Annak idején egyszerre debütált Magyarországon a film és a színpadi változat.
Míg a mozgóképes verzió ősbemutatójának a Francia Intézet adott otthont; az adaptáció színre viteléhez a Léner Péter vezette József Attila Színház volt elég bátor.

Koltai Róbert, Nemcsák Károly és Kern András a jubileumi előadáson (Fotó/Forrás: József Attila Színház)
A sikerszéria egyik kulcsa a főszereplő páros: Kern András és Koltai Róbert, akik addigra a Miniszter félrelép című bohózatot mind színpadon-, mind filmen a csillagokba repítették. Pénztárnyitáskor mindkét előadásra az Árpád-híd metrómegállóig kígyóztak a sorok. A Balfácán népszerűsége ma is töretlen: a technológia előre haladtával, az internetes vásárlás megnyitását követően órákon belül teltházat könyvelhet el a színház.
Az eredeti szereposztásban Marléne Naszlady Éva volt, aki Márkó Eszternek adta át a stafétát, akit Krassy Renáta váltott, amikor a művésznő Franciaországba szerződött. Józsa Imre, három évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig alakította Chavel karakterét, azóta Egyed Attila remekel nálunk is, mint tette ezt a Vörösmarty Színház színpadán. Vándor Éva, Molnár Zsuzsa, Ujréti László és Juhász György, a címszereplőkhöz hasonlóan, szintén négyszázszor álltak színpadra ebben a produkcióban.
Az elmúlt húsz év alatt 800 fej saláta repült át a színpadon, 400 mellszobor tört darabokra, 400 festmény szakadt, amit persze estéről-estére pótolnak a színház kellékesei – reméljük, még sokáig…