Színház

Kálid Artúr kapta idén a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját

2024.07.15. 09:40
Ajánlom
A színművész a Hyppolit, a lakáj címszerepében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki az elismerést, amelyről a közönség szavazatai döntöttek. Az előadás ősztől a dunaújvárosi Bartók Színház műsorán lesz látható.

A Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította a Hollósi Frigyes-díjat – ezzel is emléket állítva a nagyszerű színművésznek, aki sok-sok nyáron át játszott Kőszegen. A díj odaítéléséről a közönség szavaz – olvasható az intézmény közleményében. Az elismerést olyan színművész kaphatja meg, aki a Kőszegi Várszínház saját nagyszínpadi produkciójában kiemelkedő alakítást nyújt.

2024-ben a nézők szavazati alapján Kálid Artúr nyerte el a díjat a Hyppolit, a lakáj címszerepéért.

A Trifusz Péter képzőművész által tervezett díjat a Hyppolit, a lakáj utolsó kőszegi előadása után, július 13-án Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója nyújtotta át a színpadon Kálid Artúrnak a közönség vastapsa kíséretében. Kálid Artúr a díj átvételekor azt mondta: „Fantasztikus érzés ez a díj. Köszönöm. Hálás vagyok. Megtisztelő.

Szabadúszó színésznek nincs »saját« színháza, én mégis »anyaszínházamnak« tartom a Kőszegi Várszínházat.

Nagyobb elismerés és nagyobb boldogság nem is lehetne, mint hogy újra és újra visszahívnak nyaranta, és ha az ember azt érzi, hogy szeretik, akkor szívét-lelkét odaadja.”

KALIDARTUR2-093843.jpg

Molnár Piroska és Kálid Artúr (Fotó/Forrás: Büki László / Kőszegi Várszínház)

Az első Hollósi Frigyes-díjat 2022-ben Takács Katalin kapta (Szentivánéji álom), 2023-ban Schneider Zoltán (Miért pont kivi?). Hollósi Frigyes lánya, Hollósi Kata nyilatkozta a díj alapításakor: „Ez a díj Apu számára is fontos lenne, hiszen egy olyan közösség hozta létre, amelyet ő nagyon szeretett. Köszönöm Apu nevében is."

Fejléckép: Pócza Zoltán és Kálid Artúr (fotó/forrás: Büki László / Kőszegi Várszínház)

Molnár Piroska a Hyppolit, a lakájban tér vissza a Kőszegi Várszínházba

Kapcsolódó

Molnár Piroska a Hyppolit, a lakájban tér vissza a Kőszegi Várszínházba

A Kőszegi Várszínház a nyári szezonban negyven különféle produkcióval várja a közönséget, és számos saját bemutatót tart együttműködésben más teátrumokkal. Július 11. és 21. között idén is megrendezik – a nyári évad félidejében – a Köz-Játék Fesztivált.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is azt üzeni: Jobbulást!

Sztárok összefogásával született meg a PIROS ORR bohócdoktorok JOBBULÁST! című dala, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy nézzünk másképp a betegségre. Kulka János, Falusi Mariann, Szinetár Dóra és Járai Máté is feltűnik a dal videoklipjében.
Zenés színház

Mozart, Beethoven és Wagner áll a Magyar Állami Operaház következő évadának fókuszában

A Magyar Állami Operaház 2025/26-os évada 385 előadással várja a közönséget, köztük hét új bemutató, harminchatféle repertoár-előadás, tizennégyféle gyermek- és ifjúsági produkció, valamint több mint két tucat koncert és dalest szerepel.
Színház

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Vizuál

Magyar film napja: ingyenesen nézhetjük újra Makk Károly és Darvas Iván emlékezetes alkotásait

Április 25. és május 4. között tíz klasszikust nézhetünk újra ingyenesen a FILMIO-n, a Nemzeti Filmintézet egyúttal a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra is emlékezik.
Színház

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Galkó Balázs

75 éves korában elhunyt Galkó Balázs színművész, rendező – adta hírül családja. Egész életét végigkísérték a versek, fia is egy költeménnyel búcsúzott tőle.
Színház interjú

L. Nagy Attila: „A kezdeti csikóságomból lekopott a felesleg”

L. Nagy Attila két alkalommal már koreográfusként is kipróbálhatta magát, jelenleg pedig egy olyan munkában vesz részt, amely talán anyaszínháza életében is mérföldkő. A fiatal bábszínészt többek között a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el... című, 18+-os vásári bábrevü próbafolyamatáról kérdeztük.
Színház interjú

Szarvas Balázs: „Egy produkció csakis együtt, közös munkával jöhet létre”

Kevesen vannak olyanok, akik ismerik a színházat „hátulról”, miközben a reflektorfényben állnak. Az egyikük Szarvas Balázs, aki amellett, hogy az Újszínház színésze, rendezőasszisztensként is dolgozik a teátrumban. Hogyan vezetett útja a Paulay Ede utcába, miként tud a kettős feladatnak megfelelni – ezekről beszélgettünk vele.
Színház ajánló

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.
Színház ajánló

Idén nyáron újra életre kel a színház a hegyek között – vár a Visegrádi Nyári Színház!

Július 27. és augusztus 1. között ismét megnyitja kapuit a Visegrádi Nyári Színház, amely idén is rengeteg izgalmas programmal, színházi előadásokkal, előadói estekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.