Gyerekkoromban tanulmányaim mellett tizenkét évig táncoltam. Így alakult ki a kötődésem a színpadhoz. Gimnázium után harmadik próbálkozásra felvettek a Színművészeti Egyetemre. Magam sem hittem el, de ha már megtörtént, gondoltam, mindent eltanulok a tanáraimtól, mestereimtől, amit csak tudok. Szerencsés utam volt. Már az egyetem alatt több színházban dolgozhattam, sok eltérő gondolkodású rendezőtől tanulhattam meg a szakmám alapjait, irányait, fortélyait. Az egyetem után újra sok lehetőség nyílt előttem, amiket igyekeztem kihasználni.
Minden energiámat szeretem az aktuális feladatokra koncentrálni, legyen az próba vagy előadás. Így jött létre több alakításom, amelyek nagyon fontosak az életemben. Az egyik ilyen a Vaknyugat, amiért kollégámmal-barátommal, Ficza Istvánnal 2013-ban a VIDOR Fesztivál legjobb férfi alakításáért járó díját kaptuk. Nem várt öröm volt ez számunkra... Másik fontos munkám a Simeon című előadás címszerepe, a Duda Éva Társulattal. Igazán üdítő volt számomra táncosokkal dolgozni, ami teljesen más, mint egy prózai színházi munka. Mindezek mellett az anyaszínházamban, a Radnóti Színházban is egyre több izgalmas feladatot kapok: Oresztész megformálása mérföldkő számomra.
"Inkább elégek, mint hogy berozsdásodjak."
Az egyetem csak dobbantó az élethez, aztán az életet élni kell. Hogy ki-ki hogyan teszi ezt, az a saját döntése. Én igyekszem folyamatosan képezni magam, például fejleszteni fizikai kondíciómat: heti öt ADD (parkour) edzésem van a reggeli próbák előtt, táncos workshopokra járok, ha éppen ráérek, és elkezdtem ismerkedni a zsonglőrködéssel is. Azt gondolom, minél nyitottabb, sokoldalúbb, rugalmasabb vagyok, annál jobban tudok dolgozni. Sok mindennel szeretnék még megismerkedni a nagyvilágból, amelyeknek akár a színpadon is hasznát vehetem. Nincs megállás.