Színház

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

2023.11.28. 13:35
Ajánlom
A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak. Az eseményen a versenyprogram mellett OFF-programok, tánc, cirkusz, zene, kiállítás és gasztronómia is várja a színházművészet iránt érdeklődőket.

Az első Országos Színházi Találkozót 1982-ben rendezte meg a Színházművészeti Szövetség. Az első években Budapest adott otthont az eseménynek, majd a helyszínt folyamatosan váltogatták. A találkozót 2000-ig minden évben megrendezték, majd 2001-ben létrejött a Pécsi Országos Színházi Találkozó (közismert rövidített nevén: POSzT), a Magyar Színházi Társaság szervezésében, amelynek állandó helyszíne Pécs városa lett. 2012 februárjában a rendezvény tulajdonosi szerkezete megváltozott, innentől a kétharmados többségű Pécs városa melletti egyharmad részen egyenlő arányban osztozott a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság.

2019 júniusában a Magyar Színházi Társaság kilépett a tulajdonosi körből, mert a felügyeleti jogát kisebbségben nem tudta érvényesíteni. A rendezvénysorozat 2020-ban a pandémia miatt elmaradt, 2021-ben pedig megszűnt.

2022-ben a 10. Színházi Olimpia keretében rendezték meg újra az Országos Színházi Találkozót május 15. és június 16. között, amelynek a debreceni Csokonai Színház adott otthont. A szemlén a magyarországi nemzeti és kiemelt státuszú színházak mutatkozhattak be, azzal az előadással, amely szerintük leginkább reprezentálta a társulat küldetését, művészi hitvallását. (A tapasztalatokról a debreceni színház korábbi igazgatója, Gemza Péter az itt elérhető interjúban beszélt a Fideliónak.)

A jövő évi Országos Színházi Találkozó új korszakot nyit a színházi világban

– fogalmaznak a szervezők, akik közleményük szerint különös figyelmet fordítanak arra, hogy az esemény ne csupán egy rendezvény legyen, hanem egy valós találkozásokra és szakmai eszmecserékre alkalmas tér. A jövő évi találkozó azt képviseli, hogy a színház nemcsak a művészi kifejezés kiállítótere, hanem egy olyan hely, ahol az alkotók megoszthatják gondolataikat és tapasztalataikat, együtt építve a színházi közösségek közötti erősödést – összegezték.

A rendezvény célja a színházi sokszínűség megünneplése, a szakmai kapcsolatok erősítése, amely felejthetetlen élményt nyújt a közönség részére is – hangsúlyozták. A kaposvári színház a nagy múltú találkozón a színházi élet meghatározó pillanatainak új megvilágítását ígéri a résztvevőknek. A rendezvény keretében lehetőség nyílik színházaknak, érdeklődőknek és a Kárpát-medencei színházi szakmának egyaránt, hogy megmutassák tehetségüket és találkozzanak az ország különböző pontjairól érkező kollégáikkal.

Várják a jelentkezéseket

A színházi találkozóra hazai és határon túli állandó játszóhellyel rendelkező, kőszínházi társulatok jelentkezését várják az Országos Színházi Találkozó szakmai válogatói. A színházaktól olyan műsoron lévő vagy jelenleg készülő előadások jelölését várják a szervezők, amelyek bemutatójának dátuma legkésőbb december 31.

A korábbi évadokban bemutatott, de műsoron tartott előadások szintén jelölhetők. Egy színház esetén egy nagyszínpadi és egy kamaraszínpadi előadás ajánlására van lehetőség, műfaji megkötés nélkül.

Fejléckép: A kaposvári Csiky Gergely Színház épülete (fotó/forrás: Varga György / MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Vizuál

Februárban ismét lesz Magyar Filmszemle

Tíz versenykategóriával és két további szekcióval, szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel érkezik február 2. és 8. között a 45. Magyar Filmszemle. A fesztiválra már elindult a nevezés.
Klasszikus

Muzsika a város minden zugában – jön A zene éjszakája

November 20-án, A zene éjszakáján Pest és Buda legvagányabb sörözői, kávéházai, bisztrói és kulturális terei várnak minikoncertekkel a barokktól a jazzen át a filmzenékig.
Zenés színház

„Hamar tágítanom kellett a látókörömet a szereppel kapcsolatban” – Johanni van Oostrum, a Lohengrin Elsája

Európa vezető operaházaiban formálta meg Wagner Lohengrinjének hősnőjét a kiváló dél-afrikai szoprán, Johanni van Oostrum, a szerepet pedig hamarosan Budapesten is elénekli. Ennek kapcsán korábbi előadásélményeiről, a karakter motivációiról beszélgettünk vele.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.