Színház

Kerényinek ajánlja új rendezését Alföldi

2014.05.27. 12:00
Ajánlom
Július 12-én mutatják be az Átrium Film-Színházban Alföldi Róbert rendezésében, Hevér Gábor és Stohl András főszereplésével Az Őrült Nők Ketrecét. A közismert történet főszereplői egy mulatót működtető meleg pár, akiknek áldozatot kell hozniuk egy szerettükért, ami nagy hatással lesz az életükre.

"Nem akarom, hogy meleghimnusz legyen ebből az előadásból. Ami ma Magyarországon történik, messze túlmutat ezen a kérdésen. Ez egy egyszerű, de nagyon éles történet. Nekünk ennek a történetnek a szélsőségeit kell bejárnunk ahhoz, hogy valóban meg tudjuk mutatni a benne rejlő szépséget, és azt a farizeusságot, ami nem csak a közbeszédet, de lassan az életünket is eluralja, mintha már ezt kéne elfogadni normálisnak" - mondta Alföldi Róbert rendező, Az Őrült Nők Ketrece című előadás olvasópróbáján, amellyel elindultak az Átrium Film-Színház nyári bemutatójának munkálatai.

A rendező hozzátette: "a politika lassan a hálószobánkba is befészkeli magát, pedig még a küszöb előtt sem lenne ott a helye", és kitért azoknak az alkotóknak a felelősségére, akik felemelhetik szavukat a politikai opportunizmus ellen, és a normális, élhető világ mellett. A többszörös Tony-díjas musical valójában zenés vígjáték, és a rendező kiemelte, hogy ezt nem lehet egy pillanatra sem figyelmen kívül hagyni, "de nem szabad elviccelni a darabot". Nem sablonos melegpárt, hanem embereket kíván ábrázolni az előadás, akiknek érzelmeik és konfliktusaik vannak, és ezeket a maguk komolyságában kell megmutatni, hiszen a darab transzparens szituációkat ábrázol: bárki kerülhet olyan helyzetbe, hogy mások akarják megszabni, milyen elvek mentén élje az életét.

Alföldi reagált Kerényi Imre elhíresült mondataira is: Kerényinek ajánlja az előadást. "Kétségtelen, van bennem provokációs szándék, de most már csakis éles és egyértelmű gesztusokkal lehet ilyen típusú, az európaiságot teljesen nélkülöző ormótlan kivagyiságra reagálni. Jöjjön el Kerényi Imre, és nézze meg ezt az előadást. Benne lesz mindaz, amit gondolok a mondatairól." A darab főszerepeit, Az Őrült Nők Ketrece nevű hírhedt mulató tulajdonosait Stohl András és Hevér Gábor alakítják majd. Fehér Balázs Benő, Józan László, Fehér Tibor, Parti Nóra, Mihályfi Balázs, Hullan Zsuzsa és Nagy Dániel Viktor mellett Csobot Adél is kapott szerepet a produkcióban. Az előadás koreográfusa Gergye Krisztián.

A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház koprodukciójában létre jövő előadás július 12-től látható a Margit körúti színházban, amely az első kifejezetten nyári produkciója lesz a teátrumnak. "Az épület kedvező adottságai lehetőséget teremtenek arra, hogy a nyári hőségben is kellemes klímájú környezetbe invitáljuk a közönséget" - mondta Magács László, az Átrium Film-Színház művészeti vezetője. A produkcióban a kilenc színész mellett nyolc táncos lesz látható, az élő zenét hattagú zekekar adja. "Azt szeretném, hogy minél élőbb, minél közelibb legyen az előadás. Ne legyen semmi idegen, steril és hidegen profi. Intenzív és valóságos legyen minden élmény - ezt szeretnénk elérni" - tette hozzá a rendező.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

A magyar oktatás MacGyverei – a kötelező olvasmányok

A jövő nemzedék sorsa mindössze attól függ, hogy Gárdonyit, Szabó Magdát vagy Agatha Christie-t adnak a kezébe? Arató Lászlóval, a Magyartanárok Egyesületének elnökével - a NAT-módosítás részleteinek hiányában - a jelenlegi szabályozást vizsgáltuk meg, hogy jobban értsük, mi is lehetne a változások előremutató iránya.
Vizuál

Az 1917 a legjobb film az amerikai producerek szerint

Sam Mendes első világháborús eposza, az 1917 című film kapta meg az Amerikai Producerek Céhének (PGA) díját a mozikban forgalmazott filmek mezőnyében szombaton Los Angelesben.
Plusz

75 éve szabadult fel a pesti gettó 

A pesti gettó felszabadításának 75. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést vasárnap Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában, majd koszorút helyeztek el a zsinagóga falánál állított emléktáblánál.
Vizuál

Ki nevet még a bohócon? – 100 éve született Fellini

Száz éve, 1920. január 20-án született Riminiben Federico Fellini, az egyik legnagyobb olasz filmes, akit első olaszként jelöltek rendezői Oscar-díjra, s mind a négy a kitüntetésre jelölt alkotása nyert a legjobb külföldi filmek között, a legnagyobb elismerésnek mégis azt érezte, ha rendező-festőnek nevezték.
Klasszikus

Boldog születésnapot kívánunk Fischer Ivánnak!

Ma ünnepli születésnapját a Budapesti Fesztiválzenekar alapító-karmestere, egyik legkelendőbb hazai művészünk. Saját Happy Birthday-feldolgozásával köszöntjük!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Tizenöt ország előadásai a Nemzeti fesztiválján

Hetedik alkalommal rendezi meg a Nemzeti Színház április 8. és május 17. között a MITEM-et, amelyre idén olyan nemzetközi hírű alkotók rendezéseit várják, mint Robert Wilson, Theodorosz Terzopulosz, Michael Thalheimer, Sebastian Hartmann és Victoria Thierrée Chaplin.
Színház premier

Rendhagyó sajtótájékoztatón mutatkozott be az Eldorádó csapata

Bereményi Géza kultikus filmjének számtalan színpadi adaptációja készült az Arany ára címmel. A József Attila Színház a Film évadában tűzi műsorára az Eldorádót.
Színház hír

Megkezdődött a Trianon100 emlékév a Nemzetiben

Sajtónyilvános olvasópróbán ismertette a trianoni évfordulóra készülő programjait a Nemzeti Színház. Első bemutatójuk, a Wass Albert szövegei és korabeli dokumnetumok alapján készülő Tizenhárom almafa lesz.
Színház premier

Kern András is megjelent a Fővárosi Törvényszéken

A Fővárosi Törvényszék patinás esküdtszéki tárgyalótermében tartották a Játékszín februári bemutatójának sajtóeseményét. A vád tanúja című produkciót Simon Kornél rendezi, a főbb szerepekben Kern András, Kocsis Dénes, Szerednyey Béla és Lévay Viktória lép színpadra.
Színház magazin

„Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – 50 éve ment el Latyi

A híres színészdinasztia leszármazottait, a Latabár testvéreket a szigorú kritikusok is Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították. Ők azonban a külföldi sikerek után hazajöttek, itthon játszottak és forgattak. 1970. január 11-én halt meg Latabár Kálmán.