Színház

Keleti Éva fényképeiből nyílt kiállítás a MIKRO Fesztivál első napján

2022.06.07. 14:55
Ajánlom
A Bartók Színház kihirdette a következő évad bemutatóit. A dunaújvárosi teátrumban Moliére, Collodi, Barta Lajos, Eisemann Mihály művét láthatja a közönség, de színpadra adaptálják Totth Benedek és Borbély Szilárd egy-egy regényét is. Kezdetét vette a MIKRO Feszitvál is, amely június 5. és 12. között zajlik.

A MIKRO Fesztivál megnyitása előtt tartotta évadzáró társulati ülését a dunaújvárosi Bartók Színház. Csadi Zoltán művészeti igazgató ismertette a 2022/23-as évad műsortervét. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával közösen mutatják be Barta Lajos Szerelem című darabját Czajlik József rendezésében. Eisemann Mihály Egy csók és más semmi című operettjét Göttinger Pál állítja színpadra, Molière Tartuffe-jét Őze Áron. Carlo Collodi Pinokkió című könyvéből készült gyerekdarabot Horváth Illés rendezi. A stúdiószínpadon Dicső Dániel Totth Benedek Holtverseny című regényének, Horváth János Antal Borbély Szilárd Nincstelenek című művének színpadi adaptációját viszi színre. A Bartók Táncszínház – a Bartók Színház tánctagozata – a Diótörőt mutatja be.

Felkerül a színház repertoárjára Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék című "víg farsangi atrocitása" (az írók határozták meg a humoros műfaját), amelyet a 40. jubileumát ünneplő Kőszegi Várszínházzal együttműködve mutatnak be július 1-jén Kőszegen.

publicpreview-133712.jfif

Bejelentette új évadát a Bartók Színház (Fotó/Forrás: Bartók Színház)

Az évadzáró társulati ülés után vette kezdetét a MIKRO Fesztivál Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus kiállításának megnyitójával a Bartók Színház aulájában. Mácsai Pál Kossuth-díjas színművész nyitotta meg a fotótárlatot.

Keleti Éva ikonikus képei mellett új fotói is láthatók, hiszen a jelenleg 90 éves alkotó három évvel ezelőtt ismét fotografálni kezdett művészeket.

Sőt, fotópremier is volt a Bartók Színházban: Keleti Éva pár napja készített fotója Pokorny Liáról, aki szintén fellép a MIKRO Fesztiválon.

A Bartók Színház meghívására 10 produkció érkezik a dunaújvárosi fesztiválra. Őze Áron igazgató elmondta: „Először rendezzük meg a MIKRO Fesztivált, és reméljük, hagyomány lehet belőle. Sokszínű a program, mert sokszínű a színház. A kamarajellegű előadások pedig még közelebb hozzák a nézőkhöz a színészt. A velünk élő színházat.”

 

A MIKRO Fesztivál előadásai

  • „Azt meséld el, Pista!” (június 5. vasárnap 19.00)

Örkény István életéről 25 éve megy töretlen sikerrel – túl a 700. előadáson – Mácsai Pál monodrámája, amelyet Bereményi Gézával állítottak össze Örkény István napló- és interjúrészleteiből, illetve a barátoknál őrzött magnószalagokról leírt beszámolók alapján. „Ahogy az ember halad előre az időben, ahogy öregszik, más rétegeket talál, mint fiatalon: olyasmit is, amit észre sem vett, vagy ha észrevette is, nem érezte a súlyát.” (Mácsai Pál)

Mi lenne, ha Örkény István ismét megjelenne egy színészben, egy színházban, egy este, leülne, venne egy lélegzetet, beszélni kezdene, elmesélné a saját szavaival az életét, vagy ami hirtelen az eszébe jut, azután megint eltűnne.

Ezen az estén az író a színész testét ölti magára.

Elmondja: Mácsai Pál

Az Orlai Produkció előadása

orkeny_evadzaro_20-21_horvathjudit_net-1071-135832.jpg

Mácsai Pál (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

 

  • Született: Zrínyiné (június 6. hétfő 17.00)

Született Zrínyi Miklósné, Szigetvár, 1566. Egy kegyetlen hódító hadsereg, egy szétágyúzott város, rengeteg katona és civil áldozat és egy hős. A hős, aki nemcsak katona, hanem férj és apa, néha erős, néha gyenge – mindez azzal a nő szemével, aki a sikeres férfi mögött van. Losonczi Kata játssza Mohácsi István monodrámáját Csadi Zoltán rendezésében.

