Színház

Judi Dench történelmet írt

2016.04.04. 13:34
Ajánlom
Judi Dench nyolcadszorra is megkapta Nagy-Britannia legrangosabb színházi elismerését, az Olivier-díjat. A díj negyven éves története során még senki sem kapta meg ennyiszer a kitüntetést.

A színésznő Kenneth Branagh Téli regéjében Paulina megformálásáért vehette át a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést a londoni Királyi Operaházban megrendezett ceremónián, április 3-án.

Judi Dench

Judi Dench (Fotó/Forrás: Johan Persson)

Dench elmondta, hogy csodálatos érzés Kenneth Branagh társulatával (Kenneth Branagh Theatre Company) játszani, a díjról megjegyezte, hogy nem számított rá, de nagyon örül neki.

Dench 1957-ben debütált színpadon, amikor a liverpooli Old Vic társulatban Ofélia szerepét osztották rá. Legemlékezetesebb szerepei közé tartozik Zeffirelli Júliája 1960-ban, a Kabaré első londoni Sally Bowlesa 1968-ban, Lady Macbeth figurája Trevor Nunn 1976-os produkciójában, Kleopátra 1987-ben, és 1995-ben Desiree Armfeldt karaktere Stephen Sondheim Kis éji zene című musicalében.

A díjátadón a Gypsy című musical négy díjat nyert; a Chichester Festival Theatre-ből a West Endre költözött produkció a musical kategóriájában a legjobb színésznőnek (Imelda Staunton), a legjobb női mellékszereplőnek (Lara Pulver), a legjobb feldolgozásnak és világításnak járó elismerést is bezsebelte.

Kíváncsi, hogy tavaly mi volt a legmenőbb a brit színházi életben? Ha igen, kattintson!

A Michael Ball vezényelte estén Cyndi Lauper is színpadra lépett, akinek a Mr. Tűsarok (Kinky Boots) című darabja a legjobb új musical trófeáját nyerte el. A darab két további díjat is nyert; Matt Henry a legjobb musicalszínésznek, Gregg Barnes a legjobb jelmezért járó elismerést kapta.

A legjobb színésznő Denise Gough lett a People, Places and Things című darabban nyújtott alakításával, és Duncan Macmillan drámája a legjobb hangért járó elismerést is elnyerte.

A Ma Rainey's Black Bottom című darabot a legjobb felújításért díjazták, a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést Mark Gatiss kapta a Three Days in the Country című darabban nyújtott alakításáért. A legjobb férfi színész Kenneth Cranham lett; a The Father című előadásért járt neki az elismerés.

A musical kategóriában David Bedella lett a legjobb férfi mellékszereplő. Martin McDonagh Hangmenje a legjobb új színdarab, Jessica Swale Nell Gwynnje a legjobb új vígjáték kategóriájában győzött. Az operaház fantomja a közönségdíjat nyerte el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.
Vizuál

Madárfóbiásként is csíptem – 15 sor film

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás Pálfi György Tyúk című filmjéről szól. 15 sor film.
Klasszikus

Koncert PLUSZ – nagyböjti koncerttel indul a Pannonhalmi Főapátság új sorozata

Koncert PLUSZ néven új, különleges sorozatot indít a Pannonhalmi Főapátság. Elsőként február 27-én a Stabat Mater-darab spirituális és zenei üzenetét ismerhetjük meg egy bencés szerzetes és egy zenetörténész segítségével.
Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Váltás Nyíregyházán: új művészeti vezetéssel folytatja a színház

Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít művészeti tanácsadóként. Horváth Illés ugyanis, aki hat évig volt a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, december óta a Thália Színház stratégiai igazgatója.
Színház interjú

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Egy karácsonyi este, ahol a tét a lélek – készül a Tengeren a Thália Színházban

A produkció a színház Rejtélyek Évadának záróbemutatója lesz, és március 13-tól a bensőséges atmoszférájú Thália Télikertben várja majd a nézőket. Conor McPherson különleges hangulatú darabja, a Tengeren Kelemen József rendezésében látható.
Színház hír

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Színház ajánló

Egy kis kerti bosszúságból születik babaszínházi előadás Budaörsön

Melyik családi házban élő ember ne bosszankodna azon, ha a szépen gondozott kertjében egyszer csak gyanús földkupacok jelennének meg egyik napról a másikra? Szőts Orsi legújabb babaszínházi előadása, a Ficak, február 14-én debütál a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.