Az idei versenyprogram március 8-i kihirdetését követően a két válogatót a Színház.hu bírta szóra. Dr. Szigethy Gábor megerősítette, hogy létrejött közöttük az összhang, majd hozzátette: "Egyszer valaki feltette a kérdést: mi lesz, ha Tibor teljesen más előadásokat kedvel, mint én. Azt feleltem, akkor sincs semmi probléma, hatot ő választ, hatot pedig én. Ehhez képest mindketten ugyanazt a nyolc darabot tekintettük alapnak. A további négy előadásról se voltak nagy vitáink. Minden előzetes várakozással ellentétben, rendkívül békésen, kellemesen tudtunk együttműködni. Szerda délelőtt döntöttünk a versenyprogramról, a feleségem rengeteg szendvicset készített nekünk, de olyan gyorsan végeztünk, hogy én még ma is szendvicset fogok ebédelni."
Arra a kérdésre, hogyan fogtak a válogatáshoz, egyeztették-e szempontjaikat, Solténszky Tibor elmondta: "Valójában nem egyeztünk meg semmiben. Talán csak abban, hogy a válogatás végén összegzünk. Ahogy Gábor mondta a sajtótájékoztatón, karthauzi fogadalmat tett, hogy előzetesen nem árulja el senkinek a véleményét, de azt hiszem nem sikerült mind a száznegyvenvalahány előadás esetében ehhez tartania magát. Volt, amire azt mondta: ugyan nem ízlésem szerint való, de nagyon izgalmas, menj, és nézd meg! Amikor együtt néztünk előadást, vagy együtt utaztunk, akkor elsősorban a 'nemek' formálódtak bennünk. A nemtetszésünknek könnyebben adtunk hangot. Néha egy pillantás is elég volt, és tudtuk: erre a produkcióra nem fogunk szót vesztegetni. Az is előfordult, hogy hosszabban elemeztük, mi az a butaság, ami eluralkodik egy-egy előadáson..."
A válogatókkal készült teljes interjút, melyben arról is meséltek, szabtak-e korlátokat nekik az őket delegáló színházi társaságok, illetve milyen előadások érintették meg leginkább őket, a Színház.hu oldalán olvashatják.