Két előadásszöveget is elismertek Radnóti Zsuzsa frissen alapított díjával

Radnóti Zsuzsa, Örkény István özvegye, életművének gondozója idén januárban jelentette be, hogy kortárs magyar dráma-díjat alapít olyan kortárs drámák és színpadi írásművek elismerésére, amelyek közéleti tartalmúak, kritikus hangvételűek,

vagy olyanok, amelyek kendőzetlenül szólnak a minket körülvevő jelenkori magyar valóságról, és képesek arra, hogy fontos és érzékeny társadalmi jelenségeket fogalmazzanak meg a nagy nyilvánosság erőterében.

Az első alkalommal megtartott díjátadón – amelynek időpontja a szervezők szándéka szerint Örkény István Tóték című drámájának 1966-os színpadi bemutatójához, február 24-hez esik közel – rögtön két drámai szöveget díjaztak.

A díjról kuratórium döntött, amelynek elnöke az alapító maga, Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. A kuratórium további tagjai: Lőkös Ildikó dramaturg, Csizmadia Tibor rendező, Németh Gábor író, Nánay István színikritikus.

A Fidelio érdeklődésére Lőkös Ildikó elmondta, a díjak mindig fontosak abból a szempontból, hogy a hozzájuk kapcsolódó ügyre irányítják a figyelmet. „Radnóti Zsuzsa kezdeményezése azért fantasztikus, mert eddig nem igazán volt olyan díj, ami célzottan a múltunkkal és a közéletiségünkkel foglalkozó drámákra hívta volna fel a figyelmet.”

Arra a kérdésre, miért döntöttek úgy, hogy elsőként két színpadi művet is díjazzanak, a dramaturg kifejtette: „Nehéz volt megtalálni azt az egy művet, ami nagyon kimagaslik a mezőnyből. A két díj úgy válik szét, hogy az egyik esetben a hagyományos drámai szöveg jelenik meg, amely mint irodalmi mű is érték – ez az Egy piaci nap –, míg a Megfigyelők esetében inkább magát a színházi előadást díjaztuk, aminek természetesen része a szöveg, amelynek megírását komoly levéltári kutatómunka előzte meg.”

Mohácsi István és János

A Rózsavölgyi Szalonban megtartott díjátadón laudációt mondott Mácsai Pál és Grecsó Krisztián. Az Örkény Színház igazgatója beszédében kiemelte: „Múltunk hasonlít a jelenünkre, mert a jelen egyre inkább hasonlít múltunkra. A Megfigyelők azért hat zsigerileg, mert amiről szól, nem múlt el. (…) Kis esetről van szó a Megfigyelőkben, egy szál árva ember életének a tönkretételéről. De ez az egy szál hatalmas rezonáns üveg fölött van pengetve. Be nem vallott múltak, el nem végzett feladatok üres terei fölött az a húr ettől ilyen hangos.”

Grecsó Krisztián e szavakkal kezdte Muszáj címet viselő laudációját: „Závada Pál és a Mohácsi testvérek darabjának, az Egy piaci napnak a tükrébe gyötrelmes belenézni. Mert azt látni ott, hogy a világnak ezen felén, a reménytelen Kelet-Európában (azért se Közép, nincs olyan, hogy „közép”) sose lesz jobb. Itt nincs bűnbánat, engesztelődés vagy megbocsátás – és bár a darab mást sem provokál, a néző az előadás közben másra sem vágyik, mint elengedni a gyűlöletet, és kilépni a bosszú-körből –

- jegyzi meg Grecsó Krisztián, aki arról is beszélt, hogy az előadás közben magára és szűkebb hazájára gondolt. "Az én szülőfalumban, ugyanebben a jelen időben, magukat igazságosztónak tekintett, nyilas csapatok járták az utcákat. Az egyik akciójuk az volt, hogy egy tömeg élén kirángatták az iskolaigazgatót a saját udvarára. És feltették. Ahány rossz válasz, annyi pofon. Ott álltak Bihari tanár úr volt tanítványai bosszúra éhesen, és a tanár úr jól tudta, hogy csak néhányszor kellene rosszat felelnie, és az akciót megszégyenülten egy-két pofonnal talán megúszhatná. De képtelen volt rá. Az életét, a pedagógiáját, az elveit nem adhatta oda. Minden kérdésre megfelelt. Kishíján agyonverték érte. Amikor hazautazom, és elhajtok a háza előtt, látom magam előtt, ahogy áll a tömeg előtt, egyenes derékkal, és tudja, hogy neki muszáj jól felelnie. 

