Színház

Kezdődik a Határon Túli Magyar Színházak Szemléje

2014.05.07. 11:30
Ajánlom
A budapesti Thália Színház ma startoló seregszemléjén vasárnap estig tíz előadást láthat a közönség. A részletekről Lantos Anikó fesztiváligazgatót kérdeztük. HANGOSCIKK

A nagyszínpadon először a kassai Thália Színház mutatkozik be Egressy Zoltán Portugál című darabjával, amely palóc tájszólásban látható Dudás Péter rendezésében. Csütörtökön a Komáromi Jókai Színház előadása, Az arany ára című darab, Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi adaptációja látható Bagó Bertalan rendezésében. Pénteken a marosvásárhelyi Spectrum Színház előadását, Tamási Áron Vitéz lélek című művét Török Viola rendezésében a Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével tűzik műsorra. Szombaton a Csíki Játékszín előadását, Gogol A revizor című komédiáját láthatja a közönség Parászka Miklós rendezésében. A szemlét a nagyszínpadon az Újvidéki Színház zárja Henrik Ibsen Rosmersholm című drámájával, amelyet Anca Bradu rendezett.

Az Arizona Stúdióban az Aradi Kamaraszínház produkciója, Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata című darabja, Tapasztó Ernő rendezése kezdi a programot. Ezt követi a nagyváradi Szigligeti Színház Forgách András A fiú című darabjával az író rendezésében. Pénteken a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkciója, Székely Csaba Szeretik a banánt, elvtársak? című monodrámája látható Sebestyén Aba előadásában, Sorin Militaru rendezésében. Szombaton a Zentai Magyar Kamaraszínház adja elő Bertolt Brecht Koldusoperáját László Sándor és Balázs Áron rendezésében. A szemle utolsó stúdióelőadása a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciója, Martin McDonagh Leenane szépe című tragikomédiája, a darabot Upor László állította színpadra.

Minden előadást közönségtalálkozó követ, amelyen a produkciók alkotóival találkozhatnak az érdeklődők. A szemléről további részleteket osztott meg a Fidelióval Lantos Anikó fesztiváligazgató:

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.