A szabadtéri fesztiválok legnagyobb ellensége a hideg és az eső. Itt a Vidoron a legtöbb program fedett helyen van, de a "karneválhangulatot" erősen csorbítja a lábalógó eső és a tegnaphoz képest tíz fokkal hidegebb levegő. A Korzó Színpad elkordonozva, csüggedten ázik, két biztonsági őr terelgeti a közönséget a bevásárlóközpontba; ez az esőhelyszín. Kicsit aggódom, hogy Szalóki Ági koncertje csorbulni fog emiatt.
Amint belépek, az aggodalmam teljesen feleslegesnek bizonyul: a Vision Express és a Mexx közé, a mozgólépcső lábához beszorított énekesnő fittyet hány a körülményekre, óriási bulit csinál. Gyerekbuli, felnőttbuli, képtelenség, hogy az ember ne érezze jól magát, akárhány éves is. Kicsit késve, de pont a kedvenc számomra érkezem, a Gingallóról a Libegő. Ági olyan a színpadon, mint egy mese. Magától értetődik, hogy ott van. Úgy beszél a gyerekekkel, hogy minden korosztályhoz egyszerre szól, a kétévesek ugyanúgy toporognak a színpad előtt, és várják a következő dalt, mondókát, feladatot, mint a tízévesek. (Tulajdonképpen az anyukák is várják, csak ők ülnek a helyükön...) Pergetők, botolók, versek jönnek egymás után, pillangós mondókát is tanulunk, aztán egy adott pillanatban Ági leugrik a színpadról és a gitárszóló közben lent táncol a gyerekekkel, végül egy nagy "kígyóban" még körbe is menetel velük a közönség között. A következő zenekar átállása miatt nincs kegyelem, nincs ráadás, mindenesetre Ági még fél óráig dedikál és beszélget. Nem teher neki. Nem csak testben, fejben és lélekben is ott van, az a két perc csak annak az egyetlen gyereknek szól, aki épp sorra kerül. Kicsikkel foglalkozóknak kötelezővé tennék egy Szalóki Ági koncertet, a legelejétől a legvégéig. (A legérdekesebb, hogy ezeken a koncerteken a zenészek is gyerekké válnak a színpadon, látszik az arcukon.)
Este a Katona József Színház érkezik egy kevésbé ismert francia darabbal, A szerelem diadalával. Ezt már láttam az évad során, de mivel szerepátvétel és beugrás történt, arra gondoltam, megnézem. Jordán Adél szerepét Pálmai Anna vette át, az ő helyére pedig Borbély Alexandra, még színművészetis hallgató ugrott be. Mit tagadjam, jobb így. A sztori annyi, hogy egy királynő jogtalanul ül a trónon, még a családja intézte így, ő viszont beleszeret a jogos trónörökösbe, akit egy filozófus és a húga elzártan nevel egy házban. A királynő fiúruhában érkezik oda, hogy furmányokkal megszerezze választottját. Folyamatosan alakot vált, a filozófust nőként, a húgát férfiként igyekszik meggyőzni a szerelem erejéről, ez elég jól sikerül is neki: mindketten házasságra készülnek vele. Végül persze deus ex machina érkezik a királyi testőrség, és minden(ki) a helyére kerül.
Nem, mintha bajom lett volna Jordán Adéllal, de ez inkább Pálmai Anna szerepe. Alkatilag jobban áll neki. Nőként lágyabb, fiúként karcosabb. Ez a partnereken is érződik, bár lehet, hogy csak a premier óta eltelt idő és néhány előadás dobott ennyit rajtuk. Máté Gábor filozófusából nekem továbbra is hiányzik a kezdeti teljes elutasítás, a reggeli kávéval és újsággal csíkos köntösben botorkáló szórakozott férfiról nehezen hihető, hogy ez a fiatal, okos lány nem bírja majd meghódítani. Onnantól kezdve viszont, amikor rádöbben, hogy beleszeretett a lányba, fölvonultatja a férfinem összes szerelmi reakcióját: először zavartan hülyeségeket beszél, aztán tetszeni akar, féltékeny lesz, letámadja a lányt, büszkén ecseteli mindenkinek, hogy hamarosan megnősül, és egyáltalán nem veszi észre, amikor elég nyilvánvalóan szivatják, és ki is röhögik.
Szirtes Ági eleinte maga sem hiszi, hogy ez valaha megtörténhet, hogy az ujja köré csavarja egy siheder. Aztán persze őt is elvakítják a szavak. Őt inkább a vágy vezérli, női létének utolsó virágzását várja.
Kompakt előadás ez így.
Este a Beszélő fejek II. című előadását játszotta a Thália Színház a Kamarában, a nap folyamán másodszor. Alan Bennett monológait Bálint András rendezte meg Kováts Adélnak, Szervét Tibornak és Moór Mariannának. Három sors, három kis életmozaik.
Kováts Adél rend- és tisztaságmániás felesége nem veszi észre, hogy a férje, kutyasétáltatás alibivel lányokat gyilkol. Ahogy a lakásban, úgy a fejében is rend van, egyszerűen nem fér bele ez a lehetőség. Még a rendőrségi házkutatásnál is az a legnagyobb baja, hogy takarítani kell utánuk. Ahogy mesél, fokozatosan döbben rá, hogy mi történik körülötte. De úgy csinál, mintha mindez nem is lenne. Úgy akar csinálni. Mert közben pillanatokra bár, de kiül az arcára a fájdalom és a magány, de azonnal visszarendezi a vonásait, mintha szégyellné, hogy van lelke.
Szervét Tibor egy kicsit ügyefogyott, középkorú férfi történetét meséli, aki az anyjával lakik, akihez hirtelen bekopogtat egy régi-régi szerelem. Szervétnél a ziccer: a saját anyja mondatait is ő mondja, de úgy, hogy most azonnal el kellene játszania egy öregasszonyt. Nem viccből, hanem halálosan komolyan. Gyakorlatilag egyszerre két sorsot mesél el, a sajátját és az anyjáét, szinte mondatonként vált. Esendő, ahogy szürke zokniban, szandálban, és a rendesnél öt centivel rövidebb nadrágban toporgó férfi meséli az életének ezt a néhány abszurd hetét.
Moór Marianna figurája az ágyhoz kötött öccsét ápolja, de időnként el-eljár egy idősödő pedikűröshöz, akitől még egy csizmát is kap ajándékba. Cserébe - derékfájdalmak ellen - jól megtapossa a férfi derekát, akinek egy igen-igen jól esik, és később igényli is ezt a szolgáltatást. Moór Marianna igazi díva, némi pajkossággal. A decens nő, aki önfeláldoz, de azért nem hagyja elveszni saját nőiségét, és belemegy ebbe a furcsa játékba. Ő maga sem tudja, mifélének nevezze ezt a viszonyt, de hagyja magát. Végül is, egy élete van.
Ahogy elnézem az eddigieket és a további műsort, nehéz lesz egyetlen női alakítást díjazni.
hírlevél
