Ki kell keverni a hős vegyületét – interjú Nagypál Gáborral

A híresen elfoglalt színészek közé tartozol, mi mindent csinálsz egyszerre?

14 élő előadásom van, de független-színházas átokként, ez havi 16-17 előadást jelent, mert mindent csak egyszer játszunk. Fél életemet próbával töltöm, és sokat forgatok is. De amióta nem vagyok a Stúdió K művészeti vezetője szabadabbnak érzem magam, és több fizikai-szellemi energiám jut mindenre.

Nagypál Gábor (Fotó/Forrás: Csabai Kristóf, Fidelio)

Elvileg van, áprilisig mindenképpen leálltunk vele, de az érdeklődés lankadatlan. Én azért bízom benne, hogy tavasszal újra menni fog, és csak a jó idő kell majd még hozzá.

Ebben az évadban két bemutatód volt, a Woyzeck a Szkénében, és a Macbeth Tatabányán. Mi következik még?

Ami biztosnak tűnik, hogy Szenteczki Zita Claudel Angyali üdvözletét rendezi a Stúdió K-ban, és tavaszra tartogatunk egy nagy meglepetést: Urbán András jön hozzánk, aki még sosem rendezett Magyarországon. Nagy tudású ember, rettenetesen kíváncsi vagyok rá és arra is, hogy milyen lesz a fogadtatás, első körben a színészek részéről, és aztán a közeg részéről, amibe belekerül.

Nagypál Gábor, Macbeth (Fotó/Forrás: Jászai Mari Színház)

A Tatabányán bemutatott Macbeth újra egy klasszikus, nagy szerep a pályádon. Mit hozott az új színházi tér?

Nagy élmény volt és fontos találkozás. Ha Szikszai Rémusz hív, nem szoktam nemet mondani. Az hogy Macbeth, vagy nagy klasszikus szerepek, az abban a pillanatban, amikor kiderül, számít egy kicsit, de alig van idő ezen gondolkozni, és nem is kell sok időt szánni erre. Feladat van, szerep van, és minél hamarabb le kell bontani az egész óriást apró, kicsi megoldandó részekre.

Ez egy fura dráma, rettenetesen sűrű, rövid is a Shakespeare-i életműhöz képest, de nagyon jó anyag. A tatabányai helyzet új volt valamennyire, mert a nagy színházat nem szoktam meg. Jó volt egy kicsit kiszakadni, hiszen ilyenkor minden más lesz, izgalmasabb. A bemutató óta sokat ment előre az előadás, szabadabbak vagyunk, talán belőlem is kiveszett a görcs, ha ezt annak hívjuk, vagy talán a színészi félelem.

Nagypál Gábor és Danis Lídia (Fotó/Forrás: Jászai Mari Színház)

Nálatok a Lady és Macbeth kapcsolata hangsúlyosabb a szokásosnál, amit érdekes módon a csendekkel is építetek.  

Első találkozásunkkor a Ladyvel én szinte meg sem szólalok, csak egyszer-egyszer beszúrok valamit, a kérdés az, hogy megvan-e ennek az igazsága, de szerintem jó százalékkal sikerülni szokott. Kitaláltunk egy néma monológot is, amire Nádasdy tanár úr azt mondta, hogy mindegyik mondatot érteni vélte belőle, pedig nincs is benne szöveg. A pici csendek a két ember megbonthatatlannak tűnő egységének töredezései, egészen addig, amikor már nem tudnak egymással beszélni. Ha jól épülnek meg, akkor ezek nagyon erős, energikus vonalak az előadásban.

A mozgás is különös, szinte filmszerű. Ez is a darabból fakad?

Többször eltűnök a színpadról, az egész díszlet mozog, könnyen és gyorsan alakuló térben vagyunk. Ez Rémusz ötlete volt, a mozgásért Király Ata volt még felelős. De Shakespeare is szokatlanul mostohán bánik azzal, hogy ki hol van éppen. Ez nagyobb szabadságot ad a szimbolikus téralkotáshoz, egyszer itt vagyunk, aztán ott, beszüremkedik a túlvilág, és még a vészlények is. Az egész anyag szimbolikus teret kíván, amit amúgy is jobban szeretek. Az mindig kérdés, hogyan tudunk-e egy nagy klasszikusról, ha nem is feltétlenül újat mondani, de érvényes megfejtést adni. Hogy megtaláljuk-e azokat az apróságokat, amiktől sajátosan a miénk lesz, és igaz lesz.

Nagypál Gábor (Fotó/Forrás: Jászai Mari Színház)

Milyen kihívást jelentett Macbeth szerepe?  

A hősökkel mindig bajban voltam, valahogy nem hiszem el őket, de közben mégis vannak és meg kell őket formálni. Szerintem a hős is ember, gyenge, esendő, hibázik, és mégis valahogy ki kell keverni a hős vegyületét. Valakit, aki nem elérhetetlen távolságból gázol végig a történelmen. Ez a kihívás, nem beszélve arról, hogy be kell beszélni egy négyszáz fős termet.

A TAO eltörlésekor gyűjtést indítottatok a Stúdió K-nak a Facebookon. Most hogy látod a helyzeteteket?

Amióta az eszemet tudom, mindig is vészforgatókönyvek szerint működtünk, és nem csak a Stúdió K-ban: életemben nem dolgoztam még olyan színházban, ahol úgymond normális gazdasági körülmények lettek volna. Most egyértelműen várakozás van, a baj az, hogy semmiről nem tudunk, nem tudjuk mi a törekvés iránya, és esélyünk sincs információhoz jutni. Ennek megfelelően reagálni sem igazán vagyunk képesek. A Facebook-os gyűjtés volt az egyedüli reakciónk, egy segélykiáltás, hogy valamivel meghosszabbítsuk ezt a periódust, ameddig ki nem derül valami.

Szerinted esélytelen a Stúdió K-nak állami támogatás nélkül fennmaradnia?

Nem állítom, hogy esélytelen, de az valami más lesz. Akkor szerkezetet, esetleg formát kell változtatni. Ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogy mi lesz.

Fejléckép: Nagypál Gábor (Fotó: Csabai Kristóf)