Színház

Kék róka – főszerepben Gregor Bernadett

2020.10.05. 09:55
Ajánlom
Létezik-e kék róka? Őszinte nő? Önzetlen barátság az ellentétes nem képviselői között? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Kék róka című előadás.

A látszólag bonyolult szerelmi sokszögnek induló történetből lassan kibontakozik egy mélyebb valóság, melynek során kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik. A kék róka szimbólum, annak a fantáziának, valóságon túli világnak a szimbóluma, mely az élet hétköznapiságával, leültségével, érdektelenségével szemben arat diadalt.

Hiszen éppen ez az, amihez a nők a legjobban értenek: minden helyzeten felülkerekedni és állandóan megújulni. Gregor Bernadett elárulta, könnyen tud azonosulni a főhősnővel.

Egy nő – éppúgy mint a főszereplő Cecile – sokszor kerül olyan élethelyzetbe, amikor azt érzi, nem ez az, amit akart. Ilyenkor nem kesereg, hanem változtat. Mert mi nők, rendelkezünk azzal a csodálatos képességgel, ami segít abban, hogy úgy álljunk két lábbal a földön, hogy közben ne kelljen feladni az álmainkat.

Kék róka az Újszínházban: hölgyeknek kötelező, férfiaknak erősen ajánlott!

Jegyvásárlás

kek-roka-original-146081-113734.jpg

Nemes Wanda a Kék róka című előadásban (Fotó/Forrás: Újszínház)

Támogatott tartalom.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Elhunyt Vadász Zsolt, az Operettszínház művésze

A Budapesti Operettszínház egyik legfoglalkoztatottabb művészét 51 éves korában érte a halál június 21-én, adta hírül a Szinház Online.
Vizuál

Öt Donald Sutherland-film, amit látni kell

Filozofikus sci-fi, háborús szatíra, feszült kémjátszma vagy éppen sokkoló erejű horrordráma: Donald Sutherland számtalan műfajban bizonyította rendkívüli tehetségét. Kedvenc filmjeinkkel emlékezünk a kanadai színészlegendára.
Zenés színház

Ami szembejön, nem biztos, hogy akadály – interjú Béres Attilával a szegedi Rebecca-bemutató kapcsán

Pont ilyennek képzeltem: elfoglalt, egymást érik a beérkező hívásai, többször kér fél percet, mire leül és belehelyezkedik az interjúszituációba. Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk, aki a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezi a Rebecca musicalt.
Vizuál

Műkincsrablás Lengyelországban – izgalmas politikai krimi érkezik a mozikba

Június 27-től érkezik országszerte a mozikba a lengyel-magyar koprodukcióban készült Szent című film, amely Szent Adalbert gnieznói ereklyetartójának 1986-os elrablását dolgozza fel.
Zenés színház

„Brünnhilde szerepe olyan, mintha maratont futnánk” – villáminterjú Iréne Theorinnal

A kiváló svéd szoprán a Budapesti Wagner-napok rendszeresen visszatérő vendége, akit a magyar közönség különösen érzékeny, lelki finomságokra kihegyezett szerepformálása miatt zárt a szívébe. Iréne Theorin egy nappal színpadra lépése előtt válaszolt kérdéseinkre.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„Arról a pánikról szerettem volna beszélni, amit ma a felnövés jelent” – interjú Kovács D. Dániellel

Az [ESCAPE] – A Donkihóte-projekt című előadás július 5-én debütál a Városmajori Szabadtéri Színpadon, ősztől pedig az Örkény Színház repertoárján lesz látható. A színdarab rendezőjévelegyebek közt a világot jobbá tenni akaró hősökről és a videójátékok stigmatizáltságáról is beszélgettünk.
Színház hír

Bocsárdi László nyerte a legjobb rendező díját az Országos Színházi Találkozón

A kaposvári Csiky Gergely Színházban megrendezett seregszemlén mások mellett Zsigmond Emőke, Karácsony Gergely, if. Vidnyánszky Attila és Tokai Andrea is elismerést vehetett át.
Színház ajánló

Életútinterjúk alapján készül a MáSzínház női sorsokat bemutató előadása

A KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” című produkcióban három generáció tesz fel magának kérdéseket identitással, hozott mintákkal, önazonossággal és szabadsággal kapcsolatban.
Színház ajánló

Mit áldozunk fel jól megszokott kényelmünkért? – beszélgetés a Csónak című előadás alkotóival

Presznyakov Oleg & Vlagyimir Csónak, avagy előttünk az özönvíz című kortárs drámája a modern társadalom látleletét is adja. Az előadás rendezőjével, Bocsárdi Lászlóval, valamint két szereplővel, a főszerepben látható László Csabával és a volt feleségét alakító Berekméri Katalinnal beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „Végtelenül élvezem a színész szabadságát”

Tompa Gáborral, a Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft. igazgatójával, aki Tompagábor Kornél néven rendez, többek között az idei kínálatról, a „tompagáborság” mibenlétéről, a nyári esték varázsáról, üveggolyókról, rendezői koncepcióról és a Kvártélyház titkairól beszélgettünk.