Színház

Karinthy Vera: „Örvendetesnek tartom a színház jövőjét megalapozó támogatás megítélését”

2020.05.13. 17:50
Ajánlom
A Karinthy Színház eladásának ügyében a Fidelio.hu megkereste az alapító lányát és a Magyar Teátrumi Társaságot, válaszuk a cikkben olvasható.

Ahogy azt korábban megírtuk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásáról szóló döntési listát, amelyben az szerepel, hogy a Magyar Teátrumi Társaság ingatlanvásárlás támogatás címszó alatt 300 millió forintot nyert a Karinthy Színházzal összefüggésben.

A Fidelio.hu megkeresésére a Vidnyánszky Attila elnökletével működő színházi érdekképviseleti szervezet az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkhöz:

„Az elmúlt hetekben felmerült annak a lehetősége, hogy a Magyar Teátrumi Társaság megvásárolja a Karinthy Színházat üzemeltető nonprofit kft.-t. Minderre részletes egyeztetések és a cég átvilágítása után kerülhet sor. Szerződés még nincsen a két fél között, ha létrejön, örömmel fogunk róla tájékoztatni mindenkit.

Elkötelezettek vagyunk abban, hogy a Karinthy Színház és néhai Karinthy Márton szellemi-kulturális örökségét tisztelettel vigyük tovább.”

64615019_2422790974438142_282095410506366976_o-174725.jpg

A színház alapítója, Karinthy Márton (Fotó/Forrás: Gaba Works / Karinthy Színház)

A Karinthy Színházat jelenleg a Karinthy és Karinthy Nonprofit Kft. üzemelteti, amelynek három bejegyzett ügyvezetője van: Karinthy Vera, Major Attila és Kerekes-Katz Petra. A három ügyvezető közül ketten együttesen jogosultak a cégjegyzésre.

Az eladás híre kapcsán lapunk megkereste a Karinthy Színházat, ahonnan azt az információt kaptuk, hogy a Magyar Teátrumi Társaság valóban érdeklődik a színházat üzemeltető kft. üzletrészei iránt. Az ügylet részleteiről azonban érdemi tárgyalások még nem folynak, ezek eredménye fogja meghatározni, hogy a színház további működésében ki milyen módon és mértékben vesz részt.”

Arra a kérdésre, hogyan kapcsolódna be a jövőbeni az alapító lánya a színház munkájába, azt a választ kaptuk, hogy Karinthy Vera feltett szándéka, hogy a színház művészeti tevékenységében továbbra is részt vesz „annak érdekében, hogy a Karinthy Színház kialakított szellemisége minél inkább érvényre jusson a jövőben is.” Ahogy írják, e törekvés megvalósulása a tárgyalások eredményétől függ.

Karinthy Vera egy közleményt is kiadott, amelyet alább közlünk:

64930910_2288645231188716_7601153543306739712_n-112358.jpg

Karinthy Márton és lánya, Vera (Fotó/Forrás: Juhász Anna Irodalmi Szalon)

"Kétségtelen, hogy felmerült annak a lehetősége, hogy a Karinthy Színházat üzemeltető gazdasági társaság tulajdonát megszerezné a Magyar Teátrumi Társaság, mert mindenki által elfogadottan ez jelentené az egyetlen módját annak, hogy a Színház tovább működjön, az ott dolgozók a munkahelyüket megőrizhessék, és fennmaradhasson a színház édesapám által megteremtett szellemisége is.

A gazdasági társaság azonban nem kizárólag az enyém, ugyanakkor még el sem kezdődtek az érdemi tárgyalások a gazdasági társaság üzletrészeinek megvásárlásáról. Ennek ugyanis feltétele, hogy a vevő megismerje a gazdasági társaság pénzügyi és jogi helyzetét, vagyis átvilágítsa azt. Erre pedig eddig még nem került sor.

Sajnálom, hogy egyesek hamis információkkal kötik le a sajtó figyelmét.

Ugyanakkor magam is örvendetesnek tartom a színház jövőjét megalapozó támogatás megítélését, amely azt tükrözi, hogy az Állam is fontosnak tartja azt a nemzeti kulturális értéket, amelyet édesapám hozott létre a színház létrehozásával, igazgatásával."

