1985-ben születtem Kapuváron. Nem első körben találtam rá a színházra: először tanárképző főiskolát végeztem Szombathelyen. Ezután a Kolibri Színház stúdiójába jártam, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész szaka következett, ahol 2013-ban végeztem. A báb műfajában találtam meg azt, amiben integrálni tudtam a zenét, a rajzolást, az irodalmat és a játékot. Osztályfőnökeim, Meczner János és Csizmadia Tibor mellett meghatározó tanár számomra Lénárt András, akit mesteremnek tekintek, és fontos alkotótárs Gimesi Dóra író-dramaturg, akivel sok fontos előadásban dolgoztunk együtt.
2011 óta dolgozom a Budapest Bábszínházban, ahol színészként, rendezőként és tervezőként egyaránt rendszeresen tevékenykedem. 2013-as Semmi című rendezésem több szakmai díjat elnyert. A jó színház szerintem kérdez, hagy gondolkodni és állásfoglalásra késztet. Fontos, hogy aktuális problémákra tudjunk reflektálni.
Bábkészítőként leginkább a tervezőasztal fölötti agyalást szeretem. Igyekszem minél több olyan ötletet felvázolni, amit később ajánlatként tehetek a rendezőnek. A Bábszínházban profi műhelyünk van, megbízom a bábkészítők munkájában, és sokat tanulok tőlük. A báb olyan, mint egy hangszer. Ez leginkább olyankor mutatkozik meg, ha többen kell megmozdítanunk egy bábot, hiszen muszáj, hogy a főmozgató ritmusát, lélegzetvételét kövesse mindenki. A közös zenélés sem szól másról, mint egyetértésről. Ha nem egyszerre veszünk levegőt, nem egyszerre tartunk ugyanannál az akkordnál, akkor az egész szétcsúszik.
„Amikor leszedtél minden érzelmet az arcodról és azokat áthelyezted a kezedbe és a kezedben lévő bábba, akkor fogod megérteni, hogy mire képes ez a műfaj.” (Blasek Gyöngyi bábművész)
Ebben az évadban két bemutatóm volt: színészként játszottam a Budapest Bábszínház Nyúl Péter című előadásában, és én terveztem az Óz, a csodák csodája bábjait a Vígszínház számára. Jelenleg idősekről szóló előadáson dolgozom Gimesi Dórával, amit a nagyszüleink ihlettek, az ő emlékükre készül.