Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság (MSZT) az ellen Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok és a Regionális Összművészeti Központ (REÖK) igazgatójának esetleges eltávolítása ellen. A tulajdonosi jogokat gyakorló szegedi önkormányzat kulturális bizottsága november 28-án 6:2 arányban Bátyai leváltását javasolta, a város közgyűlése december elsején dönt arról, napirendre veszi-e a kérdést.
A szakmai szervezet november 30-án kiadott közleménye szerint számukra ez a lépés "elfogadhatatlan", tiltakoznak a véleményük szerint "szakmaiatlan és értéket romboló politikai erődemonstráció ellen". Mint írják, az MSZT elnöksége megdöbbenve értesült arról a szándékról, hogy a szegedi közgyűlés Fidesz frakciója kezdeményezi a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójának leváltását.
A szakmai szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy olyan időszakban kezdeményezik ezt az intézkedést, amikor a 2013-ra tervezett programok előkészületei (műsorterv, alkotók felkérése, szerződtetése, a produkciók tervei és az azokra vonatkozó közbeszerzési eljárások) már csaknem befejeződtek, a jegyeket október óta értékesítik. "Így arra kell gondolnunk, hogy sem az intézkedést kezdeményezők, sem a jelöltek nem értenek a dolgukhoz, nem látják át ennek a fontos kulturális intézménynek a működési rendjét és a felelősség mértékét, közvetve kárt okoznak ezzel Szeged városának is" - olvasható a közleményben.
Mint írják, az előterjesztők nem számolnak a felmentésnek az egész fesztiválra ható anyagi és erkölcsi következményeivel, és azzal sem, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékok olyan nézőszámokat mutat az előző években, ami ritkaság a magyar kulturális életben. "Az alaptörvény Szabadság és felelősség fejezetének X. cikkében az áll, hogy Magyarország biztosítja a művészeti alkotás szabadságát. Eszerint az alkotónak joga van a szabad alkotáshoz, joga van művének kiállításához és a befogadónak a szabad véleményformáláshoz" - hangsúlyozza a közlemény.
Kiemelik: egy műalkotás esztétikai és világnézeti megítélése nem lehet oka egy ilyen felelőtlen intézkedésnek. A jelenlegi igazgató helyére Kelemen Csaba színművész, az egri Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója kinevezését javasolja a szegedi önkormányzati testület.