„Amikor egy civil kezdeményezésből először egy szakmai kezdeményezés alakul, amikor egy szakmai kezdeményezésből egy magas rangú díj alakul ki, akkor megkérdőjelezhetetlen, hogy a magyar kulturális életnek az egyik legjelentősebb díjáról van szó. A Kaszás Attila-díj ilyen” – mondta köszöntőbeszédében Fekete Péter, beavatva az érdeklődőket a nevezés folyamatába is: a társulatok maguk jelölnek ki egy-egy művészt, akik közül végül hárman jutnak a végső fordulóba. A díjazott személyéről a közönség dönt. Idén mintegy 22 társulat tagjai adták le voksukat.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művészegyüttes közösen alapított Kaszás Attila-díjának átadását minden évben nagy érdeklődés övezi, az alapítók célja pedig, hogy a díjjal is ápolják Kaszás Attila szellemi hagyatékát. A kitüntetés odaítélésének kritériumai között szerepel a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti tevékenység, valamint az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerep.
A bejelentés:
A jelöltek:
Fándly Csaba
Fándly Csaba gyerekkora óta foglalkozott versmondással és előadóművészettel szülőhelyén, Nagykárolyban. 2002-ben vették fel a Magyar Színház stúdiójába, a Pesti Magyar Színiakadémiára, Huszár László és Sipos Imre osztályában végzett. A stúdió után felvételt nyert a Kaposvári Egyetem színész szakára, ahol 2008-ban diplomázott. Még abban az évben leszerződött a Csiky Gergely színházhoz, melynek azóta is tagja.
Gulácsi Tamás
Színészi tanulmányait a Csabai Színistúdióban kezdte, majd a Pesti Magyar Színiakadémiára járt. A stúdió elvégzése után a Kaposvári Egyetemen képezte tovább magát, 2009-ben diplomázott. Először a Csiky Gergely Színházhoz szerződött, majd 2013-ban második otthonra lelt a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, ahol 2019-ben az évad legjobb színészének járó Móricz-gyűrűt is átvehette.
Rusznák András
2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Évekig szabadúszóként dolgozott, játszott a Vígszínházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban és a HoPPart társulattal is. 2012 és 2016 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 2016-ban Kováts Adél szerződtette a Radnóti Színház társulatához.
A szavazatokat a közönség augusztus 20-a éjfélig adhatja le a www.kaszasattiladij.hu oldalon.