Színház

Karácsony Gergely: „Megduplázzuk a függetlenek támogatását”

2025.04.29. 13:25
Ajánlom
A főpolgármester szerint fellélegezhet a budapesti színházi világ, ugyanis a kőszínházak működésének biztosítása mellett a kormánnyal kötött megállapodás jegyében a függetleneknek is több jut a jövőben. A fővárosi közgyűlés április 30-án szavaz a kormánnyal kötött megállapodásról és a függetleneket támogató közalapítvány támogatásáról.

Mint azt korábban megírtuk, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) április elején közleményben jelezte, hogy megállapodtak a fővárossal a közös finanszírozású színházak jövőjéről. Ebben érintett a Vígszínház, a Madách Színház, a Kolibri Színház, a József Attila Színház, a Budapest Bábszínház, a Margitszigeti Színház, valamint az Újszínház.

A megállapodásról annyi részletet közölt a KIM, hogy „a teljesítménymutatók mellett olyan egyedi elemeket is tartalmaznak majd, amelyek többek között reflektálnak majd egy-egy település vagy színház adottságaira”, valamint biztosította a szintén közös fenntartású Budapesti Fesztiválzenekart arról, hogy magasabb kormányzati támogatást kap idéntől, mint az elmúlt években kiutalt évi 2 milliárd forintos. (Hogy ez mire elég, arról itt olvasható Fischer Iván korábbi nyilatkozata.)

A főváros részéről ez idáig nem történt megerősítés, április 29-én reggel viszont Karácsony Gergely a közösségi oldalán közölte: fellélegezhet a fővárosi színházi világ.

 

Biztonságban a kőszínházak és több mint a kétszeresére emeljük a függetlenek támogatását is – írta posztjában Budapest főpolgármestere.

„Végre sikerült a kormánnyal egyezségre jutni a fővárosi színházak támogatásáról.

A megállapodásban azt is elértük, hogy a kormány közel a duplájára emelje a fővárosi független előadóművészeti szervezetek támogatását,

amelynek elosztásáról továbbra is a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) által kijelölt kuratórium dönt majd. Ez egészül ki a főváros 150 milliós támogatási keretével, amit a FESZ-szel közös adománygyűjtési akciónkkal igyekszünk megduplázni. Mindez együtt talán elég lesz ahhoz, hogy a függetlenek talpon maradjanak” – olvasható a bejegyzésben.

Mindezek feltétele, hogy holnap, azaz április 30-án a közgyűlés megszavazza a kormánnyal kötött megállapodást és a függetleneket támogató közalapítvány támogatását. „Ez utóbbi kapcsán most nem idézném fel a múlt hónap szerencsétlenkedéseit. Remélem ezúttal elkerüljük ezeket” – tette hozzá Karácsony Gergely.

Fejléckép: Karácsony Gergely a JazzFest megnyitóján (forrás: Facebook)

A főváros létrehozza a pesti Jurányit a függetleneknek

Kapcsolódó

A főváros létrehozza a pesti Jurányit a függetleneknek

A Jurányi Ház mintájára alkotó- és játszóhelyet kívánnak létrehozni a független színházaknak, kulturális műhelyeknek a főváros tulajdonában álló volt iskolaépületben, a XIII. kerületi Szabolcs utcában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.