Színház

Jubileumi Kortárs Drámafesztivál

2011.11.08. 11:46
Ajánlom
November 26. és december 3. között ismét Kortárs Drámafesztivál Budapest, immár tizedik éve. A jubileumi fesztivál rendezvénysorozatát idén a hazai és külföldi dokumentarista dráma és színház témája köré szervezik. Emellett a hagyományos magyar és nemzetközi színházi programja három új magyar premier előadásával bővül.

Nemzetközi program

A Kortárs Drámafesztivál Budapest ezentúl külföldi kortárs darabok magyar színpadokon történő bemutatását is támogatni szeretné. Ennek jegyében strukturálta át nemzetközi programját. Idén már nem csak külföldi vendégjátékok, de, az orosz és a román vendégjáték mellett egy fiatal lengyel drámaírónő művének magyarországi premierje is szerepel a fesztivál műsorán.

A nemzetközi programban a híres orosz Teatr.doc Egy óra tizennyolc (perc) című dokumentarista színházi előadása látható a Trafóban. Az előadást idén Arany Maszk díjra jelölték, és poznani, helsinkii, szentpétervári szereplése után most itt szerepel először Magyarországon.

5E937157-7879-4910-AB5E-A0EB1CD05F25

Teatr.doc: Egy óra tizennyolc (perc

Az előadás rendezője, Mihail Ugarov egyben az első orosz dokumentarista színház megalapítója is. A Teatr.doc-ot 2000-ben hozta létre feleségével, Jelena Greminával.

A nemzetközi program másik dokumentarista színházi előadása a Romániából meghívott Alina Şerban Felelősségem tudatában kijelentem című előadás, David Schwartz rendezése. A MU Színházban látható.

A fiatal rendező munkáiban főként társadalmi és politikai kérdésekkel foglalkozik. Létrehozott többek között egy audio- és videoarchívumot a romániai rendszerváltás eseményeiről, valamint dokumentálta a romániai, Zsil-völgyi, elszegényedett bányászközösség életét. Alina Şerban, roma származású drámaíró, színésznő, 2009-ben végzett a Bukaresti Színművészeti Egyetem színész szakán. Jelenleg az egyik legismertebb bukaresti független színházi műhely, a tangaProjekt tagja, civilként is aktívan küzd a roma kisebbség jogaiért.

 

A nemzetközi program harmadik, nyitóelőadása Elżbieta Chowaniec kortárs lengyel drámaírónő Gardéniájának magyarországi premierje. A darabot tavaly a felolvasószínházi sorozatban mutatta be a KDF a K. V. Társulat előadásában és Pelsőczy Réka rendezésében.

Az önéletrajzi dokumentumokra épülő darab annyira megtetszett az együttesnek és a rendezőnek, hogy vállalkoztak a mű színrevitelére. A darabnak ez lesz a magyarországi bemutatója.

Elżbieta Chowaniec a legsikeresebb kortárs lengyel drámaírók egyike, rendező, újságíró. Filmgyártás, újságíró és forgatókönyvíró szakon végzett, majd Tadeusz Słobodzianek Dráma Laboratóriumában folytatta tanulmányait. Első darabja, a Gardénia 2007 óta szerepel a Dráma Laboratórium repertoárján, és egyike a legnépszerűbb előadásoknak.

Magyar program

A fesztivál nemzetközi programblokkja mellett idén is lesz magyar showcase program, amely az elmúlt évad legkiemelkedőbb kortárs bemutatóiból kínál válogatást. Az elsősorban külföldi vendégeinknek szánt program a zsűri - Dobák Lívia dramaturg, Forgách András drámaíró, dramaturg, rendező, valamint Urbán Balázs és Szűcs Katalin Ágnes kritikus - javaslatai alapján a következőképpen alakult:

• Székely János: Caligula helytartója, r: Szikszai Rémusz, a VÁDLI, a FÜGE és a Zsámbéki Színház Bázis közös előadása

• Nádas Péter: Szirénének, r: Dömötör András, a Katona József Színház előadása

• A gyáva, r: Scherer Péter, a Nézőművészeti Kft. előadása

• Csáth Géza-Mezei Kinga: Józanok csendje, r: Mezei Kinga, a Stúdió K Színház előadása

• Korijolánusz, r: Polgár Csaba, a HOPPart Társulat előadása

• Závada Pál: Magyar ünnep, r: Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház előadása

• Mohácsi István-Mohácsi János-Kovács Márton: Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe, r: Mohácsi János, a Nemzeti Színház előadása

A magyar showcase programjába idén is meghívtunk két olyan magyar együttest, akik a fesztivál alatt tartják új kortárs magyar bemutatójuk premierjét. Először láthatja a közönség a FÜGE Produkció új ősbemutatóját, Tasnádi István Hogyishívják című darabjának Kovács Dániel rendezte előadását, valamint Pintér Béla és Társulata Kaisers-TV Ungarn című új előadásának nemzetközi bemutatóját.

