Színház

Keresse a Fideliót a Színházi Korzón!

2011.09.16. 18:06
Ajánlom
A jubileumi, tízedik Autómentes Hétvégén a Fidelio standjával is találkozhatnak az érdeklődők szeptember 17-én Budapesten, az Andrássy Korzón.

Az idei Hétvége az eddigieknél is színesebb, gazdagabb környezetvédelmi, kulturális és sportprogramokkal várja a látogatókat. A korábbi évek hagyományaira építve idén is lesz Színházi Korzó az Andrássy úton: TeARTrum Fesztivál elnevezéssel, ahol elsősorban független színházi társulatokkal találkozhatnak a színházbarát látogatók a FÜGE szervezésében. A kihelyezett standokon előre megvehetik színházi jegyeiket, ismerkedhetnek a társulatokkal, élvezhetik a változatos programokat a MasterCard - FÜGE színpadán és a Hajószínpadon.

5032C228-5B19-414E-872E-89097C9B2FB4

Zenés korzó az Andrássy úton

Az Eötvös utca és a Csengery utca között a Fidelióval is találkozhatnak az arra járók. 11 órától a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola ütőhangszeres növendékei adnak koncertet, 15 órától pedig kisiskolások Rozsdalovag produkciója várja az érdeklődőket.

Találkozhatunk városaink, falvaink turisztikai kínálatával, környezetbarát termékekkel, bringás programokkal, terézvárosi civil szervezetekkel, de izgalmasnak ígérkezik az Alternatív Hajtású Jármű Show és Verseny is.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.
Vizuál

Madárfóbiásként is csíptem – 15 sor film

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás Pálfi György Tyúk című filmjéről szól. 15 sor film.
Klasszikus

Koncert PLUSZ – nagyböjti koncerttel indul a Pannonhalmi Főapátság új sorozata

Koncert PLUSZ néven új, különleges sorozatot indít a Pannonhalmi Főapátság. Elsőként február 27-én a Stabat Mater-darab spirituális és zenei üzenetét ismerhetjük meg egy bencés szerzetes és egy zenetörténész segítségével.
Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Váltás Nyíregyházán: új művészeti vezetéssel folytatja a színház

Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít művészeti tanácsadóként. Horváth Illés ugyanis, aki hat évig volt a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, december óta a Thália Színház stratégiai igazgatója.
Színház interjú

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Egy karácsonyi este, ahol a tét a lélek – készül a Tengeren a Thália Színházban

A produkció a színház Rejtélyek Évadának záróbemutatója lesz, és március 13-tól a bensőséges atmoszférájú Thália Télikertben várja majd a nézőket. Conor McPherson különleges hangulatú darabja, a Tengeren Kelemen József rendezésében látható.
Színház hír

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Színház ajánló

Egy kis kerti bosszúságból születik babaszínházi előadás Budaörsön

Melyik családi házban élő ember ne bosszankodna azon, ha a szépen gondozott kertjében egyszer csak gyanús földkupacok jelennének meg egyik napról a másikra? Szőts Orsi legújabb babaszínházi előadása, a Ficak, február 14-én debütál a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.