 

  • Anna Karenina befejezetlen története – Love is the answer (június 6. hétfő 19.00)

Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján

„[...] Anna utánunk lép be. Kezében koffer, rajta pedig zöld-barna mintás, nagy virágos ruha, ami utazásra is jó, de később pongyolának is megfelel. A regény híres kezdőmondata után („A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az”), amit Anna szalagcímként lobogtat meg bevezetőül, hamarosan Babits férfihangra írt zsoltárát idézik, talán a történet honosítása végett („...érted van minden dolog/a te bűnös lelkedért./Ó, hidd el nékem, benned a Cél és nálad a kulcs,/Madárka tolla se hull ki, – ég se zeng, – föld se remeg,/hogy az Isten rád ne gondolna”), talán fölmentést kérve a hamarosan elbotlók számára. Zongora szól, s tanúi vagyunk Anna és Vronszkij első találkozásának. Most még lebegünk.” (Gabnai Katalin: Anna itt, Anna ott, 2018. május, Színház)

Szereplők: Anna Karenina: Gryllus Dorka

Katyerina Alekszandrovna Scserbackaja „Kitty”: Eke Angéla

„Dolly”(Oblonszkij felesége) / „Betsy” / Szorokina: Kovács Vanda

Alekszej Kirillovics Vronszkij / Turovcin: Bárnai Péter

Alekszej Alekszandrovics Karenin / Oblonszkij „Sztyepa”: Mátrai Lukács Sándor

Konsztantyin Dmitrijevics Levin / Szerjozsa / Szásenyka: Ivanics Tamás

Rendező: Soós Attila

A Trojka Színházi Társulás előadása

Anna_Karenina_Gryllus_Dorka_Matrai_Lukacs_Sandor_Bokor_Krisztian-120255.jpg

Mátrai Lukács Sándor és Gryllus Dorka az Anna Karenina c. előadásban (Fotó/Forrás: Bokor Krisztián)

 

  • Vera (június 7. kedd 17.00)

Monodráma Grecsó Krisztián regényéből

Egy kislány a nyolcvanas évek Magyarországán. Figyel, tanul. Tanulja a világot, aminek a megértése bármikor nagy feladat lenne. Tanulja a többi gyereket, hogy miben olyan, és miben más, mint azok. Tanulja a felnőtteket, akikkel (egyre inkább úgy érzi) nem stimmel valami. És ahogy elmerül a sok kis részletben, szépen lassan világossá válik számára: a körülötte lévők nem mondanak igazat. Nem úgy van semmi, sem a felnőttekkel, sem a fiúkkal, sem a tanárokkal, sem az apjával, az anyjával, a sosem látott nagyszüleivel, mint ahogy gondolta. És mialatt először lesz életében szerelmes, először csalódik másokban, először rúgja szét a biztonságot, amiben addig kisgyerek volt – azalatt arra is először döbben rá életében, hogy akikben a legjobban bízik, azok hazudnak neki. Mit kezd a család sötét titkaival egy gyerek? Mit kezd a hallgatással, az évtizedekkel korábbi tragédia nyomaival, a félrefordított tekintetekkel, az egyre kevesebb meggyőződéssel beléfojtott szóval? Csak ő tudja megemelni azt, ami már szinte agyonnyomja a felnőtteket. Úgyhogy nekilát, hogy mindennek a végére járjon...

Vera: Grisnik Petra

Rendező: Göttinger Pál

A regényt színpadra átdolgozta: Grisnik Petra

A Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével.

