Josef K. nagyot álmodik

A törvény kapujában szövegrészletével indul Bélai Marcel rendezése, reflektor pásztázik a doboznyi téren, majd megtalálja a kívülről érkező főhőst (Jakab Tamás). K. belép a térbe, aztán egy végtelennek tűnő, szürreális álomba.

Josef K. ma harmincéves, és pont ennek a meghatározó napnak a reggelén letartóztatják. Nem derül ki, mi a vád, nem tudni, miért történik mindez, viszont a fiatalember mindennapjait ezentúl saját maga tisztázásával tölti, és ebben az ámokfutásban találkozik az átláthatatlan törvényszéki rendszer résztvevőivel, elszenvedőivel és parazitáival.

Jelenet A per című előadásból (Fotó/Forrás: Fazakas Bence / Tomcsa Sándor Színház)

Bár rajongok Kafkáért, eddig még nem találkoztam olyan színházi feldolgozással, ami hozzám hasonlóan élte volna meg a szövegeit. Nos, ez az előadás az első ilyen. Takács Réka és a rendező átirata egy jelentősen felpörgetett elegyét adja A pernek.

legalábbis ez volt az első benyomásom a székelyudvarhelyi társulat produkcióját látva – számomra több minden utalt a legendás humorcsoport BBC-n futó sorozatára a létrejövő szöveg szkeccs-szerűségén túl. Adott egy nagyon szabályos, nagyon minimális irodai tér, amibe egyre furább mozgású, küllemű, beszédű, viselkedésű emberek érkeznek, majd onnan távoznak (esetenként az ablakon). A felvonultatott alakok bármennyire abszurdak, valami közük mégis akad a valósághoz, ha más nem, hogy hozzávetőleg egy nyelvet beszélnek K.-val, ismerik homályos ügyét, még ha segíteni nem is tudnak.

Bélai Marcel elsősorban abszurd humorral nyúlt a kafkai történethez, rendezése kevésbé a bürokrácia labirintusának ábrázolásával kelt szorongást, hanem inkább azzal, hogy a főszereplőnk bár felnőtt ember (az átiratban egy bank cégvezetője), mégsem lehet a maga ura. K. nem találja saját bűnét az elfojtott agresszióval, szexualitással és pénzéhséggel teli világban, kínlódhat vagy beolvadhat, ha képes rá. A feldolgozásban nem az emberi sivárság a legpusztítóbb – hiszen épkézláb ember Josef K.-n kívül nincs – hanem a harmónia teljes hiánya, hogy szünet nélkül áradnak az ingerek, épp, mint egy lidérces álomban (vagy a még lidércesebb valóságban).

Tóth Árpád és Jakab Tamás A per című előadásban (Fotó/Forrás: Fazakas Bence / Tomcsa Sándor Színház)

Ahhoz, hogy ez a színpadi izgágaság létrejöhessen, komoly összmunkára van szükség, Bocsárdi Magor zenéje jól dolgozik alá mindennek, sokszor szinte észre se vesszük, hogyan durozsolja szét az idegeinket, továbbá szoros egységet alkot Hatházi Rebeka látványvilágával. Utóbbi szinte állandóan változik, hiszen minden szereplő új tárgyakkal – van itt minden az állólámpától kezdve a fejszén át a békatalpakig – lakja be az amúgy sem túl nagy teret.

A kisvárdai fesztivál (az előadást ugyanis a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján láttam, és őszintén, némiképp hiányolom a díjazottak közül) szakmai beszélgetésén kiderült, hogy a koreográfiákat a színészek közösen találták ki, a karakterek egyéni kelléktárai is az ötleteik nyomán gazdagodtak. Talán pont emiatt van egy nézőt is felszabadító skrupulusmentesség a játékban amellett, hogy sokszor jelzik, mindez csak szemfényvesztés, a maga módján komolyan vehetetlen.

Jelenet A per című előadásból (Fotó/Forrás: Fazakas Bence / Tomcsa Sándor Színház)

Hogy egy ilyen eszement előadásban a főszereplőt leszámítva mennyire lehet kiteljesedni színészileg, már más tészta. Azt gondolom, az udvarhelyiek maximálisan helyt álltak, az általánosan túlzó, harsány játékban főleg Wagner Áron jeleskedett. Hozzáteszem, A per tipikusan az az előadás, amely technikássága miatt előadásról-előadásra fejlődik, megbízható rutin kell hozzá, hogy aztán teret engedjen a finom árnyalatoknak.

A színpadon megjelenő őrületnek vannak erősebb és gyengébb hullámai, de a Kafka-szövegekre is jellemző valahol a kimerevedés, ahol a feszültség éppen abból adódik, hogy talán elindultunk valami vágyott normalitás, nyugalom felé, hogy aztán kiderüljön: végig egy helyben toporogtunk. Ennek ellenére a produkció lendületes, az utolsó percig tart egy magas hőfokot. Meg se éreztem a kétórás játékidőt.

Veres Orsolya A per című előadásban (Fotó/Forrás: Fazakas Bence / Tomcsa Sándor Színház)

Érdemes még szólni a színpadon megjelenő kulturális utalásokról, ezek közül az egyik kedvencem, hogy a festő Titorelli Menyhárt Tamás kortárs képzőművész alakjában jelenik meg, idézve ezzel a róla készült 2007-es videóportrét. Festményekből nincs hiány, az előadás felénél kikerül a falra Francis Bacon elfolyó pápa-portréja, amelynek jelentéstartama a börtöntetkós törvényszéki pap (Barabás Árpád erős alakításában) előadásvégi megjelenésével teljesedik ki. Ebben zabolázhatatlan, neonos mindennapiságban a vallás önellentmondásba kerül.

Nagyon egyedi, mégis érvényes megközelítés ez A per, aminek világában faramuci módon, de egy idő után otthonosan éreztem magam. Felteszem, nem maradtam egyedül.

Fejléckép: Jelenet a Tomcsa Sándor Színház A per című előadásából (fotó / forrás: Fazakas Bence / Tomcsa Sándor Színház)