Színház

Két újabb ifjú tehetség kapott Törőcsik-ösztöndíjat

2017.04.07. 13:32
Ajánlom
Messaoudi Emina és Kurely László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói részesültek idén támogatásban, az elismerést jelképező okleveleket pénteken Budapesten.

Két olyan fiatallal állhatunk szemben, akik megtalálták, miben tehetségesek, és tudják hová tartanak"

- fogalmazott a díjat átadó Rétvári Bence. Hozzátette: hatalmas önbizalmat, felhajtóerőt jelenthet annak fel- és elismerése, hogy valakiben ott van a képesség mások inspirálására.

A művészeteknek olyan mértékű ereje van az ember kiteljesedésére, amelyet semmi máshoz nem lehet hasonlítani, és ami nélkül az ember élete sokkal szegényesebb lenne - hangsúlyozta.

A pályázat útján elnyerhető ösztöndíj célja a színművészeti tanulmányokat folytató hallgatók szakmai munkájának, művészeti tevékenységének ösztönzése.

 A 2016/2017-es tanévre hat pályázat érkezett, a nyertesekről szakmai kuratórium döntött. Az ösztöndíj összege havi 100 ezer forint.

A Nemzet Színésze és a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművésznő nevét viselő ösztöndíj megalapítását 2015-ben, Törőcsik Mari 80. születésnapján jelentették be, és első alkalommal tavaly ítélték oda két tehetséges színészhallgatónak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Jazz/World

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának vendégei februárban a társulatról beszélgettek. A meghívottak, Kováts Adél, Göttinger Pál és Molnár Áron tapasztalatainak, nézőpontjainak megismeréséből és helyenkénti ütköztetéséből izgalmas kép rajzolódott ki a társulatokat illető lehetőségekről, külső és belső elvárásokról.
Színház ajánló

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Színház premier

Nyakunkon a hurok – Hazai ősbemutatóra készül az Orlai Produkciós Iroda

Bagossy László az Orlai Produkciós Iroda színészeivel állítja színpadra Kerékgyártó István szövegét, amely a szerző Puzzle című darabjából és a Hurok című regényből állt össze. A bemutatót február 23-án tartják a Jurányi Házban.
Színház ajánló

Vígjáték vagy dráma: A pillangók még mindig szabadok a József Attila Színház Stúdiójában

Nagy érdeklődés övezi a hazánkban kevéssé ismert Broadway sikerszerző, Leonard Gershe darabját a József Attila Színházban.
Színház ajánló

Az öldöklés istene - Házaspárbaj az Átriumban

Yasmina Reza világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog.