Idén két olasz és egy lengyel társulatot hívtak meg a fesztiválra: a cataniai Fratelli Napoli Bábszínház a Krisztus a Golgotán című marionett bábelőadást, melyet május 21-én nézhetnek meg az érdeklődők. A társulat saját készítésű, faragott arcú bábokat mozgat a színpadon. A középkori vásári bábjátszásra emlékeztető, hagyományőrző szicíliai előadás humorral és modern kiszólásokkal fűszerezve reflektál a jelen korra.
A palermói Teatro Iaia A rózsafüzér című fekete mesét mutatja be május 24-én. Az olasz rendezőpáros - Clara Gebbia és Enrico Roccaforte - kortárs operára emlékeztető előadása egy zsarnok anya megbocsátásának története.
A lengyel Teatr A elnevezésű társulat pedig az Apokalipszis című zenés-táncos játéka is a hagyományokra épít. A Gliwicéből érkező független utcaszínház csak a budapesti felkérés kedvéért alakította át kültéri produkcióját, amelyet ezúttal az Újszínház nagyszínpadán adnak elő május 25-én. A társulat vezetője Leszek Stys, aki összművészeti produkciókat hoz létre, előadásaiban ötvözi a lengyel népzenét és népi hagyományokat a modern színpadi eszközökkel.
A május 21-én, 24-én és 25-én az Újszínházban látható olasz és lengyel összművészeti produkciók közös vonása, hogy az alkotók nemzeti és európai hagyományokból építkeznek, előadásaikat ugyanakkor kortárs elemekkel ötvözik.
Az Újszínház és a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom mellett az idén a Nemzeti Színházban és a RAM Colosseumban is zajlanak programok.
A budapesti Nemzeti Színházban mutatja be a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Orbán János Dénes A magyar Faust című darabját Árkosi Árpád rendezésében május 23-án, ugyanezen a napon az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban a nyíregyházi Cantemus gyermekkórus koncertjére várják a közönséget.
A RAM Colosseumban május 25-én az ExperiDance Én, Leonardo - A fény születése című produkcióját láthatja a közönség.
A fesztivál a Nagy Viktor rendezte A királynő aranyból van című, Stuart Máriáról szóló előadással veszi kezdetét. A Kocsis István műve alapján készült produkció főszerepét a színház egyik legfiatalabb művésze, Koncz Andrea játssza. A fesztivál záróelőadása szintén Kocsis István-darab, Az áldozat című dráma Szent Margit legendáját dolgozza fel, ugyancsak Nagy Viktor rendezésében és Koncz Andrea főszereplésével.