A színház és a Magyar Versmondók Egyesülete által közösen szervezett megmérettetésen a versenyprogramokat koncertek, étteremszínházi előadások, ifjúsági produkciók, utcaszínház, utcazene, könyvbemutatók és kiállítás is színesíti majd.
A versenyszekcióban a hivatásos előadók és társulatok verses nagyszínházi előadással, előadóesttel, verses monodrámával, performanszokkal és költői művekre épülő mozgásszínházi előadással, emlékesttel nevezhetnek.
Emellett a szervezők versenyre hívják a zenekarokat, egyéni előadókat, valamint a fiatalabb korosztály képviselőit, de a fesztiválon helyet kapnak majd a versfilmes alkotások is, amelyek lehetnek kisjátékfilmek, hangulati klipek és etűdök, illetve dokumentarista, valamint animációs filmek.
A Kaleidoszkóp-díjat ezúttal is szakmai zsűri ítéli oda, az ítészek névsorát a szervezők később hozzák nyilvánosságra.
A pontos nevezési feltételek a Kaleidoszkóp VersFesztivál honlapján olvashatók.
Fejléckép forrása: Kaleidoszkóp VersFesztivál