VISITORS' PROGRAMME

A magyar showcase program célközönsége elsősorban a fesztivál Visitors' Programme-jának meghívottjai. A nemzetközi színházi szakemberek, neves fesztiváligazgatók, színikritikusok mellett idén a konferencia résztvevői is a Visitors Programme vendégei. Európából és a tengerentúlról hívták őket a szervezők a fesztiválra, hogy a kortárs magyar színház legizgalmasabb alkotóival, műhelyeivel és előadásaival megismerkedhessenek.

Mivel a magyar showcase program előadásait angol feliratozással vagy szinkrontolmácsolással láthatják a nézők, ezáltal lehetőséget teremtünk a Budapesten elő, tanuló, dolgozó vagy turista külföldiek számára is, hogy megismerkedjenek a kortárs magyar színház legújabb eredményeivel.

FELOLVASÓSZÍNHÁZ

A felolvasószínházi sorozat célja továbbra is, hogy a hazai közönséget és színházi szakmát a nemzetközi kortárs drámaírás Magyarországon mindeddig ismeretlen alkotásaival és alkotóival ismertesse meg.

Ezúttal egy német szerzőnő, Felicia Zeller Beszélgetések űrhajósokkal (Gespräche mit Astronauten) című darabját mutatják be a Kortárs Drámafesztivál Budapest keretében.

NEMZETKÖZI KONFERENCIA

A dokumentarista dráma és színház apropóján háromnapos nemzetközi konferenciát is szervez a KDF.  Újrahasznosított valóság a színpadon - Dokumentarista dráma és színház Közel-Kelet Európában címmel. Mi vihető színre a kelet-közép-európai társadalmak jelenéből? Hogyan lehet a valóság elemeit drámai és színházi anyaggá formálni? Milyen társadalmi folyamatok felgyorsítására vagy elindítására képes ez a színháztípus? Ezeket a kérdéseket teszik fel a konferencia szervezői, hogy aktív párbeszédet kezdeményezzenek a dokumentarista színházról, mely Európa egyik legtermékenyebb irányzata, és amely Kelet-Közép-Európában is egyre hangsúlyosabb.

A visegrádi országok dokumentarista törekvéseinek elemző bemutatása mellett a találkozó biztosítani szeretné a tapasztalatcsere lehetőségét a műfaj orosz, német, angol, román, francia, amerikai, kanadai szakértőivel és művelőivel. Kiemelt vitaindító előadásokat tart az egyik legjelesebb német teoretikus, Thomas Irmer és az orosz Teatr.doc művészei, Ruslan Malikov rendező és Mihail Durnenkov drámaíró.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Suttogók a FÉMben

A FÉM több lábon áll, hiszen a színház mellett a zene, a képzőművészet szinte ugyanolyan hangsúllyal szerepel a kulturális tér kihasználásában. Ám a legfontosabb, maga a színház is két részre tagolódik: egyrészt a FÉM saját, repertoár előadásaira, s az igencsak színes felhozatalt képviselő vendégelőadások produkcióira.
Színház ajánló

Isten férfi vagy nő? – Halhatatlan a FÉMben

Márton Andrással és Andai Katival a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Halhatatlan című drámáját. Lehet-e sírni az élettel? Lehet-e nevetni a halállal?
Színház hír

Meglepetéssel indítja az évet a Proton Színház

A színházzal nem rendelkező társulat a föld alá csábítja nézőit.
Színház átrium

Átrium Mecénás Program

Ahogy számos intézmény, az Átrium fennmaradása is bizonytalan a kultúrtao eltörlése után. A színház egy kreatív támogatói kampányban kéri a közönsége segítségét.
Színház galéria

Ez volt az év díszlete és jelmeze - Galéria

A Látványtér 2018 címmel megrendezett szakmai kiállítás pénteki finisszázsán adták át az év jelmeztervezője és az év díszlettervezője díjat a FUGA-ban.