Csernobil minden szereplő számára korszakhatár. A boldog tudatlanság elvesztését jelenti, ahonnan csak hosszú idő után lehet eljutni a rezignált, keserű bölcsességig. Csernobili ima című könyvében fehérorosz írónő ezt a folyamatot kutatja, és számtalan elbeszélő hangján szólva tárja elénk az eredményt.
Szvetlana Alekszijevics két évtizedet szánt a téma feldolgozására. Beszélt olyan emberekkel, akiket rögtön a katasztrófa után a helyszínre rendeltek, és a legveszélyesebb munkákat végeztették velük. Beszélt az özvegyekkel, akiknek csak a kitüntetések és az oklevelek maradtak. Beszélt azokkal, akik az erőmű közelében éltek, aztán kitelepítették őket.
A tízmilliós fehérorosz nemzetből több mint kétmillióan élnek szennyezett területen. Mert amikor a szovjet híradókban örömhírként közölték, hogy szerencsére nem Kijev felé szállt a radioaktív felhő, azt elhallgatták, hogy Minszket és Fehéroroszországot borította el. Csernobil nemcsak katasztrófa volt, hanem figyelmeztetés is, és Alekszijevics szerint minden nemzedéknek olvasnia kell a jövőnek hagyott jelekből.
A katasztrófa évfordulóján, 2016. április 26-án 17.30-tól a kiadó és a Greenpeace közös beszélgetést szervez a Blinken OSA-ban (1051 Budapest, Arany János utca 32.).
hírlevél