A Kőszegi Várszínház előadása

VERA-GRISNIKPETRA-110628.jpg

Grisnik Petra a Vera című előadásban (Fotó/Forrás: Trifusz Péter / Kőszegi Várszínház)

 

  • Lázadni veletek akartam (június 7. kedd 19.00)

Bódi Attila regénye alapján

A történet a Ceaușescu-diktatúra utolsó heteiben játszódik. Ennek a reménytelen időszaknak a legmélyebb és legsötétebb bugyrait mutatja meg nekünk a szerző a legérzékenyebb korosztályon, a kamaszok szemén keresztül. Három érettségi előtt álló fiú az élet szűkössége ellen lázadva rendszerellenes akciókba kezd. Noha a lázadónak született Péter, a hatalom és barátai között őrlődő, konformista Zoli és az egész világgal, benne saját magával is békétlenségben élő Áron indítékai egészen eltérőek, a kezdeti sikerek mámorítóan hatnak mindannyiukra. Harminc évvel később egy osztálytalálkozó alkalmával kell szembenézniük tetteik valódi következményeivel.

Szereplők: László Csaba, Sebestyén Aba, Szász Csaba

Színpadra alkalmazta: Barabás Olga

Zeneszerző: Cári Tibor, Szász Csaba

Operatőr: Komesz Szilvia e.h.

Rendező: Sebestyén Aba

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása

Lazadni-veletek-akartam-1536x1152-100021.jpg

Lázadni veletek akartam (Fotó/Forrás: Gyulai Várszínház)

 

  • Háy János: Elem (június 8. szerda 19.00)

Lemerülő játék (T. M. emlékére)

A dráma a szerző Elem című novellája nyomán készült. Egy idős házaspár hétköznapjaiba pillantunk bele: mindennapos, sokszor mulatságos zsörtölődéseikbe, fel-felbukkanó emlékképeikbe, a fiatalság fájdalmas elvesztésébe, a fenyegető, rájuk ereszkedő halál közeledésébe, az elmúlás abszurd, felfoghatatlan tényébe...

„Beszentelik a hamvaimat, aztán a Tiszába szórnak. Az az én folyóm. Ott már csak a lányom, Teréz és a párja lesz a csónakban. Aztán, ahogy egy barátom mondta, a Fekete-tengerben fogunk találkozni. Maár Gyula meg én. Őt a Sugovicába szórtuk Bajánál. Az volt az ő Tiszája.” (Törőcsik Mari)

Szereplők:

Nő: Kerekes Éva

Férfi: Mucsi Zoltán

Zenész: Rozs Tamás

Rendező: Bérczes László

A Szkéné Színház és az Ördögkatlan előadása

elem-151758.jpg

Kerekes Éva és Mucsi Zoltán az Elem című előadásban (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

 

  • A lélek legszebb éjszakája (június 9. csütörtök 19.00)

Jászberényi Sándor írásai alapján

Jászberényi Sándor író, haditudósító, aki megjárta Irakot, Csádot, Jement, Líbiát és a Gázai övezetet. Lehetősége volt interjút készíteni a palesztin Iszlám Dzsihád és a Muzulmán Testvériség tagjaival is. Ezen tapasztalásaiból merített novelláskötete 2016-ban a Libri Irodalmi-díjat is elnyerte. „Több mint negyvenöt fok, a levegő tele van finom szemű homokkal. Tizenkét órája megyek a sivatagban dombra fel és dombra le, hogy elérjem a várost, amit mindig megpillantok a dombtetőről. Egyre kevésbé hiszem, hogy eljutok odáig. Hiába gyalogolok lassan már fél napja, nem jutok közelebb. Persze lehet, hogy sokkal régebb óta gyalogolok.”

Szereplők: Ficza István, Nagy Zsolt

Rendező: Polgár Csaba

Az előadást 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk.

Az Örkény Színház előadása

860-151623.jpg

Nagy Zsolt és Ficza István A lélek legszebb éjszakája című előadásban (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

 

  • Egy német sors (június 10. péntek 19.00)

Brunhilde Pomsel élete és tanúvallomása alapján

Brunhilde Pomsel 1933-ban lépett be a Nemzetiszocialista Pártba. Nem elvi meggyőződésből, kizárólag a karrierje érdekében. A Propagandaminisztériumhoz került, Joseph Goebbels titkárnője lett. A deportálásokból semmit sem látott. Nem tudott a koncentrációs tárborokról. Arról sem, hogy a Propagandaminisztérium meghamisítja a híreket. Goebbels szövegeit gépelte ugyan, de érteni nem értette. „Jelentéktelen kis pontnak” látta magát, aki, ha akart volna, sem tudott volna szembe szállni a hatalommal. Nem érzi magát bűnösnek.

