A művésznő július 11-én, nyolcvanhat éves korában hunyt el. Schubert Éva Kossuth-díjas színművészt, Budapest díszpolgárát az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fővárosi Önkormányzat is saját halottjának tekinti.
Schubert Éva Budapesten született 1931-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1955-ben szerzett diplomát, emellett elvégezte az ELTE magyar-történelem és esztétika szakát is.
játszott a Vígszínházban, a Vidám Színpadon és a Játékszínben is. Több mint harminc filmben szerepelt, és számos tévéjátékban is láthatta a közönség. Filmjei között megtalálható az Egy pikoló világos, A vőlegény nyolckor érkezik, a Butaságom története, az Egy kicsit én... egy kicsit te, tévéfilmjei között van A fekete város, az Abigél, a Szomszédok. Szinkronizált is, többek között ő volt a Frakk, a macskák réme című rajzfilmsorozatban Lukrécia macska hangja. Emellett darabokat fordított németből, franciából, angolból, tanított a Zeneakadémián és Gór Nagy Mária Színitanodájában, valamint rendezett is.
Schubert Éva munkásságát 1984-ben érdemes művész címmel, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2008-ban a 39. Magyar Filmszemle életműdíjával ismerték el.
A drámától a vígjátékig minden műfajban felejthetetlen alakítást nyújtó művészetéért,
Ugyanebben az évben Budapest díszpolgára lett.

hírlevél












