Színház

Kabos Gyula, a nemzet Chaplinje

2016.03.19. 10:05
Ajánlom
1887. március 19-én született Kabos Gyula, aki a valóságban szöges ellentéte volt a vidám és szerethető kisembernek, akit a mozivásznon alakított.

Solymosi Elek színiiskolájának elvégzése után, 1905-ben táncoskomikusként kezdte pályáját Szabadkán, majd Zomborban, Makón, Nagyváradon játszott. 1913-ban került Budapestre, ahol rengeteg színházban és kabaréban megfordult, volt a Vígszínház, a Belvárosi, a Renaissance Színház tagja, pályáján játszott Csehovot, Dosztojevszkijet, vígjátékot és operettet, 1918-ban Nagyváradon színházalapítással is próbálkozott, és fellépett Bécsben is. Színészi munkája mellett 1929-30-ban ő igazgatta a Fővárosi Művész Színház néven újjáalakított Operettszínházat.

Kabos Gyula

Kabos Gyula

Kabost a hangosfilmek avatták az ország kedvencévé. Olyan máig legendás produkciókban komédiázott, mint a Hyppolit, a lakáj, a Meseautó, az Ez a villa eladó, a Nászút féláron, a Lovagias ügy. A harmincas években ő volt a magyar filmgyártás legtöbbet foglalkoztatott művésze, nyolc év alatt 45 figurát játszott el a kamerák előtt, ezzel párhuzamosan a főváros legjobb prózai együtteseiben is fellépett. Híres szájcsücsörítő grimaszával, jellegzetes dadogásával, eszköztelen játékával, félszeg mozdulataival és groteszk mimikájával nemcsak komikus alakokat töltött meg sajátos élettel, de tragikomikus, sőt tragikus szerepekben is hiteles tudott lenni. Testi és lelki sebeket hordozó kisemberei szívszorító őszinteséget és kedves ügyefogyottságot sugároztak. A magyar Chaplinnek is hívták.

Egy ország leste szájáról a poénokat a mozikban, és hitte, hogy a tréfamester az életben is éppen olyan szórakoztató. Kabos azonban a valóságban keserű, tragikumra hajlamos, önző, kicsinyes ember volt, elégedetlenkedett magával, nem találta helyét a világban. Amikor a reggeltől estig tartó hajsza után otthon, a fürdőkádban magába roskadva felhörpintette frissítő kávéját, gyakran ismételgette: "Majd éppen nekem fog sikerülni".

1938-ban az Andrássy úti Színházban lépett fel utoljára Magyarországon. A következő évben a fasizmus elől az Egyesült Államokba emigrált, ahol alkalmi fellépéseken szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. Az Újvilágban nehezen barátkozott meg a hétköznapisággal: két évig bolyongott a messzi idegenben, majd megbetegedett, és 1941. október 6-án, alig 53 évesen elvitte a szívszélhűdés. Földi maradványait 1996-ban hozták haza, és november 30-án helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temetőben. 1997-ben posztumusz Köztársasági Elnöki Arany Emlékéremben részesült.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

„Kezdenek visszaköszönni a ’70-es évek” – színházi emberek tiltakoznak

Kováts Adél, Mácsai Pál, Pintér Béla és Ónodi Eszter is megszólal abban a videóban, amelyet a Nemzeti Kulturális Alap kiszivárgott, radikális átalakítása miatt meghirdetett december 9-i demonstráció kapcsán tettek közzé.
Színház

Vidnyánszky az igazságtalanságok megszüntetését várja a törvénytervezettől

A Magyar Teátrumi Társaság elnöke az M1-nek nyilatkozott az új színháztörvénnyel kapcsolatban.
Plusz

Használt a tiltakozás? Végül nem bántaná az NKA-t az új törvényjavaslat

Nem szerepel a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása a Nemzeti Kulturális Tanácsról szóló törvényjavaslatban, de a színházaknak közös fenntartási megállapodást kell kötniük a kormánnyal.
Színház

SZFE: Gothár Péter ügyét ürügyként használják fel az egyetem lejáratására

Közleményben tiltakoznak a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai az egyetem lejáratása, ellehetetlenítése, a színházvezetői kinevezések befolyásolása és a független színházi szféra sarokba szorítása ellen.
Színház

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.
Színház fiatalok

„A mi generációnk nem kapható a gyűlölködésre” – A 30 év alatti színművészek levele az Országgyűléshez

A december 9-én a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért meghirdetett tüntetésen Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze olvasta fel 111 harminc év alatti színművész levelét az Országgyűléshez.
Színház hír

„Tudsz még hallgatni?” – Beszámoló a színházi alkotók tüntetéséről

A szabad színházért, a kultúra függetlenségéért szerveztek tüntetést december 9-én estére a Madách térre, és noha a bírált törvényjavaslat időközben módosult, sokan úgy érezték, ott a helyük a megmozduláson.
Színház ajánló

Hegedűs a háztetőn – Világhírű Broadway musical a Miskolci Nemzeti Színházban

Szívmelengető történet, népszerű slágerek, a Budapest Klezmer Band zenéje és lélegzetelállító díszlet várja a Hegedűs a háztetőn előadásának nézőit Miskolcon. A nagysikerű Broadway darabot Béres Attila rendezésében láthatja a közönség a Nagyszínházban november 29-e óta.
Színház ajánló

Januári kínálat az Óbudai Társaskörben

Tóth Auguszta, Anima Musicae Kamarazenekar, Bősze Ádám, Dés László, Hot Jazz Band – csak néhányan abból a hosszú névsorból, akik várják Önöket az új évben az Óbudai Társaskörben.