Színház

Katona, Kettőspont, Kispolgárok

2012.05.06. 10:00
Ajánlom
Legyen a Fidelio vendége a következő Kettősponton! AEGON-est a Katonában címmel 2012 márciusában indított új sorozat harmadik estjén a Zsámbéki Gábor rendezte Kispolgárok című előadáshoz készül önálló színházi est.

Mindegyik Kettőspont a teátrum egy-egy előadását, illetve az abból választott témát vagy jelenetet járja körül - másképp, mint ahogy a repertoáron lévő produkció teszi. Eszéki Erzsébet koncepciója szerint minden est egyszeri alkalomra készül, nem közönségtalálkozóként, nem is pódiumbeszélgetésként. Az alkotók élvezetes, gondolatébresztő művészeti összjátéknak szánják az előadásokat.

Minden Kettőspont - AEGON-est más művészeti ágak segítségével közelít az előadásból választott mozzanathoz, ezt továbbszövő tánccal, zenével, irodalmi művekkel, akár meglepő módon, újfajta asszociációkkal. Mert mindig van másik nézőpont is. Érdemes másfajta képzettársításokkal, máshonnan is közelíteni, kizökkenni a megszokottból.

Az egyetlen alkalomra készülő produkció Eszéki Erzsébet ötlete, koncepciója szerint máshonnan láttatja a Katona József Színház Kispolgárok című előadásából kiragadott jelenetet. Másképp, mint ahogy a repertoáron lévő előadás teszi - de a Kettőspont érthető, élvezhető akkor is, ha valaki nem látta még a Kispolgárok című előadást. (Kritikánk az előadásról ide kattintva olvasható.) A kiragadott témához választott irodalommal, zenével, sok játékkal, élvezetes és a más szemszögű közelítés miatt is gondolatébresztő művészeti összjátékkal. A május 24-i esten a házigazda Fullajtár Andrea lesz.

Kérdésünk: Makszim Gorkij 1901-ben írta a Kispolgárokat. Hányadik drámája volt ez Gorkijnak?

A május 20. éjfélig helyesen válaszolók közül ketten lehetnek a Fidelio vendégei az esten.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

Nem a kutya a hibás - Esterházy Miklós és Kovács Dóra a Lírástudók vendégei

A könyvesboltok újdonságai között segít eligazodni a Líra Könyv és a Fidelio irodalmi podcastja. A friss könyvajánlókat és tartalmas beszélgetéseket kínáló műsor házigazdája Szabó T. Anna, az adás vendége Esterházy Miklós és Kovács Dóra, akik Az új kutyád című kötetükről mesélnek.
Klasszikus

Zongorabillentyűzetet formázó virágkompozíció Cziffra György tiszteletére

A Cziffra György-emlékév keretében különleges virágkompozíciót készített a FŐKERT Nonprofit Zrt a Szent István Parkba.
Klasszikus

Herboly Domonkos: „Még jobban megbecsüljük a közönséget”

Megpróbáltatásokkal teli koncertévad van mögöttünk, ami az ország első számú együtteseit is próbára tette, szakmailag és lelkileg egyaránt. A Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával, Herboly Domonkossal beszélgettünk a tapasztalatokról és a következő évadra vonatkozó terveikről.
Zenés színház

"Science fictionszerű fantáziatúra" – Dömötör András a Figaro³ című előadásról

Tematikus évadot hirdetett a Magyar Állami Operaház A Francia Múzsa Szezonja címmel, amelynek záró darabja a Beaumarchais Figaro-trilógiájának (A sevillai borbély, a Figaro házassága és A bűnös anya) operaváltozataiból készült, Figaro³ című előadás. A produkció rendezőjét, Dömötör Andrást kérdeztük.
Vizuál

Tablókon Mészöly Miklós élete

A 100 éve született Mészöly Miklós halálának 20. évfordulója alkalmából, az író életművéhez kapcsolódó szabadtéri kiállítás nyílt Budapesten.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Öt nap alatt harminc műsor várta az érdeklődőket az első Déryné Fesztiválon

Július 18-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14-18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.
Színház gyász

Elhunyt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus

Életének 99. évében, július 22-én meghalt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus, Aranytoll-díjas lapszerkesztő és közíró – adta hírül a hvg.hu a család közlése nyomán. A nevéhez fűződik a Magyar Lettre International és az Európai Kulturális Füzetek alapítása is.
Színház hír

Nagy Péter István a legígéretesebb pályakezdő 2021-ben

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján idén Nagy Péter István kapja a legígéretesebb pályakezdő kategória díját, a szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban megrendezésre kerülő díjátadón.
Színház hír

Álló tapssal ünnepelték Mundruczó Kornél rendezését Avignonban

A jubileumi, 75. Avignoni Színházi Fesztiválon volt az első külföldi élő bemutatkozása Wéber Kata Czastki Kobiety című darabjának Mundruczó Kornél rendezésében
Színház ajánló

Erdélyi hét a Gyulai Várszínházban

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 2-8. között Gyulán az Erdélyi Hét című színházi fesztivált.