Színház

„Ki merne ma Gobbi Hilda szemébe nézni?” – a Nemzet Színészei is megszólaltak Gobbi Hilda végakarata kapcsán

2025.02.03. 15:45
Ajánlom
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett tizenkét művész írta alá azt a közleményt, amely számon kéri az illetékeseket, amiért a hazai színházi világért oly sokat tevő színművész végakaratát nem telesítették maradéktalanul.

Idén január végén derült ki, milyen lesújtó állapotban van Gobbi Hilda egykori legendás nyaralója. Pokorny Lia színművész a helyszínről posztolt videót, amelyben megmutatta, az épület kertjét felveri a gaz, nem is látni be hozzá a rozsdamarta kerítés mellől. A hírre a Magyar Színházi Társaság is közleményt adott ki, amelyben leírták, Gobbi Hilda végrendeletében a Nemzeti Színházra hagyta a nyaralót, amelynek megépítéséhez az egykori, felrobbantott színházépület anyagát is felhasználták. Az jelenleg a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola Alapítvány tulajdona, őket pedig, habár annak a Magyar Színházművészeti Szövetségnek jogutód szervezete, amely egykor részt vállalt Gobbi Hilda végrendeletének végrehajtásában, senki nem kereste meg az épület sorsával kapcsolatban.

A történtek hatására most a Nemzet Színészei is megszólaltak, akik közleményükben hangsúlyozták: a végakaratba foglaltak kötelező érvénnyel bírnak.

GH2-152145.jpg

Gobbi Hilda egykori nyaralója 2013-ban (Fotó/Forrás: Huszár Sylvia Facebook-oldala)

A Nemzet Színészeinek közleményét teljes terjedelemben közöljük:

A NEMZET SZÍNÉSZEINEK KÉRÉSE GOBBI HILDA VÉGAKARATA KAPCSÁN

„Én mindig is vallottam, az emberekben lángra gyújtható a jó, csupán attól kell óvakodnunk, nehogy alkalmuk nyíljon a rosszra.” (Gobbi Hilda)

Tessék mondani, ki merne ma Gobbi Hilda szemébe nézni?

Elérkezett az ideje, hogy Gobbi Hilda végakaratát – a végakarat minden pontjában leírtak szerint – kezelje és tisztelje mindenki. Ennek így kellett volna történnie az első pillanattól.

A végakarat – törvény, parancs az utókornak. Nemcsak egyes bekezdései, hanem az összes.

1988. július 13-án hunyt el Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművész, aki Magyarországnak példát mutatott, hogyan lehet szeretni az országot, a nemzetet, a magyar nyelvet, a színészeket, a rendezőket, a dramaturgokat, a tervezőket, a műszaki dolgozókat. Mindazokat, akik Magyarország színházi világát alkotják.

Gobbi Hilda megmutatta azt is, mit lehet tenni másokért. Képes volt törődni halála után is a színház jelenével (visegrádi nyaralóját, a „Patkó-házat” az államra hagyta, hogy a Nemzeti Színház kezelésében alkotóház legyen belőle), a színház jövőjével (az ő kezdeményezésére alakították ki a Jászai Mari Színészházat 1948-ban a Magyar utcában, amelyet fiatal pályakezdők használhattak bizonyos ideig; az üzemeltetésének rendjét határozta meg végrendeletében), a színház múltjával (Ódry Árpád Színészotthon, amelyet ugyancsak ő „talpalt ki” idős színészek gondozására). Az egész magyarországi színháztörténelem előtt meghajolt azzal, hogy létrehozta a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Végakaratában megalapította az Aase-díjat a kisebb szerepekben is nagyot alkotó kollégák számára.

Gobbi Hilda meg is tette azt, amiről egész életében beszélt: mindenét odaadta a magyarországi színházi világ számára.

Hitt abban, hogy ezt a mérhetetlen értéket és ajándékot meg fogják becsülni. Nála a szeretet, az elhivatottság, a küzdelem, a másokért tenni akarás számított.

Alulírottak kifejezik azt a kérésüket: a Gobbi Hilda végrendelete kapcsán érintett szakmai szervezetek, állami intézmények egyeztessenek, fogjanak össze, és pontosan teljesítsék a végakaratot. A feladat egyszerű: a végrendelet – az törvény.

A Nemzet Színészei:

Almási Éva
Bodrogi Gyula
Cserhalmi György
Csikos Sándor
Hegedűs D. Géza
Jordán Tamás
Kulka János
Lehoczky Zsuzsa
Molnár Piroska
Pogány Judit
Szacsvay László
Udvaros Dorottya

2025. február 3.

Fejléckép: Gobbi Hilda egykori nyaralója 2013-ban (fotó/forrás: Huszár Sylvia Facebook-oldala)

Pokorny Liát a sírás kerülgette Gobbi Hilda egykori nyaralójának állapota láttán

Kapcsolódó

Pokorny Liát a sírás kerülgette Gobbi Hilda egykori nyaralójának állapota láttán

Pokorny Lia osztott meg közösségi oldalán egy videót, amelyben Gobbi Hilda – aki épp 90 éve, 1935-ben lett a Nemzeti Színház tagja – egykori visegrádi nyaralója látható, elhagyottan és elhanyagoltan. Összefogást sürget.

A Magyar Színházi Társaság magyarázatot követel Gobbi Hilda nyaralója ügyében

A Magyar Színházi Társaság magyarázatot követel Gobbi Hilda nyaralója ügyében

„Szégyenkeznünk kell azok helyett, akik a rájuk bízott örökséget nem becsülték meg, akik szakmai szeretetről, az ország kulturális értékeiről, a kulturális örökségről beszélnek, miközben hagyták, hogy ezt a színháztörténeti értéket a nemtörődömség eméssze el” – fogalmaz bejegyzésében a társaság.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.