Színház

Kiderült, mennyi támogatást kapnak a kiemelt színházak

2019.04.04. 12:50
Ajánlom
3,5 milliárd forint támogatást kapnak a kiemelt fővárosi színházak a kieső tao-pénzek helyett. Tarlós szerint ez több, mint a tao lett volna.

Tizenegy kiemelt fővárosi színház összesen 3,5 milliárd forinton osztozkodhat. Ez hangzott el Tarlós István, Kásler Miklós és Fekete Péter közös sajtótájékoztatóján, ahol a főpolgármester elmondta, hogy ez több, mint a tao-támogatás volt. Országszerte mintegy 37 milliárddal pótolják a kivezetett tao-támogatást. Ez azonban nem csak a színházakra, hanem minden kulturális intézményre fordítandó támogatás összege.

D_MTZ20190404045-122716.jpg

Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatót tart a Városházán 2019. április 4-én. (Fotó/Forrás: MTI/Máthé Zoltán)

„A támogatásokat továbbra is az eddigiek szerint kapják, a szónak abban az értelmében, hogy a főpolgármester tehet javaslatot az elosztásáról” – mondta Tarlós István.

A támogatáson a tizenegy kiemelt színház ekképpen osztozik: a Thália Színház 336 millió forintot, a Trafó 60 millió forintot, a József Attila Színház 220 millió forintot, a Madách Színház valamivel több mint egymilliárd forintot, az Új Színház 105 millió forintot, az Örkény Színház 215 millió forintot, a Bábszínház 143 millió forintot, a Kolibri Gyermekszínház 62 millió forintot, a Radnóti Színház 110 millió forintot, a Vígszínház 840 millió forintot, a Katona József Színház 320 millió forintot kap, írja a Népszava. A HVG arról ír, hogy az elosztásban, ahogy a taónál a jegybevételi arányt is figyelembe veszik.

D_MTZ20190404048-122716.jpg

Fekete Péter államtitkár az április 4-i sajtótájékoztatón (Fotó/Forrás: MTI/Máthé Zoltán)

Elsőséget élveznek a nemzeti és a közfeladatot ellátó intézmények, de az alternatív és kísérletező független színházak is részesülnek támogatásban, mondta el Fekete Péter kulturális államtitkár. A beérkezett huszonöt pályázatából húszat bíráltak el pozitívan. „Rendkívül fontos” – így jellemezte ezeket az intézményeket Fekete. A Fidelio viszont úgy tudja, hogy egyelőre nem kapott értesítést ez a húsz színház, és azt sem tudni, mennyi pénzből működhetnek majd.

Ezzel kapcsolatban megkerestük Fekete Péter államtitkárt, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

A korábban „taózó” 364 intézmény közül 157 nyújtotta be igényét országosan, hangzott el a sajtótájékoztatón. Fekete elmondta, hogy az Átrium is benyújtotta az igényét, és „meg fogja kapni azt az összeget, amiből a működését meg tudja oldani.”

A tavaly megszüntetett kultúr-tao helyett a kulturális kormányzat idén új támogatási forrást dolgozott ki. Ennek részeként egyrészt közcélú feladatok többlettámogatására pályázhatnak előadó-művészeti szervezetek, másrészt pályázati alapú forrás is rendelkezésre áll, amelynél a pályázati célokat a döntéshozók határozzák meg a későbbiekben.

(Klubrádió, Népszava)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

Gyémánttal csábít az Art and Antique: rekordkiállítás, több mint ötven galéria a Bálnában

Minden eddiginél nagyobb területen és több kiállítóval jelentkezik február 26. és március 1. között az ország legnagyobb összművészeti seregszemléje. Idén ötven galéria jelezte részvételét, az Art and Antique szervezői pedig látogatói rekordra számítanak.
Vizuál

KÉP-regény: Flame Game

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal betartja ígéretét, és bemutat minket egy különleges, tűzről pattant társaságnak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház 6szín

Jótékonysági sütivásárt tart a 6SZÍN

Van annál jobb program, mint amikor finom süteményeket kóstolhatunk, közben játszunk, és még egy jó ügyet is támogatunk? Március 21-én egész nap erre lesz lehetőség a 6SZÍN büféjében a Ki sütötte? program keretében. A Jókai téri teátrum ezzel is várja közönségét a Színházak Éjszakáján.
Színház kritika

Hang és fény nélkül – egy súgóról szól a Harag György Társulat előadása

Kevés olyan színházi figura van, akinek a munkája akkor tökéletes, ha senki sem veszi észre. Tiago Rodrigues darabja a súgó alakján keresztül mesél arról az alázatról, amely nélkül előadás nem jöhet létre. A művet Bocsárdi László rendezésében láthatjuk először magyar nyelven. Sopro kritika.
Színház ajánló

Alászállás a páciens elméjébe – pszichothriller látható a Pinceszínházban

Nicolas Billon Elefántos dal című pszichothrillerét legközelebb február 26-án játsszák a Pinceszínházban. A világszerte nagy sikert arató darab először látható Magyarországon.
Színház hír

Keleti nyitás – Dömötör Tamás rendez történelmi tablót a Fészekben

A Keleti Nyitás szövetkezeti vígjátékot Tasnádi István Bábelna című műve nyomán Dömötör Tamás írta és rendezte. Az előadásban Thuróczy Szabolcs, Katona László és Pajor Kristóf játsszák végig a magyar történelem ezer évét egy haldokló faipari szövetkezet ebédlőjében.
Színház hír

Sikerrel debütált az első Kemény Henrik Bábfesztivál Erzsébetvárosban

A báb él! Vitéz László visszatért! Idén először rendezte meg a KULT7 és Erzsébetváros Önkormányzata a Kemény Henrik Bábfesztivált, a Kossuth-díjas művész, Erzsébetváros Díszpolgára születésnapjához kapcsolódóan.