Színház

Karinthy Márton álma – Jön a Purim Fesztivál!

2016.02.24. 13:49
Ajánlom
Zsidó kulturális fesztivált rendez a Karinthy Színház március 21. és 27. között. A hét nap alatt a műfajok széles választékával várják az érdeklődőket: színházi előadások, táncprodukció, koncertek és gyermekfoglalkozás is szerepel a kínálatban.

A Hadik Kávézóban megtartott sajtótájékoztatón Karinthy Márton igazgató elmondta, olyan fesztivált szeretne megvalósítani, amelyen a zsidóság története, életvitele és a hazai jelenléte ismerhető meg többek között a programban szereplő produkciókon keresztül. Az egyhetes esemény a legkisebbektől az idősebbekig minden korosztályt megszólít és a műfajok sokféleségét mutatja fel: a színházi produkciók mellett koncertek, stand up show és külön a gyerekeknek szánt rajzfesztivál is színesíti a palettát.

image.png

image.png

A Karinthy Színház saját repertoárjáról a Második nekifutás című produkció szerepel a műsorban, Szilágyi Tibor rendezésében. Ugyancsak színházi produkcióval érkezik a Rózsavölgyi Szalon, amely Sprió György Elsötétítés című előadását mutatja be. A Komod Színház felolvasószínházi előadásban adja elő Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című művét, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház az Asszony a fronton című monodrámával, valamint az Olivetti '82 című produkcióval érkezik, amelyet a Maszk Egyesülettel közösen hoztak létre. Látható lesz a kaposvári Csiky Gergely Színház Shylock című monodrámája Hunyadkürti György előadásában, a FÜGE és a Kaposvári Egyetem a Dohány utcai seriff című, vaksötétben játszódó produkciója, a Gólem Színház Szakácskönyv a túlélésért című előadása és a Dumaszínházzal közösen előadott Zs kategória című vígjátéka, valamint ugyancsak a Dumaszínház előadásában a Lyukasóra. Az Orlai Produkció a Rose című monodrámával érkezik, Vári Éva előadásában, a Spinoza Színháztól a Herzl című fantáziajáték lesz látható, Székhelyi József pedig Írásba adom címmel ad elő szerzői estet. A Leuder Javne Zsidó Közösségi Iskolában működő Javne Színház 12 év 18 év közötti fiatalok előadásában mutatja be A velencei kalmárt.

A Purim Fesztivál sajtótájékoztatója a Hadikban

A Purim Fesztivál sajtótájékoztatója a Hadikban (Fotó/Forrás: Nagy Dániel)

A purim a zsidó kultúra legvidámabb ünnepe, amelyen a zsidó közösség perzsa uralom alóli megmenekülésére emlékeznek. A történetet Eszter könyve őrizte meg.

A fesztivál zenei kínálata is gazdag: a fellépők között szerepel az öt testvérből álló Hamsa együttes, a 2004-ben Lauder Iskola növendékeiből alakult Z'mirim, Klein Judit és zenekara, a tradicionális klezmer stílust képviselő Klezmerész, a gyerekeket megcélzó Kispárna Mesezenekar, valamint a magyar, balkáni, cigány és tradicionális zenéket ötvöző Besh o Drom. A fesztivál egyik legjobban várt produkciója a Tünet Együttes Sóvirág című táncelőadása, amelyben Cuhorka Emese és a 90 éves holokauszt-túlélő, Fahidi Éva látható.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a PORT.hu felületén !

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Minden olvasója úgy érzi, róla szól – az Utas és holdvilág kultusza

Több mint 80 évvel megjelenése után az Utas és holdvilág népszerűbb, mint valaha. Nagy sikerű rádiójáték és színpadi előadás született belőle, nemsokára pedig film is készül. Utánajártunk a kultregény titkának.
Könyv

Elhunyt Csukás István

Süsü, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho-horgász alkotója 83 éves volt.
Vizuál

A Netflix hozza Sophia Loren új filmjét

A Netflix vásárolta meg az Előttem az élet című világhírű regényből, Sophia Loren főszereplésével készülő új produkció forgalmazási jogait.
Klasszikus

Takács-Nagy Gábor és Kovács János kapta meg a Cziffra Fesztivál életműdíját

Vasárnap este, a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén átadták a rendezvény díjait. Fiatal tehetségek és
Klasszikus

Újabb ősbemutatóval vár a Régizene Fesztivál a Müpában

Február 28. és március 8. között várja közönségét a Régizene Fesztivál, amelyen A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar egyaránt fellép.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház portré

Az örök Elektra – 170 éve született Jászai Mari

Ő volt Laborfalvi Róza utódja, Gertrudis és Elektra legendás megformálója. Százhetven éve, 1850. február 24-én született Jászai Mari, a legnagyobb magyar tragika, a Nemzeti Színház örökös tagja.
Színház interjú

„Lámpagyújtogató vagyok” – Interjú Spolarics Andreával

Decemberben elnyerte a legjobb epizodistáknak járó Aase-díjat, ő Kocsma Jenny a Koldusoperában, szívügye a tanítás, legközelebb az Aliz! c. ifjúsági előadásban láthatjuk Spolarics Andreát, a Budaörsi Latinovits Színház alapító tagját.
Színház magazin

Hogyan lett nagy író Bereményi Géza?

Mitől lesz valaki nagyformátumú író? Van rá recept? Vagy ez egy eleve elrendelés? Bereményi Géza esetében a legnagyobb játékos, maga az élet determinálta a sikert. Vagy a Teleki téri piac. Önmagáról, az Eldorádóról mesélt Huszárik Katának a JaSzalonban.
Színház interjú

„Érződik a darabon, hogy színész írta” – Interjú Brasch Bencével

Zach Braff fekete komédiáját, a Minden nagyon jó lesz című darabot tűzi műsorra az Átrium. Idegenek az éjszakában, egy elhagyott tengerparti nyaralóban. Poénos bemondásoktól, egymás zrikálásától jutnak el odáig, hogy színt valljanak magukról. A harmincötödik szülinapján végzetes lépésre készülő „házigazda” szerepét Brasch Bence alakítja.
Színház hír

Házastársi pingpong a Belvárosi Színházban

Stefan Vögel fordulatokban gazdag párkapcsolati vígjátéka Rába Roland rendezésében, Debreczeny Csaba, Szávai Viktória, Mészáros Máté és Járó Zsuzsa előadásában látható február 19-től.