Az előadás szövegkönyve Brunhilde Pomsel Goebbels titkárnője voltam című könyvének, Győri László fordításának felhasználásával készült.

Szereplő: Molnár Piroska

Dramaturg: Török Tamara

Rendező: Máté Gábor

Az Orlai Produkció előadása

egy_nemet_sors-124008.jpg

Egy német sors - Molnár Piroska (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkciós Iroda)

 

  • LIAison (június 11. szombat 19.00)

Zenés stand up Pokorny Liával

Semmiképpen nem ajánljuk Pokorny Lia zenés estjét azoknak, akiket még nem talált el Ámor nyila. Azoknak viszont, akik már átestek azon a bizonyos veszedelmes kóron, vagy éppen jelenleg is elszenvedői, egyenesen kötelező! Fedezzük fel vele együtt a vágy ezernyi árnyalatát, hiszen van reménytelen szerelem, tiltott szerelem, ábrándos szerelem, bosszúszomjas szerelem, érzéki szerelem, bűnös szerelem, sőt, állítólag igaz szerelem is – bár erről megoszlanak a vélemények. Lia partnere az érzelmi és dalkavalkádban a fantasztikus harmonikaművész, Kéméndi Tamás, aki harmonikájából hangok és hangulatok ezreit képes előcsalogatni...

Akik nélkül nem jöhetett volna létre: Babicsek Bernát, Botos Éva, Zöldi Gergely, Grósz Zsuzsanna, Erős Csaba, Kárpáti Enikő, Varga Judit, Oszkai Rita, Juszt Balázs, Sziki Ágnes

A Centrál Színház előadása

foto_LIAISON_horvathjudit-150548.jpg

Pokorny Lia a LIAison című előadásban (Fotó/Forrás: Horváth Judit)

 

  • Pataki Éva: Nőkből is megárt (június 12. vasárnap 19.00)

„Egy anya-lánya történet arról, hogyan lesz a szülőből nagyszülő és a gyermekből édesanya. Mi történik velünk, ha egyszer csak arra ébredünk, hogy a társadalom szemében megöregedtünk, de belül nem így érezzük? Pataki Éva szavait idézve: az ember kívülről ugyan öregszik, de van egy belső mag, az “én”, ami szabadon kószál a testtől függetlenül. A történet ráébreszt arra, hogy merjük kimondani, ha valami már elmúlt; hogy ne féljünk találkozni új helyzetekkel... és hogy az életben az egyik legfontosabb dolog a humor.” (Cseh Judit)

Szereplők:

Anya: Tordai Teri

Lány (Nóra), Edina, Pszichológusnő: Horváth Lili

Közreműködik felvételről: Almási Sándor

Mentor rendező: Mészáros Márta

Rendező: Cseh Judit

A Bethlen Téri Színház és a Manna Produkció előadása

tordai_horvath-095629.jpg

Tordai Teri és Horváth Lili (Fotó/Forrás: Bethlen Téri Színház)

Fejléckép: Csadi Zoltán, Keleti Éva és Őze Áron (Fotó/forrás: Bartók Színház)

Egyszerre hat szívre, lélekre, észre – Benkő Nóra a Városmajori Szabadtéri Színpad programjairól

Kapcsolódó

Egyszerre hat szívre, lélekre, észre – Benkő Nóra a Városmajori Szabadtéri Színpad programjairól

Az idén 100 éves Városmajori Szabadtéri Színpad a közel 80 meghívott produkció mellett az évforduló alkalmából saját előadással is készül. A részletekről Benkő Nóra igazgatót kérdeztük.

Mohácsi harmonikaművész lesz Pokorny Lia partnere a LIAisonban

Mohácsi harmonikaművész lesz Pokorny Lia partnere a LIAisonban

Sokáig kérdéses volt, hogy Pokorny Lia és Babicsek Bernát közös estje, a LIAison színre kerül-e még a harmonikaművész tragikus halála után, a színésznő és a Centrál Színház vezetése azonban végül úgy döntött, hogy új zenészt keresnek Babicsek Bernát helyére.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Görbe tükröt tart a társadalomnak a Fat Pig című előadás

Balázs Andreával a címszerepben májustól a RaM-ArT Színházban látható újra a Fat Pig című előadás, amely a mai sikerorientált, tökéletességhajszoló, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája
Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.