Nicolas mozaikcsaládban él, elvált szülők gyermeke. De ez nem csak az ő története. Zeller nem egyedi sorsként kezeli ezt a helyzetet, hanem olyan tapasztalattá tágítja, amely sok családban, sokféle formában megtörténhet.
Ez az „érintettség” a Zeller-hatás kulcsa: nem azt mondja, hogy „ilyen a világ”, hanem azt, hogy „ilyen mondatokat már te is hallottál, vagy mondtál, vagy lenyeltél”. A fiú koncepciójában egyébként van egy fontos csavar, amely színészileg is kivételes feladat: az előadás elején a fiú és az apa, Nicolas és Pierre „helyet cserélnek” egymással.
Úgy érti: belehelyezkednek a másik életébe?
Legalábbis megpróbálják. Ugyanazokat a mondatokat, döntéseket, helyzeteket kell végig vinniük – csak éppen a másik szemszögéből nézve. Ez nem egyszerűen egy szerepcsere, sokkal inkább egy gondolkodási „kísérlet”:
hogyan érthetjük meg a másikat akkor is, ha alapvetően képtelenek vagyunk felfogni a működésmódját.
Amíg csak a saját érzéseinkből, sérelmeinkből, félelmeinkből, igazságérzetünkből indulunk ki, addig újra és újra elbeszélünk egymás mellett, és a másik érzései legtöbbször csak következmények számunkra, nem kiindulópontok. A jelenetek nagy részében úgy játszom a fiút, hogy közben az apa nézőpontját is képviselem – mintha megmutatnám az apának, hogyan viselkedett, és közben azt is, hogy őt magát ezek a helyzetek hogyan érinthették. Nem feloldozásról és nem is ítéletről van szó, hanem egy fájdalmasan későn érkező felismerésről: mennyi mindent nem láttunk akkor, amikor még másként is dönthettünk volna. Ennek szerintem nagyon szép és fontos jelentése van.
Karácsony Gergely A fiú című előadás próbáján (Fotó/Forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)
Három éve szerződött a Győri Nemzeti Színháztól a Karinthyba. Sokat játszik. A fiúval együtt tíz produkcióban szerepel. Nagy részük főszerep.
A Karinthy Színházban társulati tagként egy óriási lehetőséggel kezdhettem, a Hamlettel. Ilja Bocsarnikovsz rendezte azt is. Többször dolgoztunk együtt azóta, a Karinthyban egy Jókai-estet is csináltunk, és most itt ez az új közös munka. Jó színész-rendező páros a miénk. Az előző két évadom annyira intenzív volt, hogy tavaly ilyenkor azt éreztem: vissza kell venni a tempóból.
Nem csak „mennyiségi” színész szeretnék lenni: amit eddig tanultam, azt el kell mélyítenem.
Épp A fiú próbái alatt igyekeztem új utakat keresni magamban. A fiatalos lendület helyett inkább árnyalni a játékot. Ha van egy vastag filccel rajzolt karakter, akkor azon belül is meg kell keresni a színeket.
Dobra Mara és Karácsony Gergely A fiú című előadás próbáján (Fotó/Forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)
Márciusban rendezőként is bemutatkozik Győrben: Ernie, Hem, Papa címmel monodrámát készít Sárközi Józsefnek Hemingway műveiből. Nyilatkozta, hogy az író regényei, novellái, levelezései, cikkei alapján rakta össze a szövegkönyvet. Mi vonzza a „Hemingway-univerzumban”?
Az állandó keresés. Hemingway beutazta a világot, folyamatosan mozgásban volt, mintha mindig egy belső űrt próbált volna kitölteni. Erős egyéniség volt erős igazságérzettel, miközben a saját életét sokszor nem tudta jól menedzselni. És ami számomra nagyon érdekes, az a hiánydramaturgia a műveiben, ahogy kevés mondatból hihetetlen sűrűséget teremt. Ő úgy írt, ahogy mi beszélgetünk az életben: nem kell mindent kifejteni, sokszor egymás szavába vágunk, mert értjük, hol jár a másik gondolatban. Ebben a monodrámában talán ez a leglényegesebb: elhangzik egy szöveg, de tudjuk, hogy mögötte van még valami más. Az elhallgatás legalább annyira fontos és jelenvaló, mint a kimondott szó maga. A darab nyilván egy saját szemszög, személyes interpretáció, s talán kicsit összegzése is annak, amit az elmúlt években tanultam, kerestem, magamra szedtem – és ami alkotóként foglalkoztat.
Forrás: Kőszegi Várszínház
Fejléckép: Karácsony Gergely (fotó/forrás: Jakab Anita / Győri Nemzeti Színház)
hírlevél
