Színház

Kiegyensúlyozott évadkezdés Egerben

2009.08.27. 13:37
Ajánlom
Több működési támogatás, több magyar szerző, új bérletek, színházi fesztiválok. Ezt kínálja az egri Gárdonyi Géza Színház a 2009/2010-es évadra.

Stabil gazdálkodással kezdi a 2009/2010-es évadot a Gárdonyi Géza Színház. A teátrum 44 millió forinttal kap többet működésre a fenntartó, Heves Megyei Önkormányzattól, de az új előadóművészeti törvény előnyeit is élvezi - jelentette be Sós Tamás, közgyűlési elnök. Habis László, Eger polgármestere a műfaji sokszínűséget emelte ki, ami különösen jellemző lesz a most induló évadra. Ugyanakkor sajnálatának adott hangot, amiatt, mert nem sikerült a megyének és a városnak közös, intézményfenntartó társulást létrehoznia a teátrum működtetésére.

Csizmadia Tibor igazgató-főrendező az értékek megőrzését és megújulást, színes kínálatot és izgalmas előadásokat ígér a 2009-2010-es évadra. "A korábbi évekhez képest több a magyar szerző a nagyszínpadi repertoárban. Klasszikus és mai, zenés és prózai művek szerepelnek a programban olyan íróktól, zeneszerzőktől, mint Csíky Gergely, Fényes Szabolcs, Márton László vagy Szakcsi Lakatos Béla. De említhetném akár Nádasdy Ádámot is, akinek mai, közérthető fordításában jelenik meg a Szentivánéji álom. Ezt mutatja be a társulat október 2-án a nagyszínpadon, Radoslav Milenković rendezésében. Többféle kedvezményt adunk idén, a meglévők mellett három új -prózai, zenés és tánc- bérletet indítunk. Előadások és fesztiválok váltják majd egymást: októberben Eger ad otthont a Quartet Nemzetközi Színházi Fesztiválnak, majd tavasszal ismét Monodráma találkozót rendezünk" - fogalmazott Csizmadia Tibor.

A társulat először szeptember 15-én várja a közönséget: Barta Dóra érdemes művész rendezi a Bifidus Essensis avagy tűsarkon a téboly című mozgás-színházat a stúdiószínpadon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Megépítették a hangszereket, amiket Bosch a Gyönyörök kertjén ábrázolt

És kiderült, hogy pokolian szólnak. Nem véletlenül, hiszen az 1500 táján készült triptichon Pokol szárnyán találhatóak.
Zenés színház

Spielberg egy 17 éves, ismeretlen lányt választott a West Side Story női főszerepére

Steven Spielberg egy nyílt szereplőválogatáson feltűnt, ismeretlen 17 éves lányra bízta Maria szerepét a West Side Story új filmes feldolgozásában.
Klasszikus

Ilyen lenne a #10éveskihívás kedvenc zeneszerzőinkkel

A közösségi médiában hódít a 10 éves kihívás, azaz a #10yearschallenge. Megnéztük, milyen lenne, ha a legnagyobb zeneszerzők is posztolnának fotót és szöveget.
Vizuál

A naiv festő, aki egy szenttől kapta tudását

60 év felett kezdett el festeni, és úgy vált az egyik meghatározó roma művésszé itthon, hogy csak két általánost végzett el. Balázs Jánosnak nem volt könnyű élete, de mindig elfogadta sorsát - egyedül az alkotás érdekelte.
Klasszikus

Így szóltak azok a hangszerek, amikre Mozart, Haydn, Händel vagy Beethoven komponáltak

A Felvilágosodás Korának Zenekara jóvoltából most egyesével meghallgathatjuk, milyen hangszerekre írták műveiket a legnagyobb klasszicista és barokk szerzők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

146 nap

Hét ember harmincas éveinek elején, a háttér Prága. Vannak, akik pénzfeldobással döntik el, hogy együtt élnek-e tovább. Van, aki álruhában követi a másikat. Van, aki ufókra vár. Van, aki füvezik. Sokat. Túl sokat.
Színház magazin

Mit kezd a múlttal a magyar színház?

A Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat Jó kérdés beszélgetéssorozata második évada is izgalmas kérdéseket feszeget a Katona József Színház K:antinjában. Januárban telt ház előtt, Kelemen Kristóf dramaturg, rendező, Lovas Rozi színművész és Tasnádi István író véleményét, tapasztalatait ismerhettük meg arról, hogyan dolgozza fel a múltat a magyar színház. A beszélgetést Szemere Katalin újságíró vezette.
Színház díj

Radnóti Zsuzsa kortárs magyar dráma-díjat alapított

A Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – kortárs magyar dráma-díjat alapított, amelynek első átadóünnepsége a Rózsavölgyi Szalonban lesz február végén.
Színház ajánló

Pepita Oroszlán és a FÉM

A FÉM elsősorban színházi közösség, de maga a kulturális tér ennél sokkal többre hivatott. Ameddig kitart lelkesedésünk, minden alkalmat megragadunk arra, hogy nem csak a dráma, hanem szinte valamennyi művészeti ág otthonra leljen nálunk.
Színház kritika

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.