Színház

Junior Prima: Eke Angéla

2016.09.29. 11:53
Ajánlom
Saját bevallása szerint gyerekkora nagy részét egy cseresznyefán töltötte, ahol mindig azt képzelte, színésznő lesz. Így is lett, idén pedig tehetségét Junior Prima Díjjal ismerték el, amit a fiatal színésznő alkotótársának, Márkus Sándornak is megköszönt.

1986-ban született Vácon. Saját bevallása szerint gyerekkora nagy részét egy cseresznyefán töltötte, ahol mindig azt képzelte, színésznő lesz. A Színház- és Filmművészeti Egyetemre negyedszerre vették fel, színész-bábszínész szakra. „Osztályfőnökeim, Meczner János és Csizmadia Tibor mindig az életre neveltek minket, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a földön maradjunk. Nagy dolognak tartom, hogy követik a pályámat, fordulhatok hozzájuk tanácsért.”

Molnár Piroska már a Nemzeti Színház stúdiójában is tanította, egyetemi tanárai közül Ladányi Andrea, Horváth Csaba, Gothár Péter, Alföldi Róbert kurzusai voltak rá nagy hatással, valamint az a Zsótér Sándor, akivel Az aranjuezi szép napok című előadásban játszik együtt: „Az, hogy ő színész partnerként van jelen az életemben, olyan dimenziója a valóságnak, amiről álmodtam.”

Szabadúszó, jelenleg öt budapesti színházban látható. A Szkéné Színház ereje, a Vígszínház épülete, a Trafó aurája más-más energiával tölti fel, a Bethlen Téri Színházban a kihívást fanatizálja, a Karinthy Színházban olyan érzése van, mintha kőszínházi társulat tagja lenne.

Angélát a báb sajátos önkifejezési formája, az absztrakció, az asszociáció, a stilizálás érdekli, az, hogy a közlendő gondolat megtalálja a jelentéssel tökéletes harmóniában levő formát. A Márkus Sándorral alkotott Nylon Groupban a felfedezésre, a kísérletezésre szövetkezve azért dolgoznak, hogy a báb műfaját új közönséggel ismertessék meg: „Ugyanaz a közlésvágy hajt, amikor egy Nylon Group-előadásban több méteres felfújt nejlonbábot irányítok, mint amikor színésznőként akár másfél órán keresztül beszélek.” A kétszemélyes csapat Észak-Amerika, Németország és Lengyelország színházi fesztiváljai után jelenleg új előadáson dolgozik.

Az FHB Bank támogatásával odaítélt Junior Prima Díjat 2016-ban tíz fiatal tehetség vehette át. Ismerje meg őket>>>

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ingyenesen nézheti Andrew Lloyd Webber musicaljeit a YouTube-on

Bár a szolgáltatás ingyenes lesz, a nézőket arra bátorítják, hogy adakozzanak egy-egy alapítványnak a koronavírus-járvány közepette, amikor a színházak bezártak.
Klasszikus

A Zeneakadémia tanárai péntek esténként a remény dallamát játsszák erkélykoncerten

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először április 3-án, majd minden pénteken este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést: minden héten más oktatója játssza a dallamot erkélykoncerten.
Klasszikus

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Könyv

Az orvos, aki naplót vezetett Auschwitzban

Eddy de Wind műve különbözik minden más, a holokausztról és a haláltáborokról szóló beszámolótól, a zsidó orvos feljegyzései ugyanis nem visszaemlékezések, hanem a helyszínen született naplóbejegyzések. A szerző fia arról is mesélt, szülei története hogyan hatott az egész családra.
Színház

„Ami a szőnyeg alatt van” – Bíró Kriszta könyvet ír Molnár Piroskáról

Az életrajzi mű a Corvina Kiadónál készül, szerzője, az Örkény Színház többkötetes íróként is számon tartott művésze régóta jól ismeri Molnár Piroskát, így bizalmasan tud vele beszélgetni a szakmáról és életéről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

„Ami a szőnyeg alatt van” – Bíró Kriszta könyvet ír Molnár Piroskáról

Az életrajzi mű a Corvina Kiadónál készül, szerzője, az Örkény Színház többkötetes íróként is számon tartott művésze régóta jól ismeri Molnár Piroskát, így bizalmasan tud vele beszélgetni a szakmáról és életéről.
Színház hír

Minden dunaújvárosi egészségügyi dolgozó ingyen járhat a helyi színházba a következő évadban

„Most ők vannak értünk, akkor mi leszünk értük” – jelentette be Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatója. Áprilisban is folytatják virtuális színházi programjukat.
Színház interjú

Kováts Adél: „Nem csak a járványt kell túlélnünk”

Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Színház igazgatója a napirendben hisz, megpróbál nem egész nap dolgozni, ugyanakkor élvezi is a home office előnyeit. Tudja, hogy a járványt követően szemléletet kell váltanunk, de most a legfontosabbnak a szolidaritást tartja.
Színház videó

Társulati versmondás-kihívást indított a Jászai Mari Színház

A Jászai Mari Színház szolidaritási akciója a munkájukat és jövedelmüket vesztett színházi dolgozókra hívja fel a figyelmet, illetve azokra az adománygyűjtő tevékenységekre, amelyek kifejezetten a színházi dolgozók megsegítését tűzték ki célul.
Színház online premier

„Szeretnéd? Szeretném!” – a nőNYUGAT az internetre költözik

A koronavírus helyzetre való tekintettel újabb kultikus előadást tesz közzé YouTube csatornáján az Örkény Színház. Kedd este 19 órától látható a Nyugat folyóirat nagyasszonyainak életét feldolgozó nőNYUGAT teljes felvétele.