Színház

Kihirdették a Hevesi Sándor-díj idei elismertjeit

2024.03.27. 09:50
Ajánlom
Március 27-én ünnepeljük a Színházi Világnapot. Magyarországon ennek alkalmából ítélik oda a Hevesi Sándor-díjat. Az elismerést idén is, mint minden évben, három kategóriában osztották ki.

A Hevesi Sándor-díjat a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának kezdeményezésére alapították 1998-ban. Az elismeréssel minden évben olyan színművészeket, színházi alkotókat és szakembereket tüntetnek ki, akik különösen sokat tettek a magyar nyelvű színházművészet külföldi elismertetéséért.

A Hevesi Sándor-díjat 2024-es kitüntetettjei:

Alkotóművész kategória: Bányai Tamás (Jászai Mari-díjas világítástervező, egyetemi oktató)

Kultúraközvetítő kategória: Gyarmati Kata (drámaíró, dramaturg, határokon átívelő színházi koprodukciók létrehozója)

Előadóművész kategória: Szabó Réka (táncos, koreográfus, a Tünet Együttes alapítója)

A Színházi Világnapot célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt. A világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e jeles napot. Idén a Nobel-díjas norvég író, drámaíró, Jon Fosse fogalmazta meg a világnapi üzenetet.

A művészet béke – a Nobel-díjas Jon Fosse írta az idei Színházi Világnap üzenetét

Kapcsolódó

A művészet béke – a Nobel-díjas Jon Fosse írta az idei Színházi Világnap üzenetét

Jon Fosse norvég író, drámaíró fogalmazta meg az idei Színházi Világnap üzenetét a Nemzetközi Színházi Intézet felkérésére. Mint fogalmaz, „a háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok”.

Fejléckép: Gyarmati Kata (forrás: Szabadkai Színház), Bányai Tamás (fotó: Horváth Judit), Szabó Réka (fotó/forrás: Dusa Gábor)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.
Vizuál

A Konklávé és A brutalista tarolt a BAFTA-gálán

Február 16-án este adták át a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) díjait. A londoni gálán a Konklávé és A brutalista című film is négy-négy elismerést gyűjtött be. Mikey Madison, Adrien Brody, Zoe Saldana és Kieran Culkin is díjat vehetett át.
Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.