Egy piaci nap (Fotó/Forrás: Véner Orsolya)

Egy piaci nap

1946-ban a Szolnok közelében fekvő Kunmadarason a helyi parasztasszonyok a hetipiacon megtámadták a zsidó árusokat, megvádolva őket azzal, hogy árdrágítást és üzérkedést követnek el. Többen felhánytorgatták, hogy a deportálásból hazatérő zsidók visszakövetelték 1944-ben elkobzott javaikat is. Mindez a második világháború lezárulását követő korszak kusza politikai és szociális viszonyai között zsidók elleni pogromokhoz vezetett. Ez a történet adta az alapot Závada Pál Egy piaci nap című regényéhez. Az újonnan elkészült színpadi adaptációt a Mohácsi testvérek a Radnóti Színház felkérésére írták.

Az eredeti mű kapcsán Závada Pál a színház évados kiadványában megjelent interjúban - amelyet éppen Kelemen Kristóf készített vele - elmondta: „Ha ránézek egy eseménysorra, és azt sehogy sem tudom megérteni, se lenyelni, se kiköpni, akkor ott nyilván keresnivalóm van – miközben voltaképpen fölfoghatatlan, hogy mi az, ami ezeket az embereket ilyen vadállati viselkedésre hergelte.”

Závada Pál az Egy piaci nap olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Radnóti Miklós Színház)

Mint megjegyezte, ennek a történetnek a történelmi emlékezetben való jelenléte meglehetősen csekély. „…ha kimondják Kunmadaras nevét, és esetleg valaki hallott már a faluról, akkor ő is leginkább a pogromokról ismeri.

Az Egy piaci nap nem egy Holokauszt-regény, mégis lehetőséget ad arra, hogy a későbbi eseményeken keresztül magát a Holokausztot és annak kialakulását is jobban megértsük. 1946-ban úgy alakult ki a zsidók ellen a tömeghisztéria, mintha mindenki elfelejtette volna, hogy mi történt velük a második világháborúban. Arra a kérdésre, hogyan felejtették ezt el az emberek akkor, Závada Pál így felet: „Nekem is ez volt a kérdésem. Sokszor egyszerűen elterelődnek a gondolataink: az a zsidók bánata, nagyon szomorú, de mi most Trianon-megemlékezést tartunk – és nem jut eszünkbe, hogy a kettőnek köze lenne egymáshoz. Azt nem lehet mondani, hogy az akkori emberek nem tudtak arról, hogy a zsidók miken mentek keresztül, de sokan úgy intézték ezt el, hogy mindenkinek megvan a maga baja, az én fiam is meghalt a fronton. Másokban pedig a szociális ellátatlanság és éhezés miatt ugyanazok a zsidóellenes idegbajok támadtak fel, mint a világháború idején.”

Megfigyelők

Hatvanas évek, Magyarország. Az állambiztonság figyelteti Michael Besenczyt, a magyar származású, angol férfit, aki filmrendezést tanul a Színház- és Filmművészeti Főiskolán: alapos a gyanújuk, hogy a vendéghallgató az angol hírszerzésnek kémkedik. A róla jelentő megfigyelők feladata: alakítsanak ki mély, bizalmas, akár erotikus kapcsolatot a célszeméllyel, és szállítsanak róla kompromittáló információkat. Bármennyire jól teljesítsenek is, az informátorok sem bújhatnak el egymás és az állambiztonság figyelő tekintete elől. Az ember pedig törékennyé válhat, ha a megfigyelt személy pillantásában hirtelen legsötétebb félelmeivel néz szembe.

Jankovics Péter és Baki Dániel a Megfigyelőkben (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba)

A Megfigyelők Kelemen Kristóf harmadik rendezése a Trafóban, amelyben ismét a magyar társadalom működése került munkája fókuszba. Az előadásban a közelmúltnak egy olyan fejezetével foglalkozik, amelyről még sokaknak vannak saját emlékeik.

„Elsődlegesen az ügynöki munkának a hétköznapjait szerettem volna megmutatni, hogy milyen motiváció vagy kényszerítő körülmények miatt kerültek bele emberek ebbe a helyzetbe. Az ügynöki együttműködés választását láthatnánk tiszta morális dilemmának, pedig maga a szituáció általában sokkal bonyolultabb ennél.

Kelemen Kristóf (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel)

– mondta el korábban Kelemen Kristóf a Szinhaz.-hu-nak. Megjegyezte: „Jó esetben minden múltbéli történettel automatikusan jelenkori kérdéseket feszegetünk. A múlttal való foglalkozás azért is érdekes, mert a saját jelenünkre ismerhetünk rá azáltal, hogy a gyökereknek egy bizonyos szintjéig leásunk.”