Színház

Jurij Ljubimov otthagyja a Taganka Színházat

2011.06.26. 10:47
Ajánlom
A rendező végleg elhagyja az általa alapított Taganka Színházat - ezt maga a 94. évében járó művész jelentette ki a RIA Novosztyi hírügynökségnek.

Ljubimov - aki a felesége (Koncz Katalin - Katalina Ljubimova) révén magyar állampolgár is, s Budapest díszpolgára - azt követően nyilatkozott így, hogy színháza csehországi turnéról tért vissza az orosz fővárosba. Csehországban - Prágában és Hradec Královéban - Bertolt Brecht: A szecsuáni jólélek című darabját mutatta be a társulat, s a vendégszereplés során kirobbant botrány késztette Ljubimovot távozása bejelentésére. A színészek megtagadták a próbákat, pénzt követeltek - mondta el az orosz hírügynökségnek Koncz Katalin. 

Ljubimov felesége arról számolt be, hogy az előadás előtt kiírt próbán - amelyen a cseh színházi főiskolák diákjai és professzorai, valamint a sajtó képviselői is megjelentek - a színészek közölték, hogy nem lesz próba, sem előadás, amíg nem kapják meg a pénzüket. Hogy ne legyen még nagyobb botrány a csehek előtt, ne maradjanak szégyenben egy idegen országban, a rendező odaadta nekik a pénzt. Majd megtartotta ezt a "véres" főpróbát, de annak végeztével Jurij Ljubimov azt mondta, hogy ez volt az utolsó próbája, s többet nem hajlandó velük dolgozni - mondta a RIA Novosztyinak a neves rendező felesége. Koncz Katalin beszámolója szerint a darabot végigjátszották, és az sikert aratott.

Jurij Ljubimov is úgy nyilatkozott a RIA Novosztyinak, hogy többet nem akar ezzel a társulattal együtt dolgozni: "Ez volt az utolsó csepp a pohárban", és hozzátette: "Még egyszer megerősítem végleges döntésemet  - otthagyom a színházat. Nem szándékozom többet e kollektívával együtt dolgozni. Vezesse őket a szakszervezet, nekem elég volt ebből a csúfságból, megalázásokból, a munkakedv hiányából, csak a pénz besöpréséből. Ilyen szégyennel végződött a Tagankának ez a vendégszereplése, s történt ez külföldön, a felháborodott csehek előtt, akik azt mondták, hogy ha nem a saját szemükkel látják, akkor sohasem hiszik el, hogy a Taganka színészei így viselkedhetnek." Ljubimov hozzáfűzte: mindez kétségtelenül az ország, az orosz színház tekintélyvesztése, de "a jelek szerint a társulat köp erre".

A színházat 1964-ben alapította Jurij Ljubimov, aki a Vahtangov Színházban tanultakat vitte tovább - 1947-től rendezett ott -, ugyanakkor a brechti epikus színház gyakorlatát is vizsgálta. Első előadása a Scsukin színiakadémán végzett osztállyal létrehozott A szecsuáni jólélek volt, és ezek a fiatalok lettek társulatának első tagjai, köztük Vlagyimir Viszockij, a repertoár összeállításában pedig Nyikolaj Erdman is komoly szerepet játszott. A szovjet hatóságok nem nézték jó szemmel a kísérletezéseket, Ljubimovot művészileg ellehetetlenítették, állampolgárságától megfosztották. A rendező 1984-ben hagyta el az országot, ekkor Anatolij Efroszra bízták a Tagankát, akivel a színészek nem voltak hajlandók dolgozni. Három évvel később a szintén rendszerhű Nyikolaj Gubenko lett az igazgató. A rendszerváltás után Ljubimov, aki orosz, magyar és izraeli állampolgár, valamint Budapest díszpolgára, visszatért a Tagankába.

Néhány hónappal ezelőtt felmerült már, hogy a rendező otthagyja a színházat. Az akkor feltételezés onnan eredt, hogy a 93 éves Ljubimov a Színházkedvelők Csillaga elnevezésű díj átadásán a szokásos köszönőbeszéd helyett arról panaszkodott, a mai Oroszországban egy repertoárszínház nem tud működni, hatalmas bürokráciával kell megküzdenie, és a színészek a rossz fizetések miatt fegyelmezetlenek, előnyben részesítik a mellékes kereseti lehetőségeket. Ljubimov bejelentette: ilyen körülmények között kész megválni főrendezői beosztásától. Ljubimov akkor úgy nyilatkozott, az a baj, hogy nem akarnak vele a színészek és bürokrata városvezetők együttműködni, és ő sem akar együttműködni. Előbb szóban, majd miután hiába próbálták lebeszélni, írásban is. Abban maradtak azonban, hogy mindent befejez, amin dolgozik, és elmegy a színházzal az Ukrajnában, Olaszországban, Dél-Koreában és Csehországban tervezett vendégfellépésekre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Rendeltek egy pepperonit, a pizzafutár egy Beethoven-szonátát is eljátszott ráadásként

Íme egy sztori arról, hogy az is arany lehet, ami nem fénylik. A tizennyolc éves Bryce Dudal pizzát kézbesített Detroitban, amikor észrevette, hogy a házban egy zongora áll. Nem tudott ellenállni.
Vizuál

24 óra alatt eltűnt a legújabb utcai Banksy-mű

Az egyik legismertebb kortárs művész minden munkájának feltűnése eseményszámba megy. Ilyen hamar viszont ritkán tűnnek el alkotásai.
Klasszikus

Ma kezdődik a Kaposfest

A kamarazenei irodalom alapműveire helyezik a hangsúlyt a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon (Kaposfest), amelyre augusztus 13. és 19. között kilencedik alkalommal kerül sor a somogyi megyeszékhelyen.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Jazz/World

„Sokszor szitokszó a klasszikusok számára az, ha valaki jazz-zenész”

Sárik Péter jazz-zongoristával a Ritmus és hang blogon jelent meg tartalmas interjú Sümegi Noémi tollából, amelyben egyebek mellett a jazz „policájról”, zörgős cukorkákról, valamint a klasszikus és jazz-zenészek viszonyáról is szó esett a szeptember 21-ei Bartók-lemezbemutató kapcsán, ami a Zeneakadémián lesz.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház nemzeti színház

Cserhalmi György marad a rendezésnél

A Nemzeti Színház új évadában Örkény István Macskajátékát állítja színpadra Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó főszereplésével jövő tavasszal. Színészként viszont továbbra sem találkozunk vele.
Színház thealter fesztivál

Szabadkai előadást is díjaztak az idei THEALTER-en

A közönség-, Kritikus- és Junior-díj mellett a fesztivál önkéntesei is díjazták kedvenc produkciójukat, valamint három Különdíjat is odaítélt a fesztivál.
Színház gyász

Elhunyt Kerényi Imre

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató hosszú, türelemmel viselt betegség után, életének 75. évében családja körében hunyt el.
Színház kritika

Törőcsik Mari ott sem volt, mégis főszereplő lett a Sztalker előadásában

Nem gyerekjáték, hanem igazi férfimunka volt az ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei Miklós vezette Sztalker Csoport bemutatkozó előadása, a Míg fekszem kiterítve, amely az Ördögkatlan fesztiválon debütált.
Színház ian mckellen

Ian McKellen saját élettörténeteivel kárpótolta az elmaradt előadás nézőit

Kisebb sérülés miatt ki kellett hagynia a Lear király egyik előadását Ian McKellennek a londoni West Enden, de a színész megkérte a közönséget, hogy hallgassák meg pályafutása legemlékezetesebb történeteit.