Színház

Jótékonysági előadás a Petőfi Színházban

2011.12.08. 09:00
Ajánlom
Jótékony célra ajánlja fel a veszprémi Petőfi Színház a Chioggiai csetepaté című komédia csütörtök esti nyilvános főpróbájának teljes bevételét.

Varga Róbert, a színház sajtófőnöke szerdán elmondta, hogy a bevételt két bajba jutott várpalotai családnak juttatja a színház. Hozzátette: 2500 forinttól 10 ezerig bocsátott ki jegyeket a teátrum és a befolyó összeget osztják meg a két család között. Varga Róbert ismertetése szerint az egyik családnak nemrég leégett a Várpalota külterületén, a Baglyas-hegyen található kis háza, egy nő három gyermekével maradt fedél nélkül. Sokan ajánlottak már támogatást a ház felépítéséhez, köztük cégek és magánszemélyek, most a színház a segítők sorához csatlakozott - mondta a sajtófőnök. A teátrum szeretne segíteni az ugyancsak várpalotai Gyurik családnak és daganatos beteg gyermeküknek, a négyéves Andinak - fűzte hozzá Varga Róbert. Utalt arra is, hogy a négy éve tartó megpróbáltatások alatt a szülők a munkahelyüket is elvesztették, rezsitartozásuk már meghaladja a 600 ezer forintot, sőt a kilakoltatástól rettegnek. Nem tudunk mindig a jótékonykodásban élen járni, de a magunk módján szeretnénk mindenkit arra biztatni, hogy nyújtsunk kezet a rászorulóknak - mondta Oberfrank Pál, a színház igazgatója.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Plusz

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
Színház hír

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Színház ajánló

Már elérhető a Pintér Béla és Társulata januári és februári műsora

Az idén 25. jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata januárban és februárban összesen harminchat estén várja nézőit az újpesti UP Rendezvénytérbe. Az előadásokra már elindult a jegyértékesítés.
Színház ajánló

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.
Színház hír

Vidnyánszky Attila maradt a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

Ismét Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság.