Színház

Junior Prima Díj - 2014

2014.11.14. 13:35
Ajánlom
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is újabb fiatal tehetségek vehették át a Prima Primissma Alapítvány és az FHB Bank által a magyar színház- és filmművészet kategóriában adományozott rangos elismerést, a Junior Prima Díjat. A díjátadóra november 14-én került sor a Budapest Music Centerben.

Szükség van mintákra és értékekre, ez indokolta a Junior Prima Díj létrehozását. A Prima Primissima Alapítvány és az FHB Bank összefogásának köszönhetően a magyar színház-, film- és táncművészet juniorjai közül az elmúlt évek során félszáznál is többen kaphatták meg a díjjal járó bátorítást és támogatást pályájuk építéséhez.

A díjakat a zsűri tagjai, illetve Dr. Spéder Zoltán, az eseményt támogató FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke adta át, aki rövid beszéddel is köszöntötte az ifjú tehetségeket. Az elismerést idén Béres Márta színművész, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház művésze, Lovas Rozi színművész, a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, Mórocz Adrienn bábszínész, színész, táncos, a Budapest Bábszínház művésze, Orth Péter színművész, a Kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja, Rétfalvi Tamás színművész, a Radnóti Színház művésze, Szatory Dávid színművész, a Nemzeti Színház művésze, Székely Szilveszter táncművész, Bozsik Yvette Társulatának tagja és Zomborácz Virág forgatókönyvíró, rendező vehette át.

A kitüntetés sorsáról minden évben a szakmát jól ismerő zsűri dönt, melynek tagjai 2014-ben Bálint András színész-rendező, a Radnóti Színház igazgatója, Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának és az FHB Bank igazgatóságának tagja, Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója, Káel Csaba rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, Molnár Piroska, a nemzet színésze és Orlai Tibor producer voltak.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Zenés színház

Kazinczy Ferenc fiáról készít előadást a Madách Színház

Derzsi György és Meskó Zsolt darabja, a Kazinczy, a tizenötödik nyerte a III. Madách Musical Pályázatot, melyet a teátrum műsorra tűz a 2021/22-es évadban.
Zenés színház

Sztárgála és jótékonysági nap Patricia Petibonnal és Lawrence Brownlee-val az Opera Eiffel Műhelyházában

2021. augusztus 21-én 19:00 órától a kivételes francia koloratúrszoprán, Patricia Petibon és a legkeresettebb amerikai bel canto tenor, Lawrence Brownlee ad szabadtéri koncertet az Opera Eiffel Műhelyházának parkjában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Színháztudományi konferenciával kezdődik a THEALTER

Bár nemrég még veszélyben volt a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál létrejötte, csütörtökön színháztudományi konferenciával kezdődik el a program. Az augusztus 7-ig tartó fesztiválon nyolc helyszínen 37 csapat, illetve alkotó 33 produkciójával várják a közönséget Szegeden.
Színház hír

Öt nap alatt harminc műsor várta az érdeklődőket az első Déryné Fesztiválon

Július 18-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14-18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.
Színház gyász

Elhunyt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus

Életének 99. évében, július 22-én meghalt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus, Aranytoll-díjas lapszerkesztő és közíró – adta hírül a hvg.hu a család közlése nyomán. A nevéhez fűződik a Magyar Lettre International és az Európai Kulturális Füzetek alapítása is.
Színház hír

Nagy Péter István a legígéretesebb pályakezdő 2021-ben

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján idén Nagy Péter István kapja a legígéretesebb pályakezdő kategória díját, a szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban megrendezésre kerülő díjátadón.
Színház hír

Álló tapssal ünnepelték Mundruczó Kornél rendezését Avignonban

A jubileumi, 75. Avignoni Színházi Fesztiválon volt az első külföldi élő bemutatkozása Wéber Kata Czastki Kobiety című darabjának Mundruczó Kornél rendezésében