Színház

Kecskeméti előadás tarolt a Vidéki Színházak Fesztiválján

2014.09.16. 12:25
Ajánlom
Zsótér Sándor Hosszú út az éjszakába című rendezése három kategóriában is kiérdemelte a zsűri elismerését.

A Thália Színház hagyományos évadnyitó fesztiválját idén szeptember 6. és 13. között rendezték meg. A tervek szerint nyolc nagyszínpadi és három stúdió előadás szerepelt volna a szemlén, ám egy előadás, a Veszprémi Petőfi Színház Veszedelmes viszonyok című produkciója betegség miatt elmaradt. Az esemény szeptember 16-i díjátadóján Lantos Anikó fesztiváligazgató elmondta, az előadások látogatottsága 82 százalékos volt, amelyek közül három produkciót az MTVA is rögzített.

A fesztivál előadásait öttagú zsűri követte nyomon: Koronczay Lilla újságíró, Kántor Viola szerkesztő, Szervét Tibor színművész, Egressy Zoltán író és Hetesi Mónika "közönség zsűritag", mellettük pedig háromtagú diákzsűri is működött. Az ő értékelésük alapján a legjobb előadásnak járó díjat a Miskolci Nemzeti Színház A tanítónő című előadása kapta.

Több kategóriában is jeleskedett a kecskeméti Katona József Színház Hosszú út az éjszakába című produkciója. A legjobb férfi alakításnak járó díjat Kőszegi Ákos kapta, míg a legjobb női alakítás díjával Trokán Nórát jutalmazták az előadás főszerepében nyújtott teljesítményéért. Ugyancsak díjat vehetett át Benedek Mari a Hosszú út az éjszakába, valamint a székesfehérvári Pillangó jelmezeiért. A Vörösmarty Színház előadását egy további kategóriában is díjazták: az előadás különdíjban részesült, amelyet Horváth Csaba rendező vett át.

A szervezők idén bevezették a Fesztivál-díjat, amelyet a fesztivál munkatársai, a zsűri és a közönség egyértelmű visszajelzése alapján adományoznak annak a két színésznek, aki a többi díjazott művész és produkció mellett a legnagyobb közönségsikert aratta. Ebben az évben a díjat Kubik Anna (Régimódi történet, Csokonai Nemzeti Színház) és Köles Ferenc (Bolha a fölbe, Pécsi Nemzeti Színház) vehette át.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Innentől nem a gyerek hibája lesz, ha nem olvas

Az irodalom a szabadságról szól. Ha ezt a szabadságot nem adjuk meg az oktatással, ha nem mutatjuk meg a gyerekeknek, hogy talán éppen az olvasás az, amire ebben a számára is megterhelő, felgyorsult világban szüksége van, akkor tényleg nem az ő hibája lesz, hogy nem olvas. VÉLEMÉNY.
Színház

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.
Könyv

Tóth Krisztina és Az arany ember: Hogyan jutottunk idáig?

Be akarja tiltani Jókait? Ki a felelős azért, hogy most mindenki irodalom kapcsán „anyázik” az interneten? Megválaszolunk mindent, amit tudni akar, de eddig nem mert megkérdezni Tóth Krisztina és a Jókai-rajongók összecsapásáról.
Klasszikus

Szomorú nóta kíséretében hagyta el VII. kerületi próbahelyét a 100 Tagú Cigányzenekar

A zenekar tizenkét év után költözött ki az erzsébetvárosi próbahelyről, miután nem fogadták el a kerület vezetése által kínált megoldást – írta meg a Telex.hu.
Zenés színház

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház gyász

92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva színésznő, a Katona József Színház alapító tagja

92 éves korában elhunyt Olsavszky Éva, a Katona József Színház alapító tagja.
Színház interjú

Magyarország a '90-es években – egy gyerek szemével

EX KATEDRA címmel tart online bemutatót a Stereo Akt társulat március 4-én a Jurányi Házban. Az előadást a SzínházTV közvetíti online formában. A darab létrejöttének hátterébe a társulatot vezető független színházi alkotó, Boross Martin nyújt betekintést.
Színház hír

Az Alkotmánybíróság elé kerül az SZFE modellváltásának ügye

A Fővárosi Törvényszék az SZFE modellváltását előkészítő törvény semmissé tételét indítványozza az Alkotmánybíróság előtt. Erről az SZFE HÖK tájékoztatta a nyilvánosságot péntek este.
Színház hír

Új honlap segíti a vidéki színházak megismerését

A honlappal nem csak megismerhetővé válik a Budapesten kívül működő teátrumok munkája, de egyben segíti is a társulatok együttműködését.
Színház interjú

Psotás fények és árnyak

Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.