Fidelio Est: Igaz, a Macskajátékot nyáron már bemutattátok Gyulán, mégis az jutott eszembe, nem kerültél-e teljes skizoid állapotba attól, hogy két ilyen volumenű, és ennyire eltérő karakterrel foglalkozol egyszerre?
Kerekes Éva: A Macskajáték szerencsére teljesen készen van, már csak a premier előtt lesz néhány próba, viszont elég skizofréniára ad okot az Ui... De legalább már el tudom hinni, hogy ezt játszom. Nem volt könnyű folyamat, be kellett járnom egy utat, hogy megtaláljam az ő igazságát. Különben nem tudom képviselni.
FE: És mire jutottál?
KÉ: A darab a gazdasági válság idején játszódik Chicagóban. Arturo Ui egy gengsztervezér, aki mindenáron be akar kerülni a zöldségtrösztbe. Védelmi pénzeket követel a tröszt vezetőitől. A szándékai a saját szempontjából tisztességesek - legalábbis én onnan közelítem meg -, mindenkinek fölajánlja, hogy működjenek együtt. Természetesen úgy gondolja, hogy aki nincs mellette, az ellene van, a következményekért pedig nem vállal felelősséget. Tények és erkölcs nincs, ez az alapállapot. Az indítékait úgy fordítottam le magamban, hogy most jött el az a pillanat, amikor az életfeladatát be kell teljesítenie. Nehéz volt elfogadnom azt, hogy ennek a fanatizmusnak elég sokan esnek áldozatul, például Ui legjobb barátja is, akit a saját embereivel lövet agyon. Volt néhány nap, amikor azt éreztem, erkölcsileg totál hátat kell fordítanom az egész életemnek, hogy oda tudjak állni a színpadra, és elmondjam, megtegyem ezeket a dolgokat... De ha ennek a valódi mögöttes tartalma az, hogy a legtisztább szándék és hit vezérli, akkor ez az egyik legnaivabb szerep, amit valaha játszottam. Teljesen más rendszer van a fejében. Három hétig ezt latolgattam, aztán egyszer csak rájöttem, hogy sokkal egyszerűbb, mint ahogy azt gondoltam. De ezt az ember csak akkor érzi, ha már túl van a megfejtésen. Úgy kell hinnem benne, hogy ne legyen megkérdőjelezhető egyetlen megmozdulása sem.
FE: Ez eredetileg férfiszerep, de ha a dolog gyökerét nézem, teljesen mindegy, hogy férfi vagy nő játssza. Nadrágszerepet kaptál vagy megmaradsz nőnek?
KÉ: Zsótér Sanyi mesejátékszerűre álmodta meg az egészet. Nem gengszterek állnak majd a színpadon, hanem virágok és zöldségek. Én rózsa leszek, szoknyában. De egyszerre próbálok szoknyában és nadrágban is, hogy ne szabjon határt az, hogy minek érzem magam... Végül is, mindenkiben minden megvan, nem akadunk fönt ilyen dolgokon! Abban is megállapodtunk, hogy nem egy bizonyos személyt akar látni, hanem egy szellemiséget, egy lényt, akit nem kell, hogy bármilyen ismert személyhez kössön a néző. Biztos megvan az oka, hogy ezt miért rám osztotta. Talán izgalmasabb, mintha egy gengszter kinézetű ember játszaná.
FE: Nyáron foglalkoztál már a szöveggel? Elég sűrű és szövevényes...
KÉ: Amikor évad végén megtudtam, hogy ezt fogom játszani, elolvastam, de egy szót sem értettem az egészből, elolvastam még kétszer, akkor valami már derengett. A gazdasági része számomra teljesen felfoghatatlan volt, a kölcsönügyek... Aztán Sanyi azt mondta, úgy kell elképzelnem, mintha Kiss Manyi játszaná: a humoromra lesz szüksége. Ettől megnyugodtam. Tovább nem fejtegettem a darabot. Amikor elkezdtünk próbálni, két hétig csak olvastuk, elemeztük. Eltartott egy darabig, amíg ezeket a trösztös dolgokat igazából megértettem.
FE: A Macskajátékkal egyszerűbb dolgod volt?
KÉ: Ott az volt az érdekes, hogy egy idő után azt éreztem, hogy az, aki én vagyok, kevés lesz. Belül persze megvolt, de ennek a figurának egészen más a fizikuma és a habitusa, mint amilyen én vagyok. Karaktert kellett keresnem, mert nem olyan hangon szólalt meg, mint ahogy szerettem volna. Aztán egy reggel eszembe jutott, hogy vajon miért hívják ezt a nőt Egérkének? És akkor egy egészen picit elkezdtem máshogy beszélni. Olyan „egérkésen". Nagy izgalommal mentem a próbára, nem mondtam el senkinek, hogy mit találtam ki, csak belekezdtem. És azonnal érződött, hogy ez az. Minden szerepnek van egy olyan fázisa, amikor az ember magában keresi, hogy hol van ez, ki is ő. És amikor egyszer csak megmutatkozik, kiadja magát, az olyan, mint a szülés utáni érzés: elfelejted az egész fájdalmat. Szerintem szép előadás lett, nekem nagyon betalált. Az volt a legfényesebb érzés, hogy megnyugodtam attól, hogyha az ember idősebb korban is ugyanúgy tud szeretni, mint fiatalon, akkor ez a dolog tényleg létezik. Pogány Judit pedig, aki Orbánnét játssza, egész egyszerűen varázsló...
(Az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése című Brecht darabnak október 3-án, a Macskajáték című Örkény műnek október 9-én lesz a bemutatója.)
hírlevél
