Színház

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

2023.05.30. 16:40
Megosztom
Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.

A Freeszfe négynapos fesztiválja a színházi előadások és filmvetítések mellett idén is több témában szervez kerekasztal-beszélgetéseket. Az intézmény célja, hogy a június 1. és 4. között látogatható programokban közéleti kérdések, társadalmi problémák megvitatása is helyet kapjon.

A meghívottak között van Rozgonyi-Kulcsár Viktória és Gáspár Máté, akik a független színházak és társulatok lehetséges jövőképét vitatják meg, míg Tóth Jakab Tényleg teher alatt nő a pálma? címmel beszélget a mentális problémákkal küzdő kamaszok kérdésköréről. Napirenden lesz a „píszíség” dilemmája is olyan vitapartnerekkel, mint Ráskó Eszter vagy Lady Dömper, míg a közszereplők kritizálásáról, tűrési kötelezettségéről, na meg a közbeszéd határairól Schiffer András, Szinetár Dóra és Tóth Máté (vagyis Tibi atya) mond el mindent. Részünk lehet a kapunyitási pánikban többek között Lil Frakkal és Szabó Balázs Mátéval, továbbá a pedagógusok helyzetét is érinti Törley Katalin és Zeller Judit beszélgetése. A beszélgetések moderátorai: Galgóczi Eszter, Hegyi Vivien, Korcsmáros Felícia, Kovács Bálint, Tóth Jakab és Virányi Orsolya.

A Free Egyetem pulpitusa idén Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológusé, aki A képzelet szerepe a kultúra kialakulásában címmel tart előadást.

A harmadik FREESZEMLE színházi kínálatát a műfaji sokszínűség jellemzi. Az előadások között akad színházi társasjáték (A nép ellensége), improvizációkon alapuló előadások (Én itt fogok ülni szerintem, Wishlist), fórumszínház (A valóság főpróbája), térspecifikus improvizációs előadás (Willany Leó x FREESZEMLE) és az Era Nova kamarazenekar közreműködésével létrehozott opera-előadás, az Echo, ami egy „performatív kísérlet szöveggel, képpel, zenével, testtel”, és most látható először. A Tokio Sunrise Fesztivál vol. 2. fesztivál a fesztiválban, ahol a Színház és performansz osztály vizsgaelőadásai láthatóak.

Horace McCoy A lovakat lelövik, ugye? című regényének témáját idézi meg a június 3-ai, maratoni táncverseny, amelyre minden érdeklődőt, kihívásokat keresőt, színházi társulatot szívesen várnak a szervezők. Bárki, bármikor becsatlakozhat, de a versenyben csak azok vesznek részt, akik végigtáncolják a 12 órán át tartó programot, amelyet Grecsó Zoltán vezet. Az a páros, aki az elejétől a végéig, szabályokat betartva a táncparketten ropja, 100.000 forintot vihet haza.

Filmekkel idén Xantus Jánosra és Ragályi Elemérre emlékeznek, láthatóak lesznek továbbá a Freeszfe hallgatóinak vizsgafilmjei, valamint az oktatók közül többek között Enyedi Ildikó és Pálfi György egykori vizsgafilmjei is.

A FREESZEMLE eseményei a CEU Nádor utcai épületében és a CEU Konferencia Központban láthatók. A részletes program itt érhető el.

Fejléckép: Fórizs Dániel / Freeszfe

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Klasszikus

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Könyv

Nádas Péter szövegeivel és szeretett zenéivel búcsúznak az írótól

A Zeneakadémia Nagytermében szeptember 16-án zenei-irodalmi esttel emlékeznek a 83 éves korában elhunyt Kossuth-díjas íróra. Az eseményen neves színművészek és zenészek működnek közre.
Plusz

Történetek a rivaldafény mögül – Cserhalmi György Rákospalotán

Nemcsak szerepekről, hanem egy egész életútról is szól az a különleges est, amely októberben indul útjára Rákospalotán a Csokonai Rendezvényházban.
Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház ajánló

Hétköznapi (anti)hősök – kezdődik a dráMA17 Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége ismertette a szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját, amely kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek.
Színház hír

Három alkotó, három bemutató – évadot hirdet az egykori Tünet Együttes

Három évvel a Tünet Együttes „hibernálása” után új alkotói kör formálódik Szabó Réka, Szász Zsófia és Valcz Péter együttműködésében. A 2026/27-es évad hívószava a rendszerek változása.
Színház hír

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Színház ajánló

Négy beszélgetéssel hangol a Színházi Kritikusok Céhe: Nádasdy Ádámról is megemlékeznek

Szeptember 14. és 17. között a már nyilvánosságra hozott idei díjazottakkal, Ascher Tamással, a Baltazár Színház, illetve a Független Színház Magyarország művészeivel is beszélgetéseket rendeznek a Freedomban.