Fejléckép: Karinthy Márton és lánya, Vera (forrás: Juhász Anna Irodalmi Szalon)

„Eldőlt a Karinthy Színház sorsa” – A Magyar Teátrumi Társaság veheti meg a budai teátrumot

Kapcsolódó

„Eldőlt a Karinthy Színház sorsa” – A Magyar Teátrumi Társaság veheti meg a budai teátrumot

Az előadó-művészeti szervezetek többlettámogatásáról megjelent döntési lista szerint a Vidnyánszky Attila vezette szervezet 300 millió forint ingatlanvásárlási támogatást kap a Karinthy Színházzal összefüggésben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Díjat nyert Cserhalmi György és Dunai Tamás Los Angelesben – Nézd meg közös kisfilmjüket!

Az Independent Short Awards online gáláján havi szinten díjazza a fesztiválra beküldött, hazájukban már sikerrel bemutatott alkotásokat. A véletlenszerűen kiválasztott és meghívott szakértők a nagy kitüntetésekhez hasonlóan itt is különböző kategóriákban értékelik a műveket, amikkel a világ minden tájáról lehet pályázni.
Plusz

Petőfi menedzsere – Takács Ákos a Kult50-ben

Ezreket mozgat meg, százezreket ér el. A Red Bull Pilvaker ötletes performance-ként indult, mára viszont komoly misszióvá vált, amely kreatív módon népszerűsíti a magyar irodalmat a fiatalok körében. Ötletgazdája, Takács Ákos talán maga sem gondolta az elején, hova jut majd el a kezdeményezésük.
Zenés színház

A legkiemelkedőbb művészeket díjazták a Magyar Operett Napján

Immár hagyomány, hogy a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulóján – amit 2002 óta a Magyar Operett Napjaként tartanak számon – díjazza az évadban legjobb teljesítményt nyújtó színészeket.
Könyv

Zsigerien ismerős történetek Szöllősi Mátyás új könyvében

Feszes, izgalmas és jelenkori próza Szöllősi Mátyás új kötete, amely két elbeszélést tartalmaz. Párdarabok: az egyik kíméletlen gyomros jelenkorunk Magyarországáról. A másik viszont gyönyörű katarzis a figyelmes olvasó számára. Spoilermentes kritika.
Színház

Kováts Kriszta: Az SZFE-s fiataloknak érezniük kell: nincsenek egyedül!

Múltról és jelenről, elismerésekről, kiállásról és természetesen az SZFE ügyről is beszélgettünk Kováts Krisztával. A Jászai Mari-díjas színésznő nemrégiben vehette át – maszkban – a Pro Artis Erzsébetvárosért díjat, amit értékteremtő művészeti tevékenységéért és kimagasló alkotómunkája elismeréseként kapott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Újabb házassági leckék középhaladók

Ősbemutatóra készül a Centrál Színház, ugyanis október 30-án mutatják be az évek óta nagy sikerrel futó Házassági leckék középhaladóknak folytatását. Florian Zeller francia író gondolta újra az eredeti előadás alaphelyzetét és még egy estére összehozta a szereplőket.
Színház koronavírus

Vidnyánszky Attila koronavírusos

Erről a Nemzeti Színház közleményben tájékoztatta a sajtót.
Színház szfe

Vidnyánszky szerint a baloldali pártok kampányindítója volt az október 23-i tüntetés

Az SZFE autonómiájának ügye is napirendre került az Európai Parlament kedd délelőtti ülésén, amelyen az egyetem részéről Upor László, a korábbi megbízott rektor és Milovits Hanna, a hallgatók képviselője, a kormány részéről pedig György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt jelen az online térben. Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke is megfogalmazta az álláspontját, igaz, ő egy technikai probléma miatt csak később tudott bekapcsolódni a beszélgetésbe.
Színház gyászhír

Elhunyt Kelemen Csaba egri színművész

A 65 éves korában, október 26-án elhunyt színész 1989 óta az Egri Gárdonyi Géza Színház társulatát erősítette, nevéhez olyan nagyszerű szerepek kötődnek, mint A fejedelem II. Rákóczi Ference, A Mester és Margarita Sztravinszkij főorvosa, a Nem félünk a farkastól George-a, de évtizedekig játszotta Dobó Istvánt az Egri csillagok musical változatában.
Színház mti

Hetedszer kapta meg a Laurence Olivier-díjat Sir Ian McKellen

Andrew Scott és Ian McKellen is a díjazottak között volt vasárnap Londonban a brit színházi világ legrangosabb elismeréseinek, a Laurence Olivier-díjak átadásán.