a Trafó igazgatója az 5. dunaPart szervezésének félidején.

Az új honlap még átláthatóbb, még egyszerűbb, de hasonlóan innovatív lett, mint a korábbi, ezzel is elősegítve, hogy mind a magyar, mind a nemzetközi felhasználók könnyen eligazodjanak az idei programsorozat sokszínűségében.

A művészeti program listáját június végén hozzák nyilvánosságra.

5. dunaPart - Platform in Hungary

2019. november 27.- 30.

Fejléckép: Promenad (Fotó: dunaPart)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Jazz/World

Női energiáktól pezseg a Jazztavasz

A május 3. és 5. között zajló Jazztavaszon idén három hölgy közvetíti a jazz iránti szenvedélyt – ezúttal basszusgitáron, szaxofonon, illetve énekhanggal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kisvárda

Összeállt a kisvárdai színházi fesztivál programja

A 12 versenyelőadás mellett 11 versenyen kívüli színházi darab, koncertek, előadói estek, bábelőadások és a már hagyományos hallgatói minifesztivál szerepel a június 21. és 29. között megrendezendő Magyar Színházak 31. Kisvárdai Fesztiváljának idei programjában.
Színház ajánló

A kirekesztésről szóló előadással járja az ország iskoláit két fiatal színész

Eke Angéla és Bán Bálint Elfog/adsz címmel készített diákoknak szóló vizuális nevelési programot, amelyen keresztül az elfogadás fontosságát hangsúlyozzák.
Színház kult50

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Színház ajánló

Mercedes Benz premier az Esterházy-családdal

Április 13-án magyarországi ősbemutató keretében mutatta be a Vörösmarty Színház Esterházy Péter utolsó drámáját, a Mercedes Benzet Szikora János rendezésében. A történelmi revüt az Esterházy-család tagjai mellett Presser Gábor zeneszerző is megtekintette.
Színház ajánló

Büszkeség és felelősség, mert méltónak kell lenni az ősökhöz

A Magyar Művészeti Akadémia Szó – szín – játék sorozata idén megújult Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának művészeti vezetésével. A sorozat eddigi eredményeiről és a leendő előadásokról Lesti Árpád kérdezte a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóját.