Színház

Kevin Spacey nemcsak Londonban király

2011.12.08. 10:16
Ajánlom
A londoni Old Vic társulatával, Kevin Spacey címszereplésével színre vitt III. Richárd - Sam Mendes rendezésében - lassan világ körüli turnéjának végéhez ér.

Kevin Spacey és Sam Mendes amerikai rendező a kultúrák között hidat teremtő színházi The Bridge Project keretében turnéznak a mindenkori zsarnokságról szóló, modern kori díszletek közé helyezett darabbal. A darabot London mellett Hongkongban, San Franciscóban, Avilésban, Athénban, Epidauroszban, Isztambulban, Pekingben, Szingapúrban is játszották. A kínai illetékesekkel 18 hónappal ezelőtt kezdődtek meg a tárgyalások a színmű bemutatásáról. Mint a BAM gyártásvezetője elmondta, bekérték ugyan az előadás felvételét, de semmilyen változtatást nem igényeltek a produkcióban. Kínában a színházi élet a kormány ellenőrzése alatt áll. Független társulatok ugyan léteznek, de sem a játszóhelyük sem a finanszírozásuk nem biztosított, és színpadra szánt produkcióikat folyamatosan ellenőrzik a cenzorok. A pekingi intézmény terveiben több hasonló nyugati előadás bemutatása szerepel. Az előadás jelenleg Sydney-ben látható, majd Dohába és New Yorkba utazik a társulat.

Kevin Spacey nyolc évvel ezelőtt vette át az Old Vic művészeti vezetését, célja az volt, hogy a kerületben lakókhoz közelebb vigye az állami támogatást egyébként nem kapó színházat. Nem csupán a tradíciókra kívánt alapozni, hanem az ottlakókra, ezért egyebek mellett oktatási programokat indított a környékbeli gyerekek számára. Több sikeres premier fűződik nevéhez - ezek némelyikében rendezőként vagy színészként is közreműködött -, és 2010-ben nyitotta meg a Waterloo vasútállomás melletti, Old Vic Tunnels névre hallgató "alagútrendszert", ahol Hamish Jenkinson vezetésével kísérleti előadásokat készítenek. A filmvászonról is ismert Kevin Spacey - Közönséges bűnözők, Seven, Amerikai szépség - mandátuma 2015-ben jár le. Bár Londont minden tekintetben otthonának nevezte, a hírek arról nem szólnak, hogy újra megpályázná az Old Vic művészeti vezetését.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
Színház magyar színház

Az Operettszínház és a Magyar Színház vezetésére írtak ki pályázatot

A kiírások szerint mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be a vezetői pozíciót.
Színház etikett

Focimeccset néztek telefonon egy színdarab közben – a színészek felháborodtak

A két angol hölgyet nem akadályozták a színpadon zajló események abban, hogy megtudják, ki nyerte a büntetőpárbajt. A színészek a Twitteren fakadtak ki a bunkó nézők miatt.
Színház szavazás

Döntsön a Kaszás Attila-díj sorsáról!

Az idei jelöltek: Farkas Ignác, Nagy Csongor Zsolt és Varga Klári. A közönség augusztus 24-én éjfélig szavazhat a három színművészre.
Színház fesztivál

Csak érzed, hogy jó, és itt a helyed – Megérkezett az idei Katlan-himnusz

Immár tizenegyedik alkalommal rúghatjuk le a cipőnket és adhatjuk át magunkat a változatos, emberarcú és nyitott Ördögkatlan Fesztiválnak július 31. és augusztus 4. között.