Színház

Keresik Vidnyánszky utódját Debrecenben

2013.01.24. 17:00
Ajánlom
Pályázatot írt ki a debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára a város közgyűlése. A jelenlegi direktor ez év július elsejétől a budapesti Nemzeti Színházat vezeti.

A pályázatot - mint azt Kósa Lajos, Debrecen polgármestere a testület január 24-i ülésén elmondta -, azért kellett kiírni, mert július 1-től öt évre Vidnyánszky Attilát, a debreceni teátrum jelenlegi igazgatóját nevezték ki a Nemzeti Színház élére.

Vidnyányszky Attila 2009 óta irányítja a Csokonai Színház tevékenységét. Debreceni vezetői megbízatása eredetileg december 31-én járt volna le, de azt kérte, hogy közalkalmazotti jogviszonyát - közös megegyezéssel - június 30-i hatállyal szüntessék meg - tette hozzá. A kiírás értelmében a pályázat nyertese július 1-től öt éven át vezeti a Csokonai Színházat. A pályázatok beadási határideje az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján megjelenő kiírástól számított 30 nap.

A közgyűlés döntött csütörtökön arról is, hogy a debreceni Főnix Rendezvényszervező Kft. új ügyvezető igazgatója február 1-jétől Bódor Edit eddigi programigazgató lesz. Cs. Tóth János jelenlegi vezető az idén eléri az öregségi nyugdíjkorhatárt, addig a cég alkalmazottja marad, de közös megegyezéssel megválik igazgatói posztjától. Bódor Edit jelenleg a társaság rendezvényigazgatója, előtte annak kulturális menedzsereként dolgozott, azt megelőzően pedig a Kölcsey Művelődési Központban szerzett tapasztalatokat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Görbe tükröt tart a társadalomnak a Fat Pig című előadás

Balázs Andreával a címszerepben májustól a RaM-ArT Színházban látható újra a Fat Pig című előadás, amely a mai sikerorientált, tökéletességhajszoló, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája
Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.