Színház

Jubileumi eseménysorozattal tér vissza az Örkény Kert

2021.08.23. 14:50
Ajánlom
Egy év kihagyás után, immár tizedik alkalommal rendezik meg az Örkény Színház évadnyitó minifesztiválját, az Örkény Kertet. A szeptember 4-i esemény szervezői három helyszínen várják az érdeklődőket.

A változatos programkínálatban jazz- és komolyzenei koncertek, világzene, valamint színpadi előadások közül válogathatnak a látogatók. Olyan nagy sikerű kezdeményezésekkel is találkozhatnak a nézők, mint a pandémia alatt életre hívott Vers csak neked, vagy a már hagyománynak számító Örkény Esztrád.

A napot Csuja Imre kezdi 13 órakor a Jónás könyvével a színházban, melyet még egyszer meghallgathat a közönség.

Közvetlenül utána a Medikus Zenekar lép fel Antonín Dvořák IX. „Újvilág” Szimfóniájával a Madách téri nagyszínpadon. A zeneművet Török Levente vezényli.

Örkény kert

Örkény kert (Fotó/Forrás: Szöllősi Mátyás)

A Madách téri kisszínpadon Palya Bea koncertjét az Óbudai Danubia Zenekar követi, majd Lukács Miklós érkezik Cimbiózis Trió című műsorával.

A programsorozatot az Örkény Esztrád zárja a Madách téri nagyszínpadon.

Az Örkény Kert pontos programja a színház Facebook-oldalán olvasható. Az esemény csak védettségi igazolvánnyal látogatható, 18 év alattiak pedig csak védett személy kíséretében vehetnek részt. 

Fejléckép forrása: Örkény Színház

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Klasszikus

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház kritika

15 sor színház: A kutyatartó lány

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdióelőadásáról, A kutyatartó lányról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Magyar színházak versenyeznek Kisvárdán – itt a program!

Tizenkilenc előadás került be a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A határon túli színházak seregszemléjét az Országos Színházi Találkozó után, június 20. és 28. között rendezik meg.
Színház hír

Színházi találkozások határok nélkül – összeállt a Szemle Plusz programja

Augusztus 25. és szeptember 9. között immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Városmajori Szabadtéri Színpad a Szemle Plusz programsorozatot, amely ezúttal is a legkiemelkedőbb vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt.