Színház

Két új pályázattal támogatja a független előadóművészetet Újbuda

2025.10.20. 18:00
Ajánlom
A B32 Galéria és Kultúrtér JÁRÓKERET programja és az Újbudai Közösségi Házak pályázati felhívása egyaránt azt a célt szolgálja, hogy a nehéz körülmények között dolgozó alkotók új lehetőségekhez jussanak – akár pénzügyi, akár infrastrukturális támogatás formájában.

B32 Járókeret

A B32 Járókeret program mottója – „tradíció és innováció kéz a kézben” – jól kifejezi a kezdeményezés szellemiségét: egyszerre kíván teret adni a fiatal, pályakezdő színházcsinálóknak és a tapasztalt független társulatoknak. A pályázat két kategóriában várja a jelentkezőket. Az Innováció kategóriában 35 év alatti alkotók pályázhatnak új előadások megvalósítására, 2 millió forintos támogatással, biztosított próbahellyel és bemutatkozási lehetőséggel a 2026/27-es évadban a B32 színpadán. A Tradíció kategória a már bemutatott, de jelenleg játszóhely nélküli előadások újraélesztésére ad lehetőséget, ezzel is segítve, hogy az értékes produkciók ne tűnjenek el a függetlenszínházi vérkeringésből.

KözPont pályázat

A KözPont Újbudai Kulturális Nonprofit Kft. ezzel párhuzamosan olyan pályázatot hirdet, amely a független társulatok, művészeti csoportok és alkotóműhelyek számára kínál próbahelyszínt és infrastrukturális hátteret új produkciók létrehozásához. A kezdeményezés célja, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő alkotók számára is biztosított legyen a folyamatos szakmai munka és a közösségi terekhez való hozzáférés. A program keretében 2026 januárja és decembere között a KözPont több újbudai kulturális intézményben biztosít próbalehetőséget színházi, tánc- és összművészeti projektek számára. A sikeres együttműködések akár hosszabb távon is folytatódhatnak, erősítve a kerület kulturális hálózatát és a független szcéna jelenlétét.

novakdoro3-175411.jpg

Illusztráció (Fotó/Forrás: Novák Doro)

A két pályázat együtt teszi teljessé Újbuda támogatási rendszerét: a B32 Járókeret az alkotói induláshoz és megvalósításhoz kínál segítséget, míg a KözPont pályázata a próbafolyamatokhoz és a mindennapi működéshez nyújt biztos hátteret.

A pályázatok benyújtási határideje és bővebb információ:

B32 Járókeret: 2025. november 23. – Részletek itt!

KözPont pályázat: 2025. november 30. – Részletek itt!

Fejléckép: Novák Doro

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Balsai Móni a Kabóca imprósorozatának következő vendége

Októberben indult el a Kabóca Bábszínház improvizációs sorozata, a Spontán Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezetésével. Az első vendég Hevér Gábor volt, az est sikert aratott a veszprémi közönség körében, november 15-én Balsai Mónit láthatjuk.
Színház ajánló

Csíkszereda Miskolcra megy − jön a Határtalan Napok

Novemberben ismét egy határon túli város művészetét hozza el a közönségnek a Miskolci Nemzeti Színház. A Határtalan Napok meghívottja ezúttal Csíkszereda lesz, az erdélyi vendégek a színházi előadások mellett kiállítással és könyvbemutatóval is készülnek.
Színház kritika

Horrorjáték Szegeden – A Patkányfogó Projekt

A Patkányfogó Projekt különleges vállalkozás: a klasszikus mese itt már nem gyerekeknek szól – hanem azoknak, akik nem félnek kimerészkedni a patkány járta hamelni utcákra, ahol a valóság és a fantázia összemosódik. Kritika a szegedi bábelőadásról.
Színház hír

Lipics Zsolt vezetheti tovább a pécsi színházat

A Pécsi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának újabb öt évre szavazott bizalmat a közgyűlés. A zárt ülésen egyhangú döntés született, a városvezetés és az ellenzéki képviselők többsége is támogatta kinevezését. 
Színház hír

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.