Színház

Jótékonysági előadáson látta vendégül a Vörösmarty Színház a beregszászi társulatot

2022.12.06. 13:35
Ajánlom
A kárpátaljai művészek a Tóték után ezúttal A helység kalapácsát hozták el Székesfehérvárra december 2-án, a Petőfi Emlékévhez csatlakozva. Az előadás az Alba Regia Teátrum Alapítvány a Vörösmarty Színházért szervezésében érkezett a Kozák András Stúdióba, az est teljes bevételét a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház művészei számára ajánlották fel.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

A háború kitörése óta, az elmúlt kilenc hónapban másodszor vendégszerepelt a beregszászi társulat a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítvány igazgatója szerint ennél nagyobb támogatás és biztatás nem is lehetne, és nem is kell: Ez az előadásunk azóta született meg. Mi töretlenül, az otthoni helyzet ellenére is igyekszünk újat alkotni. Egyre nehezebb dolgunk van, 

az állandó légiriadók, a fűtési nehézségek, az áramellátás akadozása és a bizonytalanság is nehezíti az állandó összpontosítást,

de igyekszünk a művészet erejébe kapaszkodva új dolgokat létrehozni.

bereg_asc_2415-115027.jpg

A beregszászi társulat a Vörösmarty Színházban (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

A helység kalapácsának Petfőije, Séra Dániel másodévesként került ebbe a darabba, hatalmas kihívásokkal küzdött, így ez a szerep valódi mélyvíz volt számára: „Petőfi ezzel a fricskával visszatér a másvilágról, és

egy komédiát hoz ebbe a háborús helyzetbe.

A darab már tarsolyban volt, viszonylag hosszabb ideje, és Vidnyánszky Attila most érezhette megfelelőnek az időt a kibontakozásra" – mesélte.

Az előadás az  Alba Regia Teátrum Alapítvány a Vörösmarty Színházért szervezésében érkezett a Kozák András Stúdióba, az est teljes bevételét a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház művészei számára ajánlották fel. A vastapssal zárult előadást követően a társulatot dr. Szikora János igazgató köszöntötte a társalgóban.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A beregszászi társulat a Vörösmarty Színházban (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)

Az öröm útját járhatjuk be a székesfehérvári színház adventi kiállításán

Kapcsolódó

Az öröm útját járhatjuk be a székesfehérvári színház adventi kiállításán

Via Lucis – A feltámadás, az öröm és a világosság útja címmel nyílt meg Párkányi Raab Péter és Sárba Katalin fotográfus fotókiállítása advent első vasárnapján a Vörösmarty Színházban. Az eseményen az aulában lévő adventi koszorú első gyertyájának meggyújtására is sor került, majd megkezdődött a X. Újszövetség Maraton.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Vizuál

Újra Magyarországon látható a Fejedelmek aranya

Március 15-én lenyűgöző időszaki kiállítás nyílik Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban. A 16-17. századi erdélyi pénzérmék mellett ötvösmunkákat, díszfegyvereket is megtekinthetünk.
Plusz

P. Howard szellemében – 5 Rejtő-program Budapesten

Közeleg március 29-e, azaz hazánk talán legkedveltebb írójának, Rejtő Jenőnek születésnapja, a páratlan zsenijű és kivételes humorú szerző 120 éve ezen a napon látta meg a napvilágot. Számos program esedékes a következő hetekben, amely Rejtőhöz kapcsolódik. Ezekből válogattunk.
Klasszikus

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

„Meghallja-e a színház a segélykiáltásokat?” – itt a színházi világnapi üzenet

„Működhet-e a színház a különbözőségek együttélésének műhelyeként vérző traumáink figyelembevétele nélkül?” – Theodórosz Terzopulosz görög rendező sorai a színházi világnap kapcsán.
Színház hír

A Tháliában rendez Szikszai Rémusz

Elkezdődtek Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című, sötét humorú tragikomédiájának próbái a Thália Színházban. A 2024/25-ös évad utolsó bemutatóját Szikszai Rémusz rendezi meg. A bemutatóra április 25-én kerül sor a Thália Télikertben.
Színház ajánló

Nyílt próbán mutatkozik be a Cyrano modern változata

Március 29-én, egy nyílt próba keretében találkozhatnak a nézők először Martin Crimp Cyrano-feldolgozásával, amely Edmond Rostand klasszikusának modern köntösbe bújtatott változata. A történetet Závada Péter fordításában, Pelsőczy Réka rendezésében ismerheti meg a közönség.
Színház hír

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat, Barisnyikov videón köszöntötte

Csákányi Eszter kapta idén a Psota Irén-díjat. A Rózsavölgyi Szalonban megtartott ünnepélyes díjátadón Pintér Béla mondott laudációt, míg a világhírű balettművész, Mihail Barisnyikov videóüzenet küldött.
Színház interjú

Koncz Andrea: „Könnyen azonosulok a beatnemzedék lelkületével”

Koncz Andrea tizenhárom éve erősíti az Újszínház társulatát. A színésznővel új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán színpadi időutazásról, a határon átnyúló pályakezdésről, Jack Kerouac-ról és a támogató családi háttérről is beszélgettünk.